Kiderült, hogy mikor lesz Boldog István pere

Megosztás

„Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Fővárosi Törvényszék kitűzte az előkészítő ülés időpontját, azonban a dátumról csak a későbbiekben tudunk felvilágosítást adni, mivel az idézések kézbesítése még folyamatban van”

– válaszolta a Telex kérdésére a Fővárosi Törvényszék múlt szerdán. Azóta az ügy egyik vádlottjának védője, dr. Novák Péter szintén a Telexnek egy pontos dátumot is közölt:

Június 30-án, reggel 8:30-kor tartják a Boldog-ügy előkészítő ülését a Fővárosi Törvényszéken.

Korábban Boldog és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Nagy Szilárd volt fideszes kengyeli polgármester egy vádalku keretében elmondta a hatóságoknak, hogyan voltak előre leosztva Boldog körzetében az EU-s pályázatok.

Elfogásuk előtt már több megfigyelő csapat is a nyomukban volt egy ideje, beépített nyomozók előtt is cserélt gazdát kenőpénz, volt hivatalában ismeretlen poloskát is találtak. 6,666,666 forint vagyonelkobzást, hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, ötmillió forint összegű pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért Boldog István elsőrendű vádlott esetében a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kapcsolódó cikkek