A csütörtöki nap dönt arról, hogy a megyeszékhelyen érvénybe léphet-e hamarosan az új, sűrűbb és utasbarátabb menetrend, aminek azért jócskán van anyagi vonzata is.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Szombaton Miskolcon lesz Szeptemberiális
Családi napot szervez a DK miskolci szervezete a Tudomány és Technika Háza előtti téren délután 2 órától este 6 óráig, szeptember 30-án, tehát most szombaton.
Tovább olvasomA kapcsolati erőszak áldozataival és a figyelmeztető jelekkel foglalkoztak Miskolcon
Az esélyegyenlőségi tréning sorozat részeként került szóba az igen fontos téma a borsodi megyeszékhelyen.
Tovább olvasomFolytatódik a Búza téri aluljáró felújítása – lezárják a buszpályaudvar felé vezető lépcsősort
Szeptember elején mi is beszámoltunk róla, hogy elkezdődött a Búza téri aluljáró felújítása, ezért átmenetileg a gyalogos közlekedése nehezebbé válik. Miskolc egyik legforgalmasabb környékének lépcsősorai az 1978-as megépítése óta nem estek át átfogó rekonstrukción, a lépcsők állaga pedig több helyen balesetveszélyessé vált. A felújítás hamarosan a második üteméhez érkezik, ennek részeként szeptember 29-én (pénteken) a kivitelező a közlekedők biztonsága érdekében – előreláthatólag három hétre – lezárja az MVK és a Volán buszpályaudvarok felé vezető lépcsősort. Az első ütemben lezárt, Centrum felé vezető lépcsősort viszont megnyitják a gyalogosforgalom számára. A Búza…
Tovább olvasomVédjük értékeinket: hivatalosan is miskolci érték lett a Csodamalom, a Kamarás Kupa és a Vilma-forrás
Miskolcikummá váltak a fent felsoroltak, a Miskolci Települési Értéktár jelenleg hét kategóriában hatvanegy nemzeti értéket tartalmaz.
Tovább olvasomA Miskolci Piknik nagy sikeréhez nagymértékben hozzájárult egy „láthatatlan” szereplő
Az egész hétvégét megfeszített tempóban dolgozták végig a Miskolci Városgazda munkatársai és 115 köbméter hulladékot takarítottak össze. Csak az ő munkájuk a nagy fesztiválozás közben szinte láthatatlan, de ugyanolyan fontos.
Tovább olvasomA Népkertben fakivágás, a Madarász Viktor utcában pedig forgalomkorlátozás lesz
A népkerti munkálatok már zajlanak, minek során a kiszáradt fákat kénytelenek kivágni. A fenyőfélék különösen megsínylették az utóbbi időszak többszörös, hosszan tartó száraz időszakait. A Madarász utcában pedig daruzási munkálatok folynak majd.
Tovább olvasomÁtmenetileg lezárják a Kálvária lépcsőt
A jövő héten irányítják át a gyalogosforgalmat a Herman Ottó Múzeum mögötti zöld területre.
Tovább olvasomBerobbant iparfejlesztés – van még tartalék Miskolcban
Az elmúlt két hétben több nagyszabású miskolci és környékbeli beruházást is bejelentettek. Már korábban letelepült vállalatok mellett újak is érkeztek Miskolcra és agglomerációjába.
Tovább olvasom„Tovább trükköznek az alsózsolcai akkubontó engedélyeivel”
Miskolcon járt az LMP társelnöke, Schmuck Erzsébet, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a beruházás ellenzőinek nem szabad fellélegezni, amikor azt olvassák, hogy a szlovén cég maga kezdeményez környezetvédelmi hatásvizsgálatot, mert az ilyen eljárások „megrendelésre készülnek”, és pusztán „a politikai akaratot” tükrözik.
Tovább olvasom