Állami kitüntetés asztrológiáért és politikai háttértámogatásért – újabb vitát kavart Rákay Philip köre

Újabb, komoly visszhangot kiváltó állami kitüntetés borzolja a kedélyeket: március 15. alkalmából a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapta meg Wieber Orsolya, aki nemcsak asztrológusként ismert, hanem Rákay Philip feleségeként is. A döntés ismét ráirányította a figyelmet a kormányközeli kulturális és politikai hálózatokra – és arra a szerepre, amelyet a miskolci származású médiaszemélyiség az elmúlt években betöltött.

Tovább olvasom

A nagyszakállú úriember és a sohasem lesz borsodi kisboltok

Tompos Márton országgyűlési képviselő nemrégiben BAZ megyében járt és egy gyanús mutyit tár fel, amelyben egy alapítványi háttérrel rendelkező cég 155 millió forint állami támogatást kapott három falusi kisbolt nyitására. A helyszíni bejárások során készült videóból kiderült, hogy Baskó, Szászfa és Pamlény településeken az ígért üzletek helyett csupán félkész épületek vagy érintetlen ingatlanok állnak. A projekt mögött álló Törpefalvakért Kft. a támogatás elnyerése után nem sokkal megszűnt, az ügyvezetőként feltüntetett fiatalember illetve az mögötte álló nagyszakállú irányító pedig elérhetetlen.

Tovább olvasom

Miért néz ki így egy miskolci állami intézmény bejárata?

Nem egyik napról a másikra lett ilyen a kormányhivatal és a járási földhivatal bejárati része Miskolcon. A balesetveszélyes lépcsők miatt a bejárat nagyjából kétharmada használhatatlan, de amin járunk, az is megér egy misét.

Tovább olvasom

Miért nem lehet Miskolcon állami ellátásban bejutni a bőrgyógyászatra? A kórháztól kértünk erre választ

A probléma rendszerszintűnek tűnik, nem kifejezetten a miskolci központi kórház hibája, hanem a területen tapasztalható súlyos munkaerőhiányé. Ettől azonban jelenleg még a bőrgyógyászattal kapcsolatos gond nincs megoldva Miskolcon és környékén, de talán körvonalazódik némi megoldás.

Tovább olvasom

A TikTok állami ellenőrzésű médiává címkézte a Boon-t, valamint többek között a Mandinert és az Origót

Gyakorlatilag a Fidesz kormánypárti narratíváját harsogó támadómédiás gépezet közel minden fontos eleméről véleményt mondott a rendkívül népszerű TikTok platform. Nem Brüsszel, hanem a kínai főváros a központja. Kihangsúlyozzák, hogy ezek az oldalak nem függetlenek, hanem kormányzati irányítás alatt állnak.

Tovább olvasom

A csőtörés miatt hatalmas a dugó Miskolcon – Hollósy szerint az előző városvezetés a hibás

Az alpolgármester szerint a 2019 és 2024 közötti ellenzéki városvezetés hibája, hogy ennyire rossz állapotban van a vízvezeték-rendszer Miskolcon. A javítás közben haladgat, de a forgalom nagymértékben torlódik.

Tovább olvasom

Lázár János a megsüllyedt és lezárt M30-as miatt ki akarta tiltani a Strabagot… ehhez képest dúskálnak a friss megrendelésekben

Az osztrák cégre fogta teljes egészében a közlekedési miniszter, hogy nem sokkal az átadása után már repedezni kezdett, majd veszélyesen elmozdult, megsüllyedt a frissen átadott M30-as gyorsforgalmi Szikszónál. Lázár kígyót-békát kiabált a Strabagra és az állami beruházásokból ki is akarta tiltani. Ehhez képest számtalan friss projektet bíznak rájuk. Ki érti ezt?

Tovább olvasom

Orbán levele a BAZ megyei községnek – közel 700 kistelepülésnek ingyen átad az állam nagyjából 800 ingatlant

Ha nem csak kilenc hónap lenne hátra a választásokig, akár még jó hírnek is tekinthetnénk. Ám a miniszterelnök saját oldalán tett bejegyzésénél záporoznak a kritikus megjegyzések. Rengetegen emlékeztetnek arra, hogy ez bizony már bőven a választási osztogatás és hogy ilyet már láttunk többször is.

Tovább olvasom

Félelmetes bejelentés: a magyar állami hadiipart hamarosan privatizálják

Magyar Péter azt is hozzátette, hogy a vevőként bejelentkező (Fidesz-közeli) 4iG részvényesei között külföldi tulajdonosok is vannak. Íme az eddigi legsúlyosabb nemzetbiztonsági kérdésünk?

Tovább olvasom

Elfogadták: állami gyámság alá kerülnek az önkormányzatok, így Miskolc is

Március elején még csak tervezet volt, de borítékolhattuk, hogy valósággá válik. Jönnek a költségvetési biztosok az önkormányzatokhoz, kincstári számlára kell utalni a pénzeket, Miskolc már idén ősztől így kell, hogy működjön.

Tovább olvasom