Sört fizetnek egymásnak a szurkolók, a DVTK vezetése viszont spórol: szombaton az FC Ajka ellen lép pályára a csapat

Két héttel a nagykanizsai sörosztás után Soroksáron is akadt egy bőkezű szurkoló, aki zsebből fizette ki a vendégszektorban lévő diósgyőriek fogyasztását. Mindeközben a klubvezetés a spórolás útjára lépett, így a hétvégi hazai bajnoki mérkőzésen költségcsökkentő intézkedések lépnek életbe a stadionban.

Tovább olvasom

Az MVK még bírja a hatalmas hőséget, de azért itt is történtek változások

Mindenki számára nagyon nehéz napokat élünk az elképesztő, tartós forróság, valamint a víz- és energiahiány miatt. Az MVK is vezetett be változásokat, ez azonban az utasok számára kevésbé feltűnő. De ha például a villamos lassabban gyorsít, mint szokott, tudjuk, miért van.

Tovább olvasom

Frissítve: különleges helyzetet élünk, az energiaspórolás miatt a telekommunikációs cégek is meghúzzák a nadrágszíjat, de az üzletek nyitva maradnak

A nagyvállalatok és gyárak sorra jelentik be vállalásaikat a jelenlegi energiaválságban, a sor pedig folyamatosan bővül, lehet, hogy mire ezt olvassuk, már 10-20 további cég csökkenti kapacitásait ugyanezen okból. A Covid után egy újabb olyan helyzet, amilyen az elmúlt évtizedekben nem volt, bár azt sem állíthatjuk, hogy semmi előzménye nincs.

Tovább olvasom

Nagy a felháborodás: nevetségesen lecsökkentették a miskolci óvodások fejadagját

Úgy tűnik, nem elég, hogy a miskolci lakosokat – felnőtteket és gyerekeket – a több mint ötmilliárdos szolidaritási adóval megrövidítették, még az óvodások fejadagján is spórolni szeretnének az illetékesek Miskolcon. Tiltakozás kezdődött.

Tovább olvasom

Fejenként 65 kilogramm élelmiszert dobunk a kukába

Az Európai Unióban 59 millió tonna élelmiszer ment pocsékba 2020-ban, aminek 53%-a a háztartásokhoz köthető. Magyarországon évente fejenként kb. 65 kg élelmiszerhulladékot termelünk a háztartásokban, amiből 25 kg elkerülhető lenne, és ami kb. 35 ezer forint megtakarítást jelentene fejenként. Legmostohábban az ételmaradékokkal, a zöldségekkel és gyümölcsökkel, valamint a pékáruval bánunk.

Tovább olvasom

Jelentős spórolást ért el Miskolc polgármesteri hivatala a kedvezőtlen körülmények ellenére is

Jóval takarékosabban működik ma már a polgármesteri hivatal, amin csak tud, spórol az Ignácz Dávid jegyző által vezetett intézmény. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön. Közel megduplázta saját bevételeit öt év alatt a miskolci polgármesteri hivatal: a 2017-es 44 millió forintról 2022-re mintegy 80 millió forintra emelte a bevételeit az intézmény – kezdte a jegyző. Ignácz Dávid hosszan sorolta a bevezetett takarékossági intézkedéseket, miután elmondta: a működtetés költségeit több mint 70 millió forinttal tudták lefaragni: a 2018-as 696 millió forintról 612 millióra – mindezt úgy, hogy a polgármesteri hivatal költségvetésére is komoly…

Tovább olvasom

„Az MVM-nek el kell engednie a Miskolcra kiszabott kötbért”

Mint ismert, Szeged és Miskolc is komoly plusz pénzt kénytelen fizetni kötbérként amiatt, hogy távhőcégeik remekül spóroltak a gázzal és nem használtak fel annyit, amennyit például a korábbi években. Ezzel eleget tettek Orbán Viktor és a Fidesz kérésének, erre most óriási összegű kötbér lenne a „jutalmuk”. Erre ésszerű indokot nem találni, kivéve az önkormányzatok további kivéreztetését a kormányzat és a NER cégei által. A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakcióvezetője azt kéri, hogy az MVM engedje el a Miskolcra és Szegedre kiszabott kötbért. Szaniszló Sándor hétfői, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a…

Tovább olvasom