Az utóbbi években nagyon látványosan átváltozott az emberek értékrendje, de ez már a politikai elitre is igaz. Ez egy olyannál, aki hosszú éveken át képezte magát és látja, mivé lett Magyarországon a kultúra, már nem elfogadható. Fájdalmas vallomás egy igazi kultúrembertől. Az írás a Facebookon jelent meg, szerzője Bálint Natália. A többit mondja el ő maga. „12 év. Ennyit töltöttem a felsőoktatásban. Felét nemzetközi kapcsolatok és jogi tanulmányokkal, hogy aztán diplomácia szakirányon egyetemi oklevelet szerezzek. Több száz vizsga, kollokvium, szigorlat matekból, nemzetközi jogból, protokollból, diplomáciatörténetből, közép- majd felsőfokú nyelvvizsga németből,…
Tovább olvasomKategória: Magyarország
Fideszes képviselő: Térdelni a pályán ugyanaz, mint ’38-ban kart lendíteni a náciknak
Hoppál Péter kormánypárti képviselő rendkívül merész párhuzamot vont, csak hogy megfeleljen felettese, Orbán Viktor irányvonalának. Ez nem semmi. A miniszterelnök még csütörtökön nevezte provokációnak, hogy a rasszizmus elleni tiltakozás jeleként az ír válogatott focistái letérdeltek a magyar válogatott elleni meccs előtt. Nem késett sokat az alacsonyabb ligában játszó kormánypárti politikusok reakciója sem. Hoppál Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, korábbi kulturális államtitkár megosztott egy napok óta köröző mémet a Facebookon. Ezen három két kép látható, a szöveg szerint az egyik az angol csapatot ábrázolja egy 1938-ban Berlinben Németország ellen játszott meccs…
Tovább olvasomIndul a nyaralási szezon – így utazhatunk turistaként a népszerű célországokba
Figyelem, még nincs egységes szabályozás az Unión belül sem, érdemes áttekinteni, hova hogyan utazhatunk, mi szükséges a belépéshez és az ott tartózkodáshoz. Ne feledjük, a legtöbb országban előzetes regisztrációra van szükség, a legfontosabb elérések a cikkben. Már nyitnak az európai országok, de a vakcinaigazolvánnyal való utazás szabályai csak később lesznek egységesek. A Forbes.hu összeszedte, hogyan lehet a legnépszerűbb célországokba utazni. Az Európai Parlament e heti döntése érelmében július 1-től az EU-ban egységes információkat tartalmazó oltási igazolvánnyal lehet majd utazni. Fontos részletszabály, hogy az csak az európai gyógyszerügynökség által elfogadott négy vakcinával (Pfizer/Biontech,…
Tovább olvasomParkolón és járdán át előzött, centiken múlott, hogy nem találta telibe az oszlopot – videó
Ön- és közveszélyes manőver, ráadásul teljesen megmagyarázhatatlan, hatalmas forgalom sem volt. Vajon hol szerezte a jogosítványt és alkalmas-e a vezetésre ez a sofőr? A Bpiautosok.hu tette közzé a kamikaze jellegű esetet Soroksárról, a Grassalkovich útról, amit tegnap reggel rögzített egy olvasó fedélzeti kamerája. “Élőben nem semmi helyzet volt. Mázlija volt a delikvensnek, hogy az utolsó pillanatban észrevettem a tükörben és elhúztam én is.“ A felvételt elnézve semmi nem indokolta azt, hogy a Mazda sofőrje ilyen módon előzzön. Nyilván nehéz is lenne magyarázatot találni – még dugóban is – egy ilyen előzésre,…
Tovább olvasomÍgy lehet egyszerűen, de folyamatosan átverni a tankoló autósokat – kitálalt a volt benzinkutas
Csak egy kis csapatmunka szükséges hozzá és gyakorlatilag korlátlan mennyiségű sofőr verhető át a benzinkutakon. Ne legyenek illúzióink, nemigen kérdéses, hogy a mai napig vannak ilyen és hasonló trükkök. Ez a világ már csak ilyen. Részletesen elmeséli egy volt benzinkutas, hogyan verte át a kollégáival csapatba állva az ügyfeleket. Akasztás, kannázás, kártyázás, olajozás, plusz egy tétel, rossz visszaadás és a többiek. A részleteket a Vezess.hu mutatta be nekünk. „Miért csinálta?”„Kirúgtak volna, ha nem teszem. Ráadásul körülöttem mindenki trükközött.” Közel egy órája hallgatom Évit. Részletesen sorolja a legkülönfélébb átveréseket, amelyeket benzinkúton…
Tovább olvasomA Mészáros Lőrinccel történt beszélgetés egy kamuinterjú? Rengeteg a furcsaság, leginkább a nyelvezet
Akik nem a kormánypártok szekerét tolják, igencsak felhúzták a szemöldöküket Mészáros Lőrinc legfrissebb interjújának láttán. Már ha valóban ő mondta ezeket a szavakat. Több helyen vérzik ugyanis az egész, van, aki szerint éppen az ilyen cikkek miatt kellett Orbánnak mindenáron megszereznie az Index felett az irányítást. Sokak szerint ezek egyszerűen nem lehetnek Mészáros Lőrinc saját mondatai. A 444.hu kicsit jobban beleásott az interjúba és percről percre valószínűbbnek tartja, hogy ez egy megjátszott interjú az elfideszesített Indexszel. Íme az ellenzéki portál véleménye, amivel nehéz vitatkoznunk: Sok év nyomásgyakorlás után közel egy…
Tovább olvasomKőhalmi nem hagyta szó nélkül Galla Miklós Karinthy-gyűrűjének a visszavonását
Kőhalmi Zoltán reagált Galla Miklós a szintén Karinthy-gyűrű kitüntetésének visszavonására. A humorista elmondása szerint ritkán ír emaileket, azonban most egy szarkasztikus levélben érdeklődött arról, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy ő megtarthassa a díjat: Tisztelt Dobos Menyhért Vezérigazgató Úr! Karinthy-gyűrűs humoristaként írok Önnek. A mai napon értesültem róla, hogy a díjazottak “tevékenységének” a “közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével” kell összeegyeztethetőnek lenni. Amikor az elismerést kaptam, valamiért elfelejtettek minderről tájékoztatni, én pedig nagyon meg voltam illetődve, ezért nem kérdeztem rá. Sőt, bevallom: tudatlan fejjel azt hittem, elég lesz a szakmai…
Tovább olvasomKarácsony országos népszavazást kezdeményez a Fudan Egyetem ügyében
Jövő év december 31-ig kell bemutatni az Országgyűlésnek a Fudan Egyetem budapesti kampuszával kapcsolatos projekt terveit, ezután fognak dönteni róla – mondta el Orbán Viktor a csütörtöki Kormányinfón. Azt is közölte, hogy lesz egy népszavazás, ami „jó alkalom arra, hogy mindenki elmondja a véleményét, az ottani döntést pedig a kormány el fogja fogadni”. Karácsony Gergely a Facebookon emlékeztetett, hogy a Fidesz még aznap délután beadott egy módosítót a Fudan-törvényhez, amely álláspontja szerint bebetonozná a beruházást, és a kormánynak adná a jogkört, hogy „elvegye a vidéki fiataloknak elérhető lakhatást biztosító Diákváros területét,…
Tovább olvasomNálunk volt a legtöbb a csalás az egész EU-ból
Magyarországra szabták ki a legtöbb büntetést az uniós pénzekkel történő csalások miatt 2016 és 2020 között – derül ki az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) jelentéséből. Ez az unió strukturális, valamint a mezőgazdasági alapjai kifizetéseinek 2,2 százalékát érinti, ami az uniós átlag (0,29 százalék) több mint hétszerese, és még a második legrosszabb eredményt produkáló Bulgária indexének (0,69 százalék) is több mint háromszorosa. A tavalyi adat még ennél is rosszabb volt, közel 4 százalék. A magyar hatóságok által kivizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, így összességében javult az együttműködés az uniós…
Tovább olvasomMészáros Lőrinc: Aki szerint mindent mi viszünk, az nem mond igazat
Az Index készített ritkaságnak számító nagyinterjút a leggazdagabb magyar emberrel, akit kérdeztek a vállalkozásáról, a pénzéről és a családjáról is. „Az egy balliberális tévhit, hogy a munkákat odaadják a vállalkozóknak. A munkáink döntő többségéhez nyílt eljárásokkal jutunk, ahol a legkedvezőbb ajánlat győz. A pályázatok 95 százaléka nyílt és hirdetménnyel induló eljárás, amelyen bárki részt vehet. Én örvendetesnek találom, hogy magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező cég nemzetközi hátterű multikkal tudja felvenni a versenyt. Ami pedig a tényeket illeti, mind nyilvánosan elérhető adat: a közbeszerzési eljárások kevesebb mint tíz százalékát nyertük el vagy…
Tovább olvasom