Állami ellátásban lehetetlen bőrgyógyászhoz jutni Miskolcon

Ha egy miskolci vagy környékbeli lakosnak bőrgyógyászati problémája akad, hosszú várakozásra kell felkészülnie, akár fizet érte, akár nem. Portálunk utánajárt, mennyi idő alatt lehet szakorvoshoz jutni, és kiderült, hogy a városban gyakorlatilag nincs szabad állami időpont, a megyén belül csak Miskolctól távol eső településeken van hely, a magánrendelőknél pedig legjobb esetben is csak szeptemberben, van, hogy még később jut be az ember, ha egyáltalán sikerül.

Tovább olvasom

Teljesen kipakolták a Pátriában levő egykori Spart, a szóbeszéd már tudni véli, mi lesz a helyén

Megosztotta a közvéleményt Miskolcon, hogy augusztus közepén bezárták a Pátriában levő Spar üzletet. Először csak részben, majd teljesen kirámoltak belőle mindent, majd némi átépítés vette kezdetét. Bizonyos részben beigazolódni látszanak az akkori pletykák, hogy mi is kerül a helyére, de nem teljesen.

Tovább olvasom

A magánorvosokat rendelettel kényszeríti bele a kormány az állami egészségügybe

Csak egy apró trükköt alkalmazva kellett belekapaszkodniuk egy fontos szálba, ami nélkül az érintett orvosok a működési engedélyüket veszíthetnék el. Havi 20 órát kötelező lenne eltölteniük az állami egészségügyben, különben nincs engedély, tehát magánpraxis sincs. Január 1-én hatályba is lép a változtatás. A magánellátásban dolgozókat rendelettel kötelezné a kormány arra, hogy havonta 20 órát dolgozzanak az állami egészségügyben – írja a Hvg.hu. A kormány honlapjára felkerült tervezet szerint a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta 20…

Tovább olvasom

Két év alatt kétmilliárdos (!) nyereség egy fideszes képviselő magánegészségügyi cégében – van még kérdés?

Ha valakinek esetleg nem lenne világos, miért kell az állami egészségügyet az elképzelhetetlennél is jobban lezüllesztenie a kormánynak, akkor ebben könnyedén megtalálhatja a választ. Valahogy oda nem kerül ennyi pénz és valahogy nem is tervezik nagyon fejleszteni. A magánegészségügyben azonban ott a hatalmas profit lehetősége. A hévízi fideszes képviselő pedig köszöni szépen és fantasztikus extraprofitot szerez ebből. Apropó, ez nem számít extraprofitnak? Mindössze 2 év alatt az egyik legnagyobb magánegészségügyi céggé nőtte ki magát egy hévízi fideszes önkormányzati képviselő tulajdonában is lévő Smart Hospital Kft. – derül ki a cég…

Tovább olvasom

Felismerték a lényeget – óriási felvásárlás zajlik a hazai magánegészségügyi piacon

Ennek egyik főszereplője ráadásul Kóka János, egykori SZDSZ-elnök és miniszter, aki immáron nem áll távol a Fidesz-kormánytól sem, az MTVA-val is szerződése van. A hazai privát egészségügyi szektor legnagyobb felvásárlását hajtja végre a Doktor24 és az UNION a pécsi Da Vinci Magánklinika, a Dunántúl piacvezető privát egészségügyi szolgáltatójának megvásárlásával. Közleményük szerint a Doktor24 és az UNION célja, hogy országszerte kedvező áron tegye elérhetővé a magas színvonalú privát egészségügyi ellátásokat – írja a Hvg.hu. Így 9 műtővel és 85 ággyal a hazai magánegészségügyi szektor piacvezető sebészeti és ortopédiai profilja, illetve országosan meghatározó…

Tovább olvasom

Döbbenetes, de még a Covid-teszteken is Mészáros Lőrinc szedte meg magát

Valljuk be, hogy legbelül azért volt egy ilyen gyanúnk. „Valamiért” Mészáros tavaly pont a magánegészségügyben szerzett igen komoly részesedést. Osztalékként kapott plusz vagyonát is boldogan elfogadnánk. Jól látszik az eredménye, hogy az ország leggazdagabb embere beszállt a magánegészségügybe: Mészáros Lőrinc több mint 80 millió forint osztalékhoz jut az árbevételét és nyereségét a covidtesztek jóvoltából megsokszorozó vállalkozásokból, az érintett cégek pedig 3 milliárd forintos MKB-kölcsönt kapnak a további fejlesztésekhez. Tavaly decemberben Mészáros Lőrinc 24,7 százalékos részesedést szerzett a Fájdalom-ambulancia Kft.-ben és ugyancsak 24,7 százalékos részt a Gyógyító Magyarok Kft.-ben – emlékeztet…

Tovább olvasom