Gyakorlatilag semmire nem emlékszik, mik hangzottak el azokon a találkozókon, ahol a korrupció melegágyának közepében találhatta magát. Borzalmasan rossz a név- és arcmemóriája is, fogalma nincs, mi zajlott ott, annyira nagyon régen történt. Szelektív memória, taktikának nem rossz. Magyarországon belefér. Az ország valószínűleg legfeledékenyebb fideszesét hallgatta meg Fővárosi Törvényszék a Telex beszámolója szerint. Berec Zsoltot Boldog István ügyében hallgatták meg, az ügyészség szerint Boldog országgyűlési képviselőként egy olyan hálózatot irányított, ami előre lejátszotta a települések pályázatait: megvolt, hogy ki csinálja a közbeszerzést, kiket kérnek fel, kik nyernek és kik lesznek a kivitelezők.…
Tovább olvasomCímke: boldog istván
A mai Fidesz-uralom látványos jelképei: Boldog István és Völner Pál éppen egymás mellé ült le a parlamentben
Hogy a kétharmadot biztosítva szavazhasson. Többek között Novák Katalin köztársasági elnökre. Tökéletesen mintázza a mai hatalom hozzáállását, mindkét képviselő nyakig merült már a korrupciós ügyben, az ügyészség a megalapozott gyanúnál már jóval tovább jutott. Ennek ellenére ők dönthetnek a sorsunkról és láthatóan nem izgulják halálra magukat. De történtek egyéb érdekességek is. A mai rendszer másik ikonikus képe lehetne, amikor Orbán Viktor külföldre távozása előtt még gyors eligazítást tartott feltétlen híveinek. Döbbenetes, mennyire egy kézben futnak össze a szálak ma Magyarországon. Akinek eddig nem lett volna világos, kicsit vegye szemügyre ezt…
Tovább olvasomBoldog István bejelentette, nem indul 2022-ben, mert “a családját helyezi előtérbe”
„A ’22-es országgyűlési választásokon nem indulok” – jelentette be a Facebook-oldalán megjelent videóban Boldog István. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta, a családját helyezi előtérbe, de azért segíteni fogja a körzetben a Fidesz elnöksége által kiválasztott jelöltet. Boldog elmondása szerint a családja régóta kérte tőle, hogy hagyjon fel az országos politikával, aminek ő most eleget tesz. Mint mondta, 55 évesen jutott arra, hogy ezt a döntést meghozza. A történet azért felvet néhány kérdést, kiváltképp, mivel pár hónapja még választásra készülő politikus képét mutatta magáról a Facebookon. Igaz, Kubatov Gábor már akkor kijelentette,…
Tovább olvasomOlyan EU-s pályázatokról tartott előadást Boldog István, amilyeneknek az elcsalásával vádolják
A Facebookon büszkélkedett el Boldog István azzal, hogy az uniós pályázatok előnyeiről beszélt polgármesterek előtt. Azt már nem tette hozzá, hogy épp olyan pályázati formáról van szó, amely kapcsán azzal vádolja az ügyészség, hogy pénzt kért vissza a polgármesterektől. „Mindent megteszünk azért, hogy térségünk tovább fejlődjön!” – ezzel rakta ki Boldog István a Facebookra azt, hogy bemutatót tartott polgármestereknek a TOP Plusz átfogó fejlesztési csomagról. A 444 szúrta ki a bejegyzést, amelyben Boldog arról írt: „Nagyon fontosnak tartom, hogy a térségünk polgármesterei a lehető legalaposabb tájékoztatást kapjanak a programról, mert így a…
Tovább olvasomMagyar valóság: Olyan kormánypárti képviselők szavazhatnak a költségvetésről, akik közül ketten komoly bűncselekmény miatt vádlottak, a harmadiknál pedig 1,5 milliárd csak úgy eltűnt
Alighanem nincs szükség arra, hogy külön bemutassuk Simonka György, Boldog István és Farkas Flórián eddigi áldásos munkásságát. Mégis ők is abban a kegyben részesülnek, hogy a mi életünkről dönthessenek. Előbbi kettő ellen már vádat is emeltek, de ez nem akadálya annak, hogy a költségvetésről szavazzanak az Országházban. Keresztes Lóránt tárta elénk a rideg tényeket a Facebookon, de ne feledjük, Magyarországon vagyunk, ahol a kormány számára kedves emberek gyakorlatilag bármit megtehetnek. “Két FIDESZES képviselő (Boldog, Simonka) BŰNCSELEKMÉNYEK gyanújával vád alatt, mégis szavazhatnak az Országgyűlésben – többek között a KÖLTSÉGVETÉSRŐL Boldog István…
Tovább olvasomKiderült, hogy mikor lesz Boldog István pere
Az ügyben több embert letartóztattak, köztük Boldog jobbkezét, a fideszes önkormányzati képviselő Fehér Petrát is.
Tovább olvasomBeépített nyomozók előtt cserélt gazdát Boldog István kenőpénze, számolt be egy érintett
Bár próbálkoztak kijátszani a rendszert, de semmi esélye nem volt a fideszes országgyűlési képviselőhő Boldog Istvánhoz köthető körnek, ugyanis a Blikk birtokába jutott iratok szerint több megfigyelő csapat is a nyomukban volt egy ideje. Boldog és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben több embert is letartóztattak, köztük a Boldog István jobbkezének tartott F. Petrát. A nő korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. A Blikk birtokába jutott vádirat szerint a Boldoghoz köthető kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen manipulálta a megyei TOP (Terület- és Településfejlesztési…
Tovább olvasomBoldog István volt hivatalában poloskákat talált az új városvezetés
„Találtunk poloskát itt fent a tárgyalóteremben is, és az én irodámban is, igen” – mondta az RTL Klub Házon kívül című műsorának Virágné Lukács Gabriella, aki 2019 októbere óta tölti be a polgármesteri tisztséget Kétpón, ahol korábban Boldog István volt a polgármester, azt követően pedig a térség országgyűlési képviselője. A független polgármester szerint „2019 decemberében vásárolták és szerelték fel valakik a lehallgatókészülékeket, mikor az önkormányzat régi vezetése még bejárt a hivatalba”. Nagy Szilárd szerint azok, „akik nem szeretik”, Boldogot „a régi beosztásából adódóan” csak „bolond bakternek” szólították. Nagy Szilárd, miután vádalkut kötött…
Tovább olvasomHat év börtönt és többmilliós vagyonelkobzást kér az ügyészség a fideszes Boldog Istvánra
6,666,666 forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért Boldog István elsőrendű vádlott esetében a Központi Nyomozó Főügyészség, írja friss értesülései alapján az Alfahír. Mint írják: a vádirat lényege szerint a fideszes képviselőhöz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek és tőlük 2019. májusában 20 millió forintot kaptak. Az Alfahír megkereste a Központi Nyomozó Főügyészséget,…
Tovább olvasomVádat emeltek Boldog István ellen
Vesztegetés elfogadásával vádolják a fideszes képviselőt. Összesen kilenc ember ellen emeltek vádat. A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be Boldog István és nyolc társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. A fideszes parlamenti képviselőt hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel vádolják. A vádlottak között van Fehér Petra törökszentmiklósi önkormányzati képviselő, Boldog jobbkeze is. A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték azt is, hogy az általuk kiválasztott kivitelezők kapják a munkát. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek,…
Tovább olvasom