Egyetlen hétvége, három nap leforgása alatt közel 40 ezer új fertőzött, arat az omikron. A tesztek közel harmada hozott pozitív eredményt. Péntektől vasárnapig 39 928 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak Magyarországon, mostanáig összesen 1 441 385 ember szervezetében mutatták ki a kórokozót a hivatalos adatok szerint. Elhunyt 122 beteg, így a járvány halálos áldozatainak száma a járvány kezdete óta 40 944. Kórházban 2921 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen. A pénteki adatokkal összevetve ez azt jelenti, hogy az aktív fertőzöttek száma 23 887-tel növekedett. A kórházban ápoltak száma 247 fővel emelkedett, míg a…
Tovább olvasomCímke: covid
Rossz hír a magyar középiskolásoknak
A kormány döntése értelmében állami támogatásból idén nem mehetnek külföldre nyelvet tanulni a magyar középiskolások. A koronavírus-járványra hivatkoznak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy 30 milliárd forintot vontak el idén az idegen nyelvi stratégia megvalósításától, aminek része volt az ösztöndíjak finanszírozása – írja az RTL.hu. „A Covid-19 okozta bizonytalanság miatt – amely a nyári járványhelyzetet is érinti –, biztonsági megfontolásokból a kormány úgy döntött, hogy 2022-ben nem indítja el a gimnáziumi, szakgimnáziumi, technikumi diákok egyes évfolyamainak lehetőséget biztosító Külföldi nyelvtanulási programot, azt egy évvel elhalasztja – közölte a Magyar Nemzettel Bartos Mónika, a programért felelős…
Tovább olvasomCovid-osztályon dolgozók karácsonyi üzenete: Nem múlik el csak úgy egy világjárvány, mindenki oltassa be magát
Karácsonyi üzenetet és féltő figyelmeztetést tartalmazott a Covid-osztályon dolgozók videója. Rendkívül megterhelő az intenzív osztályon dolgozók élete, de nem adhatják fel és megfeszített munkával dolgoznak értünk, a volt, jelenlegi és leendő fertőzöttekért. Covid-osztályon dolgozók karácsonyi videóüzenetét tette közzé a magyar kormány Facebookon. A 1,5 perces videóban arról beszélnek, hogy lelkileg is rendkívül megterhelő a munka a koronavírusos betegeket fogadó intenzív osztályokon, a dolgozók azonban nem adhatják fel, és az adrenalin is hajtja őket. Az egyik munkatárs arról beszél, hogy egy világjárvány nem múlik el magától, egy csettintésre, hanem mindenkinek tennie…
Tovább olvasomEgy nap alatt tíz oltást adatott be magának egy férfi
Az eset Új-Zélandon történt, az azonosítás kiskapuit használták ki és mások nevében bejelentkezve adatta be magának a Covid-védőoltásokat. Egyelőre úgy tűnik, komolyabb következménnyel megúszta döntését, de az esetleges mellékhatások bizonyára jóval erősebbek lesznek nála, mintha a normál adagot kapta volna meg a vakcinából és nem a tízszeresét. Mások nevében bejelentkezve egyetlen nap alatt tíz oltást adatott be magának egy új-zélandi férfi a koronavírus ellen – írta a New Zealand Herald. A gyanú szerint a férfi pénzt kapott azoktól, akik helyett az oltásokat magára vállalta. Az egészségügyi minisztérium oltások lebonyolításáért felelős megbízottja közölte:…
Tovább olvasomMár a sürgős baleseti sebészeti műtétek is elmaradnak az ajkai kórházban
Az osztály csütörtökig kapott időt a teljes kiürítésre, ugyanis Covid-ellátásra állnak át. Most már nemcsak a halasztható műtétek szenvednek csorbát, már az akut ellátás is összeomlóban Magyarországon. Ajkán az akut fekvő, kórházi baleseti sebészeti ellátás megszűnik, az osztályt csütörtökig ki kell üríteni, COVID ellátásra állnak át. A térség betegeit a Veszprémi Kórházba irányították át – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő blogja a 444.hu-n. A hírt lapunknak megerősítették. Mint Kunetz írja, amíg a halasztható, nem sürgős betegellátást érinti csak a járványkezelés válsága, addig sokak számára nehezen megfogható az egészségügy drámája. Hiszen ebben…
Tovább olvasomTöbb ezer rákbeteg kezét engedték el a járvány idején
Hova tűnt a járvány korábbi hullámainak idején rengeteg rákbeteg? Kezelést nem kaphattak, már sokkal súlyosabb állapotban találkoztak az orvosokkal. Noha Kásler Miklós miniszter szerint az egészségügy az eddigi hullámokban meg sem rendült, és egyetlen betegről sem tudott, akit ne láttak volna el, egy friss tanulmány egészen másról árulkodik: e szerint ötezerrel kevesebb daganatos beteget diagnosztizáltak, mint a korábbi évek hasonló időszakában. A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság keddi konferenciáján ismertették nyolc egészséggazdász – Elek Péter, Bécsi Rita, Fadgyas-Freyler Petra, Gervai Nóra, Szécsényi-Nagy Balázs, Tóth Manna, Váradi Balázs és Zemplényi Antal – közös…
Tovább olvasomPornószínész képével illusztrálnak egy oltásellenes álhírt
Világszerte híres nőgyógyászként állítják be, miközben a legkevésbé sem orvos, egészen mással keresi a kenyerét. „A világszerte híres nőgyógyász, dr. John Sins egy több ezer nőt érintő felmérés során arra jutott, hogy az oltásokban található grafén-oxid gyakorlatilag minden nőnél meddőséget okozott” – ez olvasható abban a bejegyzésben, ami a közelmúltban egy magyar oltásellenes Facebook-csoportban is terjedni kezdett. A szöveget egy fehér köpenyes, orvosnak kinéző férfi képével illusztrálták. Ez persze nyilvánvaló átverés, John Sins nevű nőgyógyász nem létezik, a képen látható férfi pedig nem orvos, hanem egy pornószínész. A Johnny Sins…
Tovább olvasomSajtóértesülések szerint Kazincbarcikán kilenc osztályból küldtek haza diákokat, mert koronavírusos lett egy tanár
Koronavírusos lett a kazincbarcikai Irinyi János Református Oktatási Központ Szakgimnáziuma egyik tanára, amit a hétfőn elvégzett teszt is megerősített – értesült a Narancs.hu. A portál szerint ezután a pedagógus által tanított 11. évfolyamos osztályból azonnal hazaküldték az oltatlan diákokat, a 35 fős osztály 26 tanulóját. Ezt követően azokból az osztályokból is mind hazaküldték az oltatlan diákokat, amelyekben a tanár tanított. Úgy tudni, hogy összesen kilenc osztályt érint az intézkedés, illetve a szeptember 25-ig elrendelt karantén. Csernaburczky Ferenc igazgató a lap kérdésére csupán annyit közölt, hogy intézményükben „az érvényben lévő hatályos jogszabályok…
Tovább olvasomForrong Európa, egyre több embernek van elege a korlátozásokból és a védettségi igazolványból
Leginkább az olaszok és a franciák elégelték meg a koronavírus-járvány okozta helyzetet. Ezrek tüntettek Párizsban és más francia városokban szombaton: ez volt sorozatban a negyedik hétvége, hogy az emberek utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen. A megmozdulásokra két nappal azután került sor, hogy a francia alkotmánytanács jóváhagyta azt a törvényt, amely előírja, hogy csak védettségi igazolvánnyal látogathatók a bárok és éttermek, és kötelezővé teszi az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. A hétfőtől hatályos szabályok alapján egyes esetekben a kórházak is elkérhetik a dokumentumot, amely a…
Tovább olvasomRendszeresen kifigurázta a Covidot, majd többheti szenvedés után belehalt a betegségbe
Egy kaliforniai férfi folyamatosan viccet csinált a súlyos világjárványból, a sors fintoraként azonban végül elkapta a koronavírust, tüdőgyulladásának súlyos szövődményeibe pedig nemrég belehalt. A 34 éves Stephen Harmon hétezer Twitter-követőjének ilyeneket írt júniusban, hogy van vagy 99 problémám, de az oltás nincs köztük. Máskor pedig mémeket osztott meg, például olyat, ami szerint ő inkább a Bibliában hisz, nem Anthony Fauciban (aki az Egyesült Államok vezető járványügyi szakértője). Harmont tüdőgyulladással kezelték egy Los Angeles melletti kórházban a BBC szerint, ott halt meg, előtte folyamatosan tudósított az állapotáról a Twitteren. „Imádkozzatok mind,…
Tovább olvasom