Gattyán György elindul a jövő évi választásokon, bejelentette a pártja nevét

Megoldás Mozgalom néven indítja pártját a 2022-es országgyűlési választásokon az egyik leggazdagabb magyar. Az ATV műsorában jelentette be péntek este Gattyán György, hogy aktivizálják magukat, és hivatalosan is elindulnak a 2022-es országgyűlési választáson. Gattyán azt is elárulta, hogy a pártját Megoldás Mozgalomnak nevezik – írta meg a hvg.hu. A milliárdos azt mondta, a kormányváltás a célja, a miniszterelnökséget ugyanakkor a lehető legrövidebb időre, 4 évre vállalná. Gattyán korábban többször is beszélt politikai ambícióiról, de részleteket egyszer sem mondott, így nem volt teljesen világos, mit is akar pontosan. Említette viszont a…

Tovább olvasom

Az LMP társelnöke szerint az ellenzék rendelte meg azt a kutatást, amely jóval erősebbnek mérte a Fideszt

Szerdán kapták kézhez az ellenzéki pártok vezetői a legújabb, egyelőre nem nyilvános közvélemény-kutatást, amit már az új, összefogott kampányközpont rendelt meg. A számok kijózanítóak – jelent meg akkor a médiában. A számok alapján brutálisan vezet a Fidesz az összefogással szemben. A teljes lakosságra nézve 46%-os a Fidesz-KDNP, és csak 32%-os az ellenzéki összefogás listájának a támogatottsága Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke viszont azt mondta Szöllősi Györgyinek (ATV), hogy az egyesült ellenzék kampánystábja rendelte meg a felmérést. Közölte, a pártelnökök még nem látták a dokumentumot, még nem vitatták meg az eredményeket…

Tovább olvasom

Ismét Csöbör Katalin a Fidesz jelöltje az Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 1. számú választókerületben

Senkit nem lepett meg a döntés, mivel a kampányolást egyértelműen az eddigi képviselőnőre hegyezték ki a pártban. Csöbör Katalin – ha a képviselői helyéről van szó – a falon is átmenne. BAZ 1-es kormánypárti képviselőjelöltje ismét Csöbör Katalin lesz a 2022-es országgyűlési választásokon. Erről maga az érintett számolt be saját Facebook oldalán. „Köszönöm a bizalmatIsmét engem javasoltak a mai közgyűlésen a választókerületemben működő helyi szervezetek tagjai a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjének a jövő évi országgyűlési választásraEgyütt a legvastagabb falon is átmegyünkHajrá Borsod 01„ Ellenfele Szilágyi Szabolcs lesz jövő tavasszal. Ezt a körzetet…

Tovább olvasom

Varga-Damm Andrea is elindul miniszterelnök-jelöltként a 2022-es választásokon

Kedvet kaphatott Gattyán Györgytől, hogy alig négy hónappal a választások előtt bemutassa májusban alapított pártja programját és a miniszterelnök-jelöltet, aki saját maga. Vajon mire számít? Sok kritikát kapott megalakulásukkor a Reformerek párt, hogy a pártjuk, csak azért alakult meg, hogy szavazatokat szedjen el az ellenzéktől. A párt elnöke a Jövő TV Reflektorban műsorában korábban elmondta, ez abszurdum ugyanis rájuk mindkét “pólusból” egyoldalúan szavaznának, bár a közvélemény-kutatásokban a mai napig nem tudtak megjelenni. A részletekről a Bahir.hu adott hírt. Korábban azt is elmondták, hogy 2022-ben csak olyan körzetekben indítanak jelöltet, ahol nem…

Tovább olvasom

Ungár Péter: Gyurcsány Ferencre szükség van

Interjút adott Ungár Péter és Kanász-Nagy Máté a 444 portálnak, melyben beszéltek az LMP listás helyeiről, népszavazásról, választásokról és az ellenzéki eggyütműködésről is. Az egyik legérdekesebb rész az volt, amikor Haszán Zoltán, a portál riportere Gyurcsányra kérdezett rá. Részletek az interjúból: Felvillant egy vita Márki-Zay és Gyurcsány Ferenc között a napokban. Gyurcsány szerint arra kérte őt Márki-Zay, hogy ne kampányoljon, ezért nem is fog, Márki-Zay szerint ilyet nem mondott. Hogy néz ki egy összellenzéki egyeztetés, együttműködés? Ungár: Ha jól tudom, ez négyszemközti beszélgetés volt. Igen, de ha ott van az…

Tovább olvasom

Márki-Zay azt szeretné, hogy csak két ciklusig lehessen valaki miniszterelnök

Többek között erről is beszélt az mfor-nak adott interjúban az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, aki úgy látja: Orbán Viktor szerint is ő az esélyes a jövő évi választásokon. Márki-Zay Péter úgy látja, hogy a miniszterelnök rá tippel, hogy ő fog nyerni. A félelmére utaló jelnek tekinti, hogy a jövőre lejáró kaszinó koncessziókat már az idén meghosszabbítja, például bár jövőre kellene kineveznie a Médiahatóság vezetőjét 9 évre, megteszi idén. Márki Zay megosztotta azokat a témákat, amelyekkel fontossági sorrendben foglalkozna sikere esetén. Egy új és rövid alkotmány kell szerinte, és rögzítené, hogy miniszterelnök legfeljebb…

Tovább olvasom

A hétvégén megszületett az LMP és az MSZP országgyűlési listája is

A hétvégén tartja tisztújító kongresszusát az LMP, ahol az országgyűlési választásokhoz közeledve többek közt a listahelyekről is szavaznak a küldöttek. Délutánra meg is született az első tíz helyezett a párt közleménye szerint. Eszerint Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára lesz a párt listavezetője. Második helyen a párt jelenlegi férfi társelnöke, Kanász-Nagy Máté kap helyet, őt követi majd Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A negyedik helyen Bakos Bernadett, az LMP kőbányai önkormányzat képviselője, az ötödiken pedig Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője juthat parlamenti helyhez. A lista további része…

Tovább olvasom

Ezeket szeretné az LMP: a Kúria által átengedett népszavazási kérdések támogatására buzdít a zöld párt

Az ellenzék által kezdeményezett és a Kúria által “átengedett” népszavazási kérdések támogatására buzdított szombati online sajtótájékoztatóján az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese. Csárdi Antal elmondta: azt szeretnék, hogy az álláskeresési támogatás folyósításának időtartama 270 napra növekedjen a jelenlegi 90-ről, valamint a budapesti diákváros az eredeti terveknek megfelelően épüljön meg ahelyett, hogy helyére a kínai Fudan Egyetem költözne. Kifejtette: a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben még most is sokan veszítik el az állásukat. Az álláskeresők gyakran nem találnak három hónap alatt a képzettségüknek megfelelő munkát, ami megmutatja, hogy az állam által biztosított járadék folyósításának ideje…

Tovább olvasom

Márki-Zay reagált Gyurcsány posztjára: ez nem fedi az elhangzottakat

Amint arról már beszámoltunk, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje arra kérte, hogy ő ne folytasson kampányt. Az ATV Híradója megkereste az ügyben Márki-Zayt, aki viszont mást mondott a témáról: „Nyilvánvalóan nem. Tehát nem pontos ez a beszámoló, természetesen hetekkel ezelőtt valóban beszéltünk Gyurcsány Ferenc elnök úrral, és én azt a javaslatot tettem, hogy ne a pártok vigyék ezt a kampányt, így Gyurcsány Ferencnek a személyes közreműködése ebben a kampányban is erre vonatkoztik. Én azt szeretném kérni a…

Tovább olvasom

Gyurcsány megígérte Márki-Zaynak, hogy nem fog kampányolni

A korábbi miniszterelnök Facebook-posztban számolt be az ellenzéki összjelölttel történt találkozójáról. Elmondta: teljesíti, amit a kapitány kér. „Nagyon jó találkozó volt, Arató Gergellyel mentem. Azt kérte a kapitány, hogy ne kampányoljak. Így fogok tenni. Akkor így” – írta szombat reggel egy Facebook-posztban Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péterrel történt találkozó után. Gyurcsány személye és szerepe hosszú ideje kérdéses pont az ellenzéken belül, a miniszterelnök-jelölt pedig többször is elmondta – többek között ezzel is kampányolt Dobrev Klárával szemben az előválasztáson -, hogy ha a volt miniszterelnök az előtérben van, akkor nem tudják…

Tovább olvasom