A Nébih összegzése a 2024-ben végzett ellenőrzési adatok, valamint az illegális fakitermelés esetében más hatóságoktól, szervektől kapott statisztikai adatok alapján készült, idén már nyolc év adatainak összehasonlításával készült. Extrém magas kockázatú besorolást ezúttal is Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapott.
Tovább olvasomCímke: lista
Egy külföldi szaklapnál Lillafüred bekerült a világ legszebb helyei közé
A TimeOut magazinnál az előkelő 12. helyre került Lillafüred a 44 helyszínt bemutató listáján, amit azoknak a véleménye alapján állítottak össze, akik mindegyik turisztikai célpontot személyesen látogatták meg.
Tovább olvasomIlyen még nem volt: Rogán Antalt korrupció miatt szankciós listára tette az Egyesült Államok
Ezen a szégyenlistán Rogán Antalon kívül más magyar állampolgár nem szerepel. Az USA-ban úgy vélik, az elmúlt évtizedben jelentősen súlyosbodott Magyarországon a közszféra korrupciója.
Tovább olvasomA legjobb tíz közelében már Miskolc a nyári előfoglalásokban
A leghíresebb fürdővárosok és a Balaton-part felkapott üdülőhelyeivel vetekszik Miskolc a turisták körében.
Tovább olvasomUngár Péter is beszólt Karácsony listájára, be is indult egy kommentháború
Az LMP társelnökének leginkább az nem tetszik, hogy nemcsak gyanúsítottak vannak a főpolgármester listáján, hanem “az ellenzék sikeres polgármestereinek győzelmét veszélyeztető jelöltek is”. Tovább száguld a kampány.
Tovább olvasomVitézy visszaszúrt: Miért van Karácsony Gergely listáján egy kétszeresen korrupcióval gyanúsított személy?
Tovább dübörög a vidéki mellett a fővárosi kampány is, nem mindig a legszebb eszközökkel. Karácsony lobbistázott, ám Vitézy válaszul korrupciózott egyet, a másik jelölt listáját kritizálva.
Tovább olvasomKisokos: íme az idei önkormányzati választás összes miskolci jelöltje, körzetekre lebontva
A 18 miskolci választási körzet képviselőjelöltjei és indulási körzetük egy helyen. Tessék választani.
Tovább olvasomItt a lista: ezek Borsod megye legjobb technikumai
Megyénként csupán három technikum került fel a rangsorra, lássuk a legjobb borsodi intézményeket.
Tovább olvasomA legbefolyásosabb borsodi nők
A nemzetközi nőnap alkalmából nem csak a cikkeink végén látható grafikával köszöntöttük hölgyolvasóinkat, hanem cikket is írtunk a DVTK-meccsre ingyenesen beengedett lányokról, asszonyokról. Emellett március 8-ra egy olyan összeállítást is készítettünk, amely csokorba válogatja BAZ megye tíz legbefolyásosabb női köz- és gazdasági szereplőjét. A felmerült nevek rangsorolását szerkesztőségünk munkatársai elsősorban annak alapján végezték el, kikről lehetett az elmúlt egy évben a legtöbbet olvasni, hallani a Borsod24 működési területén. A felmerült jelöltek között olyan nevek is akadtak, mint Siposné Horváth Anita Ágnes, mezőcsáti polgármester, Barkócziné Kertész Kata, a Népkerti Vígadó vezetője,…
Tovább olvasomKét miskolci technikum az első százban
A száz legjobb hazai technikum közé két miskolci intézmény is bekerült. Idén először készült el a száz legjobb technikum rangsora.A TOP 100-as lista a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével készült. Az elemzés vizsgálta, hogy a tanulók milyen tanulmányi eredménnyel érkeznek az intézményekbe, hogyan aránylik az évismétlők száma az intézmény tanulói létszámához, és milyen eredménnyel teszik le az érettségi vizsgát. A Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Technikumot az országos listán a 12. helyen találjuk, a 46. helyen…
Tovább olvasom