Magyar valóság: Olyan kormánypárti képviselők szavazhatnak a költségvetésről, akik közül ketten komoly bűncselekmény miatt vádlottak, a harmadiknál pedig 1,5 milliárd csak úgy eltűnt

Megosztás

Alighanem nincs szükség arra, hogy külön bemutassuk Simonka György, Boldog István és Farkas Flórián eddigi áldásos munkásságát. Mégis ők is abban a kegyben részesülnek, hogy a mi életünkről dönthessenek. Előbbi kettő ellen már vádat is emeltek, de ez nem akadálya annak, hogy a költségvetésről szavazzanak az Országházban.

Keresztes Lóránt tárta elénk a rideg tényeket a Facebookon, de ne feledjük, Magyarországon vagyunk, ahol a kormány számára kedves emberek gyakorlatilag bármit megtehetnek.

Lehet, hogy egy kép erről: 3 ember, álló emberek és , szöveg, amely így szól: „Tudta? Ők is szavaznak a költségvetésről! SON GYÖRGY BOLDOG ISTVÁN vád: bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás FARKAS FLORIAN vád: hivatali vessrete elfogadása és más bűncselekmények gyanú: 1,6 milliárd forint tűnt el az általa vezetett programból, mégsem kérték még számon”

“Két FIDESZES képviselő (Boldog, Simonka) BŰNCSELEKMÉNYEK gyanújával vád alatt, mégis szavazhatnak az Országgyűlésben – többek között a KÖLTSÉGVETÉSRŐL‼️ Boldog István ráadásul ma is az Országgyűlés Költségvetési Bizottságának alelnöke – pedig 6 év BÖRTÖNT kért rá az ügyészség‼️FARKAS Flórián ügyében öt éve zajlik a nyomozás, de ennyi idő alatt még csak ki sem hallgatták az általa vezetett Híd a munka világába programmal összefüggő 1.6 MILLIÁRD forint eltűnésével kapcsolatban‼️

Szavazhatnak? Igen. Törvényes? Törvényes. Akkor hiba egy szál se. Igaz, ha nem lenne törvényes, két nap alatt hoznának rá törvényt a Fidesz-KDNP-nél, hogy az legyen. Arról pedig ne legyen semmi kétségünk, hogyan fognak szavazni…

Kapcsolódó cikkek