A Mészáros által is tulajdonolt cég beszállt a koronavírus-tesztelésbe és a fizetős üzletág miatt hirtelen egy év alatt az ötvenötszörösére (!) növelte profitját. Ismét egy érdekes véletlen. Ötszörösére növelte bevételét, 55-szörösére a profitját tavaly a Fájdalom Ambulancia az előző évhez képest, miután beszállt a Covid-tesztelésbe – írja az Mfor.hu. A cég, aminek negyedrészt maga Mészáros Lőrinc a tulajdonosa a 2019-es 363 millió forint után 1,8 milliárdos bevételt, az előző évi 4,3 milliós nyereség után pedig 238 forintot könyvelt el 2020-ban. A közel 240 milliós profitból 124,02 milliót fizettek ki osztalékként, a 24,7…
Tovább olvasomCímke: covid
A COVID miatt nem mentek orvoshoz, kiderült, hogy rákosak
Most kezdenek el előkerülni azok a betegek, amik azért kerülnek óriási bajba, mert a járvány idején, nagyrészt a korlátozások miatt nem kaptak ellátást, nem mentek el orvoshoz. Az egyik ilyen egy olyan beteg, aki egy éve nehezen nyel, de a COVID miatt nem tett semmit az ügyben, most pedig kiderült, hogy rákos. Csilek András, a Magyar Orvosi Kamara Borsod megyei elnöke nagyon rég találkozott olyan rossz állapotú nyelőcsőrákkal, mint júniusban. „Kiderült, hogy egy éve nagyon nehezen tud nyelni. Normális esetben legfeljebb két hónap után mindenki elmegy az orvoshoz. A ráknál…
Tovább olvasomÁtok vagy áldás? Egy 40 éve működő, Covid nevű cégtől rengetegen tesztet kérnek, de semmi közük a gyógyszeriparhoz
Ne is próbálkozzunk náluk, mert semmi közük a koronavírus-járványhoz. Bár a történet egyik poénja, hogy nem is ezt a nevet akarták választani negyven évvel ezelőtt, kicsit a kényszer szülte. Van egy 40 éve működő arizonai cég, amelynek az a neve, hogy Covid. Különböző audiovizuális termékekkel foglalkoznak, és a cég vezetője, Norm Carson szerint 2020 elején, amikor éppen egy konferencián voltak a munkatársaival, jött a hír, hogy az akkoriban már egyre jobban terjedő vírus által okozott betegséget is úgy hívják, hogy Covid. Carson arról beszélt, hogy már azon az amszterdami konferencián…
Tovább olvasomA gyorstesztek sehol nincsenek, a kutyák 97%-os pontossággal kiszagolják, ha valaki koronavírusos
A kutya az ember legjobb barátja és ebben a küzdelemben is rengeteget segíthetnek négylábú barátaink. Az eddigi vizsgálatok szerint nincs az a gyorsteszt, ami hatékonyságban felvenné a versenyt a blökikkel. A kutyák pontosabban észlelik a koronavírus-fertőzést sok Covid-gyorstesztnél (LFT) – derült ki egy francia kutatásból. A francia állatorvostudományi egyetem és a párizsi Necker-Cochin kórház által márciusban és áprilisban végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a kutyák képesek 97 százalékos pontosággal kiszagolni a koronavírus jelenlétét az emberi szervezetben. A kutyák képesek voltak 91 százalékos pontossággal észlelni azt is, ha nem volt vírusfertőzött az…
Tovább olvasomNővér a Covid-osztályról: Csoda, hogy bírjuk
„Ugyanolyan fáradt vagyok ébredéskor, mint amikor lefekszem.” „Nem bírom már magam kipihenni. Ugyanolyan fáradtan ébredek, mint ahogy lefeküdtem” – mondja a kamerába az újabb műszak felvételére készülő diplomás ápoló. Zsigáné Kele Csilla az orosházi László Elek Kórházban dolgozik. A filmet a kórház készítette, április 23-án vették fel, hogy bemutathassák a koronavírus elleni küzdelmet. Ekkor már javult a kórházi helyzet, az április 6-i csúcsról, amikor több mint 12 ezren voltak kórházban, 7 ezer körüli csökkent a kórházban ápolt covidosok száma országosan. De a terhelés már hetek óta óriási volt a személyzeten,…
Tovább olvasomElhunytak 71-en, ezzel 29 ezerre nőtt a koronavírus hazai áldozatainak száma
Az elmúlt 24 órában 1190 új koronavírus-fertőzöttet találtak, így már 796 390 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a koronavirus.gov.hu. Borsod-Abaúj-Zeplén megyében a pandémia óta 45 501 fő kapta el a koronavírus betegséget. Meghalt 71 beteg, így az elhunytak száma 29 041 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 608 891 fő. A legfrissebb adatok szerint az aktív fertőzöttek száma 158 458 főre csökkent, egyetlen nap alatt 7311-gyel lettek kevesebben. A kórházban ápolt betegek száma 170-nel lett alacsonyabb, jelenleg 2612-en vannak, közülük 338-an vannak lélegeztetőgépen. Csütörtökön 62 831 embert…
Tovább olvasomLassan, de biztosan mérséklődik a harmadik hullám
Az előző naphoz képest 1416 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust (SARS-CoV-2) Magyarországon, így a járvány kezdete óta 795 200-ra emelkedett azok száma, akik igazoltan megfertőződtek a kórokozóval. Borsod-Abaúj-Zeplén megyében a pandémia óta 45 375 fő kapta el a koronavírus betegséget. A járvány újabb 82 emberéletet követelt. A gyógyultak a hivatalos adatok szerint 600 461-en vannak, 8021-gyel többen, mint az előző adatközléskor. Az aktív fertőzöttek száma 6687-tel, 165 769-re csökkent. Kórházban 2782 koronavírusos beteget ápolnak, az előző naphoz képest 192-vel kevesebbet. Gépi lélegeztetésre 354 ember szorul. Ők a szerdai adatok…
Tovább olvasomEz komoly: Maszkot húznak fel a járványtagadók, hogy védjék magukat az oltottaktól
Attól félnek, hogy a beoltottak meg tudják őket „fertőzni” az oltóanyaggal. Nem, ez nem április elsejei tréfa, ez a valóság és rengeteg a követője. Talán az összeesküvés-elméletek legnagyobb rajongói sem láttak még olyat, ami most az oltás- és maszkellenesek egy bizonyos körében terjed: a járványtagadók attól félnek, hogy a koronavírus-vakcinával már beoltottak meg tudják „fertőzni” az oltóanyaggal a körülöttük lévőket, ezért az a legbiztonságosabb, ha távolságtartással és maszk viselésével védekeznek a vakcinázáson átesettek ellen. Ahogy a legtöbb konteó, ez is több változatban terjeng, de a – szakértők által többször cáfolt, teljesen alaptalan –…
Tovább olvasomDöbbenetes, de még a Covid-teszteken is Mészáros Lőrinc szedte meg magát
Valljuk be, hogy legbelül azért volt egy ilyen gyanúnk. „Valamiért” Mészáros tavaly pont a magánegészségügyben szerzett igen komoly részesedést. Osztalékként kapott plusz vagyonát is boldogan elfogadnánk. Jól látszik az eredménye, hogy az ország leggazdagabb embere beszállt a magánegészségügybe: Mészáros Lőrinc több mint 80 millió forint osztalékhoz jut az árbevételét és nyereségét a covidtesztek jóvoltából megsokszorozó vállalkozásokból, az érintett cégek pedig 3 milliárd forintos MKB-kölcsönt kapnak a további fejlesztésekhez. Tavaly decemberben Mészáros Lőrinc 24,7 százalékos részesedést szerzett a Fájdalom-ambulancia Kft.-ben és ugyancsak 24,7 százalékos részt a Gyógyító Magyarok Kft.-ben – emlékeztet…
Tovább olvasomEgyre inkább elképzelhető, hogy a koronavírus-vakcinát évente kell majd beadatni
A járvány féken tartása miatt, ausztrál orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy éves szintű program lesz az oltások beadása, mint egy influenzavírusnál. Megállapításukat arra alapozzák, hogy jelenleg a fertőzés vagy az oltás után fokozatosan csökken a szervezet immunitása. Ezzel párhuzamosan új mutánsok jelennek meg, amelyek gerjeszthetik a fertőzési hullámot. „A nyájimmunitás azt feltételezi, hogy elérése esetén a vírus többé nem cirkulál a közösségben” – mondta Miles Davenport. Az Új-Dél-Wales Egyetem professzora azonban osztja azoknak a kutatóknak a véleményét, akik szerint nyájimmunitás a jelenlegi körülmények között nem alakulhat ki. A szakemberek becslése szerint…
Tovább olvasom