Ezeket szeretné az LMP: a Kúria által átengedett népszavazási kérdések támogatására buzdít a zöld párt

Megosztás

Az ellenzék által kezdeményezett és a Kúria által “átengedett” népszavazási kérdések támogatására buzdított szombati online sajtótájékoztatóján az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese.

Csárdi Antal elmondta: azt szeretnék, hogy az álláskeresési támogatás folyósításának időtartama 270 napra növekedjen a jelenlegi 90-ről, valamint a budapesti diákváros az eredeti terveknek megfelelően épüljön meg ahelyett, hogy helyére a kínai Fudan Egyetem költözne.

Kifejtette: a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben még most is sokan veszítik el az állásukat. Az álláskeresők gyakran nem találnak három hónap alatt a képzettségüknek megfelelő munkát, ami megmutatja, hogy az állam által biztosított járadék folyósításának ideje nem elegendő.

A Fudan Egyetemről azt mondta: a kormány magyar adóforintokból hozna ide egy olyan elitegyetemet, amelyet a magyar diákok csak korlátozottan vehetnének igénybe, hiszen sokan nem tudnák kifizetni a tandíját. Az arra szánt mintegy 500 milliárd forintból ráadásul a magyar felsőoktatást is színvonalassá lehetne tenni.

Ráadásul – folytatta – ezáltal Kína egy olyan ideológiai transzfert valósítana meg, amelyre Magyarországnak nincs szüksége. Ha mégis megvalósul az egyetem, azzal mind a főváros vezetését, mind a magyar állampolgárokat átverik – fogalmazott.

Helyette egy olyan kulturális diákközpontot kellene építeni Dél-Pestre, amely a diákok lakhatását szolgálja – hangsúlyozta.

MTI/LMP sajtó

Kapcsolódó cikkek