Mészáros Lőrinc: Aki szerint mindent mi viszünk, az nem mond igazat

Az Index készített ritkaságnak számító nagyinterjút a leggazdagabb magyar emberrel, akit kérdeztek a vállalkozásáról, a pénzéről és a családjáról is. „Az egy balliberális tévhit, hogy a munkákat odaadják a vállalkozóknak. A munkáink döntő többségéhez nyílt eljárásokkal jutunk, ahol a legkedvezőbb ajánlat győz. A pályázatok 95 százaléka nyílt és hirdetménnyel induló eljárás, amelyen bárki részt vehet. Én örvendetesnek találom, hogy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég nemzetközi hátterű multikkal tudja felvenni a versenyt. Ami pedig a tényeket illeti, mind nyilvánosan elérhető adat: a közbeszerzési eljárások kevesebb mint tíz százalékát nyertük el vagy…

Tovább olvasom

Visszavonták Galla Miklós Karinthy-gyűrűjét, mert „a közelmúltbeli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia értékeivel”

Visszavonják a Karinthy-gyűrűt Galla Miklós humoristától, mert a közmédia szerint méltatlan a díjra – számolt be a hírről a 168.hu alapján a Telex. Gallát még februárban értesítették arról, hogy idén ő kapja a Rádiókabaré kiemelkedő teljesítményt nyújtó szerzőinek, előadóinak járó Karinthy-gyűrűt, azonban az illetékes MTVA a héten visszavonta tőle az elismerést. Dobson Menyhért, a díjat alapító Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Gallának küldött levélben azt írta: „Ezúton értesítem, hogy a szakmai kuratórium döntése értelmében 2021. évben nem Ön részesül a Karinthy-gyűrű-díjban, mivel közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint…

Tovább olvasom

Urizálás NER-módra: Habony 160 milliós luxusórában hajókázott, ehhez képest Rákay 47 milliós luxusterepjárója bagatell

Csak úgy dobálóznak a hasonló összegekkel, ez jelenleg Magyarország felső tízezre. Habony Árpád május végén profi legénységgel indult el egy olasz vitorlásversenyen. Az Index szúrta ki, hogy a négynapos The Nations League 2021 – Swan Tuscany Challenge-en bérelt hajóval versenyző egykori parlamenti vitrinőr mellett a magyar válogatott volt és jelenlegi tagja is a hajón volt a nevezési lista alapján, de ez sem volt elég a dobogós helyhez. Az is kiderült, hogy a hajó csak bérelt, ennek becsült összege egy hétre 3,2 millió forint körül mozog, a verseny teljes költsége pedig ezt jóval…

Tovább olvasom

Itt a válasz: Nem lehet csúnya szó az új rendszámok betűkombinációnál – képek

Nagyon sokunkat érdekelte, hogy vajon kiadják-e az új, négy betűt tartalmazó rendszámoknál azokat, amiket összeolvasva obszcén kifejezéseket kapunk. Most magyarázatot kaptunk arra, miért nem lesznek ilyenek. Az egy betűvel meghosszabbodó rendszámokat jövő júliustól adják ki az új autókra. Magyar címer is lesz rajtuk. Fontos, hogy kizárólag két magánhangzóval vagy két mássalhangzóval kezdődhetnek, úgyhogy nem lehet bármit kirakni a négy betűből. – tette hozzá az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Facebook oldalán. Ez kizárja azokat a formációkat, amik trágár, csúnya szavak megjelenését eredményezhették volna az azonosítókon. (Bpiautosok.hu)

Tovább olvasom

Kemény üzenet: Mészáros villája elé vitték a Fertő tavi szétrombolt cölöpházak maradványait

A dolog apró szépséghibája, hogy eddig sem nagyon érdekelte semmilyen hasonló üzenet a milliárdos oligarchát, ezután sem valószínű, hogy meghatódna az egyébként éles kritikától. A Párbeszéd képviselői a tó környékére tervezett állami gigaberuházás és az azt kísérő természetpusztítás ellen tiltakoztak. Nádat és cölöpöket vittek a Párbeszéd képviselői az ország legvagyonosabb emberévé avanzsált Mészáros Lőrinc budai villája elé, hogy így tiltakozzanak a Fertő tó kiemelt kormányzati beruházása ellen. Kocsis-Cake Olivio, a párt országgyűlési képviselője, Jakál Adrienn soproni önkormányzati képviselő és Gér Mihály albertirsai önkormányzati képviselő, a Párbeszéd jelöltje vett részt az akcióban. A kapunál…

Tovább olvasom

A tíz leggazdagabb magyar

185 milliárd forinttal nőtt egyetlen év alatt Mészáros Lőrinc vagyona. Eközben Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója csak 110 milliárddal tudott gyarapodni. Így át kellett adnia a leggazdagabbak listáján a vezető helyet a felcsúti vállalkozónak, volt gázszerelőnek. A 2020-as eredményekről a magyar vállalkozók vagyonosodását húsz éve vizsgáló Szakonyi Péter és csapata ír a 100 leggazdagabbat listázó kiadványában. A 10 leggazdagabb magyarországi üzletember becsült vagyona: Mészáros Lőrinc 479,4 milliárd Csányi Sándor 420 milliárd Gattyán György 305 milliárd Felcsuti Zsolt 246 milliárd Veres Tibor 230 milliárd Bige László 201 milliárd Széles Gábor 181 milliárd…

Tovább olvasom

Tizenháromezer magyar havi nyugdíja nem éri el az ötvenezer forintot sem

Összesen 2 023 527 öregségi nyugdíjas élt 2021. februárban Magyarországon – írta az Mfor a Magyar Államkincstár adatai alapján. Ebből 39 282-en vannak, akik nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot, 66 százalékuk viszont kap külföldről ellátást. 13 ezer nyugdíjasnak viszont nincs más bevételi forrása. A legtöbben, 777 495-en 100 ezer és 150 ezer forint között kapnak nyugdíjat, 428 595-en pedig 150 ezer és 200 ezer forint között. Az átlagnyugdíj 148 ezer, a nettó átlagkereset 279 ezer forint. 100-120 ezer olyan nyugdíjas van, aki a nettó átlagkeresetnél többet kap az államtól a ledolgozott…

Tovább olvasom

Sajtószabadság Magyarországon: Nem engedték be a Magyar Hangot, a Direkt36-ot és a Hőcipőt sem a kormányinfóra

A lap munkatársa idejében regisztrált az eseményre, de nem kapott visszajelzést. Arról az Antall József Tudásközpontról tettek volna fel kérdéseket, amelynek működését az Orbán-kormány eddig több mint 4 milliárd forinttal támogatta. A Magyar Hang, a Hócipő és a Direkt36 munkatársa sem jutott be a csütörtöki kormányinfóra, amelyen hosszú idő után élőben lehetett kérdezni, és ahol Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent. A Telex szerint a Direkt36 munkatársa, Wirth Zsuzsanna idejében regisztrált a sajtótájékoztatóra, de nem kapott visszajelzést. Amikor pedig a helyszínre érkezett, azt mondták neki, hogy nincs rajta a listán. Amíg a be nem engedett újságírók kint álltak, megérkezett…

Tovább olvasom

Az új kormánypárti törvényjavaslatok szerint tilos lenne 18 éven aluliaknak bemutatni a homoszexualitást vagy a nemváltást

A kormánypártok több új javaslattal egészítenék ki a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot. Megtiltanák például a 18 év alattiak számára a homoszexualitás vagy a nemváltás népszerűsítését és bemutatását, sőt, még az ilyet tartalmazó reklámokat is. A szexuális felvilágosításból kizárnák a civileket, ilyen előadásokat csak nyilvántartásba vett szervezetek és előadók tarthatnának az iskolákban – írta a Telex az országgyűlés honlapjára feltöltött dokumentum alapján. Nem klasszikus törvénymódosítóról van szó, hanem egy, a törvényalkotási bizottságnak benyújtott „Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények…

Tovább olvasom

Orbán Viktor szerint a költségvetésnek jó, ha Mészáros Lőrinc gazdag

Újabb elképesztő dolgokat mondott a magyar miniszterelnök, akit a mai Kormányinfón a 100 Leggazdagabb magyar ma megjelent listájáról is kérdeztek. Az egészen brutális mértékben gazdagodó Mészáros Lőrincről ki merte mondani, hogy ahhoz a kormányhoz semmi köze, hogy ő mennyi pénzt keres, mer a jobboldalon az a szabály, hogy az üzletet és a politikát nem szabad összekeverni. Arra az újságírói kérdésre, hogyan kommentálná, hogy a válság ideje alatt is 185 milliárd forinttal tudta bővíteni Mészáros Lőrinc a vagyonát, Orbán Viktor úgy felelt, ha valakinek sok pénze van, akkor két szabályt kell…

Tovább olvasom