A hétvégén megszületett az LMP és az MSZP országgyűlési listája is

Megosztás

A hétvégén tartja tisztújító kongresszusát az LMP, ahol az országgyűlési választásokhoz közeledve többek közt a listahelyekről is szavaznak a küldöttek. Délutánra meg is született az első tíz helyezett a párt közleménye szerint. Eszerint Ungár Péter, az LMP országos elnökségének titkára lesz a párt listavezetője.

Második helyen a párt jelenlegi férfi társelnöke, Kanász-Nagy Máté kap helyet, őt követi majd Dr. Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője. A negyedik helyen Bakos Bernadett, az LMP kőbányai önkormányzat képviselője, az ötödiken pedig Ferenczi István, az LMP kispesti önkormányzati képviselője juthat parlamenti helyhez.

A lista további része így fest: 

  • 6. Tetlák Örs, 
  • 7. Szendefy Mária, 
  • 8. Tóth Áron,
  • 9. Kendernay János, 
  • 10. Bruder Márton.

A listán nem szerepelnek azok, akik az ellenzéki előválasztás egyéni körzetben győztek. A párt elmondása szerint azért alakították ki így a listát, hogy az LMP-frakció a lehető legerősebb legyen.

A zöldek mellett az MSZP listája is megszületett – derült ki a szocialista párt MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A listát Tóth Bertalan pártelnök vezeti, és ahogyan az várható volt, nem szerepel a listán Tóth Csaba, a párt jelenlegi frakcióvezető-helyettese, ellenzéki előválasztási győzelme ellenére viszont az első tíz jelölt között ott van Harangozó Tamás és Korózs Lajos is. 

A további sorrend a következő: 

  • 2. Molnár Zsolt
  • 3. Harangozó Tamás
  • 4. Komjáthi Imre
  • 5. Gurmai Zita
  • 6. Szelényi Zoltán
  • 7. Korózs Lajos
  • 8. Pollreisz Balázs
  • 9. Márton Roland
  • 10. Bangóné Borbély Ildikó
  • 11. Hegyi Gyula
  • 12. Nemény András
  • 13. Bihal Dávid
  • 14. Tüttő Kata
  • 15. Kis Andrea
  • 16. Csaba István Jácint
  • 17. Horváth Soma Ádám
  • 18. Teleki László
  • 19. Heringes Anita
  • 20. Mirkóczki Zita
  • 21. Kovácsné Varga Ildikó
  • 22. Nemes Andrea Henriett
  • 23. Kunhalmi Ágnes
  • 24. Hiller István
  • 25. Grőber Attila

Kapcsolódó cikkek