DK: a kormány az egyházaknak játssza át az állami vagyont

Az Orbán-kormány az egyházaknak játssza át az állami, szociális vagyont – jelentette ki Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese csütörtöki online sajtótájékoztatóján. Azt mondta, a „lex Bayer” után újabb lakástrükkel állt elő a kormány, a Népszava információi szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat által működtetett MR Közösségi Lakásalap Nonprofit Kft. tulajdonába adják az állami bérlakásokat, a szervezet ingyen kapja meg az ingatlanokat. Ez az egyházi szervezet lesz kapcsolatban a bérlőkkel, dönt arról, hogy milyen feltételekkel használhatják a lakásokat és arról is, hogy kik kapják meg…

Tovább olvasom

Orbán szerint a járvány és a válság mellett Gyurcsány jelenti a legnagyobb veszélyt Magyarországra

A Magyar Nemzet beszámolója szerint nem fogta vissza magát a miniszterelnök a Fidesz–KDNP-frakció kihelyezett ülésén Debrecenben – írta meg a HVG.hu. A lap beszámolója szerint Orbán szerdai beszédében „nyomatékosan kijelentette”: a járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, ami fenyegeti az országot az, ha Gyurcsány újra a hatalom közelébe kerül. Jelenleg a fent felsorolt három veszély fenyegeti a kormányfő szerint az országot, vagyis a koronavírus-járvány, a bevándorlás és Gyurcsány Ferenc személye. A mesebeli hármas számhoz tartotta magát a kormányfő az elmúlt év kiértékelésekor is. Válságból is három volt szerinte:…

Tovább olvasom

Fidesz-alapító: Több államtitkárról is tudom, hogy meleg és kettős életet él – Szájer után újabb botrány jöhet a kormánypártnál?

Nem lenne ezzel semmi különösebb probléma, ha nem kellene a Fidesz identitása és irányvonala miatt folyamatosan rejtőzködniük. Ha egyszer „lebuknak”, akkor hasonló balhé lesz belőle, mint Szájer Józsefnél. Kardos József kerek perec azt állítja, a jelenlegi kormányban több, kettős életet élő államtitkár van, akik látszólag rendezett, példás családi viszonyok között élnek. Kardos József maga is meleg, amit fiatalon nagyon nehezen dolgozott fel, és a kedden elfogadott törvénytervezet tükrében különösen fontosnak tartja, hogy hányan vannak még így. Több, kettős életet élő, meleg politikus is van a kormányban, akik – Szájer Józsefhez…

Tovább olvasom

Rengeteg éven át fizettetett belépőt egy balatoni önkormányzat a strandolókkal, pedig nem is övék a partszakasz

Ezt sokkal hatékonyabban oldják meg a fideszes cimborák, a NER-lovagok ugyanis jó előre megveszik a strandokat, vagy azok területeit, így jogszerűen vágják zsebre a bevételt. Több mint egy évtizeden keresztül jutott jelentős bevételhez a badacsonytomaji önkormányzat a strandon szedett belépőjegyekből, miközben a partszakasz valójában nem a város tulajdona, írja a 444.hu. Információik szerint az önkormányzat csak az idei szezon előtt rendezte a jogi viszonyokat és kötött megállapodást a terület használatára. A vízparti terület nem az önkormányzaté, hanem az államé, és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (KDTVÍZIG) kezelésében áll. A településnek a KDTVÍZIG-gel…

Tovább olvasom

Rendőrségi ügye lett Fekete-Győr Andrásnak

Fekete-Győr Andrást, a Momentum miniszterelnök-jelöltjét kihallgatták az áprilisban a Külgazdasági és Külügyminisztérium elé írt #FREENAVALNY felirat miatt – írja a JövőTV. Az előbb hallgattak ki a rendőrségen, mert két hónapja Hadházy Ákossal és Szél Bernadettel felfújtuk Szijjártó külügyminisztériuma elé, hogy #FREENAVALNY. Ekkor akarta Navalnijt meggyilkoltatni Orbán Viktor legnagyobb szövetségese, Vlagyimir Putyin – ehhez persze egy szava sem volt a magyar miniszterelnöknek. Sőt, azóta csak halad tovább az orosz úton: most épp egyszerűen lemásolja Putyin melegellenes törvényét és -kampányát – írja Fekete-Győr András a Facebook posztjában.

Tovább olvasom

Magyarország június 24-től visszaállítja a normális átjárást a schengeni határain

Amennyiben a koronavírus-világjárvány nem vesz új, váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja belső schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán. Eszerint Ausztria, Szlovénia és Szlovákia felé lesz könnyeb átlépni a határt. „Ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között” – fejtette ki Szijjártó Péter. Elmondása szerint terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik,…

Tovább olvasom

A Momentum feljelentést tett a Fidesz gyerekekre irányított internetes kampányreklámjai miatt

Csordás Anett, a C8 és a Momentum képviselőjelöltje, illetve Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja és képviselőjelöltje sajtótájékoztatót tartottak a Fidesz székház előtt, ahol arról számoltak be, hogy feljelentést tettek az Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál a Fidesz Youtube reklámjai miatt, valamint felszólították a Fideszt, hogy hagyjanak fel a gyűlölet kampánnyal. Az elmúlt napokban több szülő és nagyszülő jelezte felém felháborodását amiatt, hogy a Youtubon a gyerekműsorok alatt is többször találkoztak a Fidesz fizetett politikai lejárató reklámjával.Emiatt feljelentést tettem az NMHH-nál, mivel ez a tartalom káros lehet a kiskorúakra. Levelet…

Tovább olvasom

Az LMP szerint a Fidesz viselkedése minősített nemzetárulás

Féktelen rablásnak, féktelen rombolásnak, valamint a nemzetárulás minősített esetének nevezte az LMP frakcióvezetője azt, ahogyan a kormányoldal kiszervezi a közvagyont. Keresztes László Lóránt szerdai, online sajtótájékoztatóján az autópálya-hálózat magánosítása ellen emelt szót. Ismertette: megjelent egy uniós közbeszerzési kiírás, amely szerint a magyar autópályák tervezését, felújítását, építését, ellenőrzését, üzemeltetését, fenntartását és finanszírozását is kiszervezné a kormány. Szerinte ez óriási károkat okozna az egész országnak. Azt mondta: a legfontosabb infrastruktúrát közösségi, nemzeti tulajdonban kell tartani, az emberek mindennapjait meghatározó közszolgáltatásokat pedig önkormányzati tulajdonban. Úgy ítélte meg: a helyi közösségi közlekedést is el…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely: a Fudan-ügy hazaárulás

A Fudan egyetemet érintő keddi parlamenti döntésre vonatkozó kérdésre Karácsony Gergely főpolgármester kijelentette: az a hazaárulás kategóriájába tartozik. Ezért a főváros részéről minden jogi és politikai eszközt megragadnak, hogy a Fudan egyetem a kiszemelt helyre költözzön – hangzott el a Lánchíd felújításának megkezdésekor tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a járvány és a kormányzati megszorítások után nehéz pénzügyi helyzetben van a főváros, a Lánchidat pedig négyszer fel lehetne újítani abból az összegből, amekkora kiesést Budapest a bosszúpolitika miatt elszenved. Az is kiderült, hogy a 3-as metró pótlása és az M0 déli hídjának átépítése…

Tovább olvasom

A magyarok próbálhatják ki elsőként a Coca-Cola papírpalackját

Tesztelési fázisban a műanyag palackokat leváltó újítás. A magyar fogyasztók próbálhatják ki először azt a papírpalack prototípust, amit a Coca-Cola és a dán Paboco startup fejlesztett ki tavaly – írja a Portfolio.hu. Az első európai piaci teszt során a cég növényi alapú itala kerül az új papírpalackba. A cég közleménye szerint Magyarországon próbálják ki először azt az innovatív papírpalack prototípust, amit a Coca-Cola és a dán Paboco startup fejlesztett ki tavaly. Az év második negyedévében 2000 hazai vásárló találkozhat az újfajta csomagolási megoldással. A papírpalack prototípus része az üdítőitalgyártó „Hulladékmentes…

Tovább olvasom