Varga-Damm Andrea is elindul miniszterelnök-jelöltként a 2022-es választásokon

Megosztás

Kedvet kaphatott Gattyán Györgytől, hogy alig négy hónappal a választások előtt bemutassa májusban alapított pártja programját és a miniszterelnök-jelöltet, aki saját maga. Vajon mire számít?

Sok kritikát kapott megalakulásukkor a Reformerek párt, hogy a pártjuk, csak azért alakult meg, hogy szavazatokat szedjen el az ellenzéktől. A párt elnöke a Jövő TV Reflektorban műsorában korábban elmondta, ez abszurdum ugyanis rájuk mindkét “pólusból” egyoldalúan szavaznának, bár a közvélemény-kutatásokban a mai napig nem tudtak megjelenni. A részletekről a Bahir.hu adott hírt.

Korábban azt is elmondták, hogy 2022-ben csak olyan körzetekben indítanak jelöltet, ahol nem biztos az ellenzéki párt győzelme. Sőt, májusi interjújában kijelentette, hogy támogatni is fogja az olyan ellenzéki jelölteket, akiknek elismeri a munkásságát.

A csütörtöki napon a Reformerek párt irodájában mutatták be a párt miniszterelnök-jelöltjét, aki maga Varga Damm Andrea lesz.

Sajtótájékoztatóján a miniszterelnök-jelölt asszony elmondta, hogy azért van szükség a Reformerek pártra, mert valódi ellenzéki alternatívát tud nyújtani, szemben a hatpárti összefogással.

Véleménye szerint az összefogás és az ellenzéki előválasztás csak arra volt jó, hogy megmutassák, hogy mennyire nem tudnak összefogni.

10 pontban foglalták össze legfőbb üzeneteiket:

  • Az állam szolgál és nem uralkodik
  • Kiváló, betegközpontú, állami egészségügy lesz
  • A devizahitelek újraszámolása
  • 40 év munka után mindenki nyugdíjba mehet
  • Megállítják a digitális függést
  • Az ellopott magánnyugdíjakat visszaadják
  • Egyéni képességekre épülő oktatás lesz
  • 100.000 Ft lesz a minimális nyugdíj
  • A bankrendszert megrendszabályozzák
  • Olcsó és hatékony állam lesz

Varga Damm elmondta, hogy a Magyarországon a politikai messiások kora lejárt, ugyanis mindegyikük csalódást okozott. Szerinte mindkét politikai pólus csak a gyűlöletkeltésről és a másik fél lenyomásáról, nem pedig az ország építéséről szól.

Related posts