Gémesi kitálalt – amióta szembekerült Orbánnal, zaklatják és megfigyelik, most is ő volt az egyik célpont

Megosztás

Viccesnek tartja, hogy ezek mellett liberálisozzák le őt azok (Fidesz), akik a rendszerváltás után konkrétan liberális pártként működtek évekig, miközben Gémesi már akkor jobboldali volt.

A betörők mindent átkutattak Gémesi György gödöllői polgármester házában: feltörték a zárakat, kiforgatták a fiókokat, szanaszét hevertek az iratok a földön. Hiába volt azonban jó pár értékes tárgy a házban, mégsem hiányzott szinte semmi. Egy boríték tűnt el, amiben a mindenféle külföldi utakról visszamaradt valuták voltak, egy évtizedekkel korábbi vívóversenyen nyert óra, meg az a régi karikagyűrű, melynek a most 65 éves, elvált ellenzéki politikus számára inkább volt érzelmi, mint anyagi értéke.

2018. december 11-én nemcsak a polgármesterhez törtek be, hanem a vele egy házban, de külön lakrészben élő fiához is. Ez követte bő két héttel később egy újabb betörés, ezúttal Gémesi szomszédban lakó lányához. Mivel hozzá a karácsony utáni napokban hatoltak be, jó pár értékes ajándék hevert a fa alatt. Csakhogy ismét alig vittek el valamit.

„A betörés azért volt durva, mert bementek az embernek abba a szférájába, ami csak az övé”

– idézte fel a Direkt36-nak a két és fél évvel ezelőtt történteket Gémesi, akinek meggyőződése, hogy a betörések célja egyrészt az volt, hogy kormánykörökből megfélemlítsék, másrészt esetleg az, hogy róla gyűjtsenek kompromittáló anyagokat. Gémesinek ugyanakkor erre bizonyítéka nem volt.

A polgármester telefonszáma is szerepel azonban abban a most kiszivárgott nemzetközi adatbázisban, amely azt mutatja, hogy az NSO nevű izraeli kémszoftvercég ügyfelei milyen telefonszámokat választottak ki megfigyelések célpontjának. Számos közvetett bizonyíték van arra, hogy a magyar célpontok kiválasztása mögött magyar állami szervek állnak.

A több mint 50 ezer telefonszámot tartalmazó adatbázishoz a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat és az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet jutott hozzá közösen, majd az FS vezetésével közösen elemezte ezeket az adatokat egy 17 szerkesztőségből álló nemzetközi újságírócsapat. Magyarországról az egyedüli résztvevő a Direkt36 volt.

A kiszivárgott adatok még nem feltétlenül jelentik azt, hogy a célszemélyek ellen biztosan be is vetették az NSO Pegasus nevű, okostelefonok feltörésére alkalmas programját, és a készülékekbe ténylegesen be is hatoltak. Számos esetben azonban a telefonok utólagos vizsgálata bizonyította, hogy valóban behatoltak az NSO programjával a készülékekbe. Ez azt jelenti, hogy a kémszoftverrel a telefon minden tartalma, még a titkosított üzenetek is hozzáférhetővé váltak, de a készülék mikrofonját és kameráját is bekapcsolhatták.

A kiszivárgott adatok szerint Gémesi György mobiltelefonjának célpontként való kiválasztása 2018 végén, tehát a betöréseket megelőző időszakban történt. A polgármester telefonkészülékét nem tudtuk átvizsgálni, mivel azt már lecserélte, és a rajta lévő adatokat is törölték.

Az ellenzéki polgármesterrel egy időben, 2018 végén választották ki a kémszoftver célpontjává Gémesi egy kormányzati ismerősét. Emellett két olyan telefonszám is felbukkan a kiszivárgott listán, melyek Gémesi párttársához és volt alpolgármesteréhez kötődnek.

Gémesit elmondása szerint évek óta zaklatják, fenyegetik, és

a nyilvánosság előtt is beszélt arról a gyanújáról, miszerint a magyar titkosszolgálatok megfigyelik.

A támadások szerinte azután sokasodtak meg, amikor a Magyar Önkormányzatok Szövetségét vezető Gémesi több polgármestertársával megpróbált egy új, a Fidesztől független jobboldali pártot felfuttatni.

A magyar kormány nem reagált érdemben a Pegasus használatáról szóló részletes kérdéssorra, így kifejezetten a Gémesi esetleges megfigyeléséről szóló kérdésekre sem. Mindössze annyit közöltek a nemzetközi újságírócsapattal, hogy „nincs tudomásunk a megkeresésben szereplő állítólagos adatgyűjtésről”, és hozzátették, hogy Magyarország „jogállam, és így minden egyén esetében mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el”.

A nemzetközi újságírócsapat korábban azt is kiderítette, hogy a kémszoftvert működtető rendszerbe célpontként bevitt több mint háromszáz magyar telefonszám közül több újságírókhoz, az Orbán-kormánnyal kritikus médiavállalkozások tulajdonosaihoz és szűk körükhöz, illetve ügyvédekhez tartozik.

Egy Orbán-kritikus jobboldali

Gémesi György 1990 óta vezeti a Budapesttől harminc kilométerre lévő, 32 ezres lélekszámú Gödöllő városát. A sebészorvos végzettségű, komoly vívói sportpályafutást is maga mögött tudó politikus a rendszerváltozás idején belépett a jobboldali, konzervatív Magyar Demokrata Fórumba (MDF), majd a párt színeiben 1998 és 2006 között országgyűlési képviselő is volt. Miután Orbán Viktor és az általa vezetett Fidesz a kétezres években egyre-másra gyűrte maga alá a tőle független jobboldali pártokat, a belharcokban az MDF is felőrlődött és szétesett.

Gémesi eleinte próbált a Fidesszel kiegyezni cserébe azért, ha a párt támogatja őt polgármesterként, ám állítása szerint a neki tett ígéretet megszegték. Először a 2010-es önkormányzati kampányban fordult elő, hogy Gémesiről saját városában olyan lejárató szórólapok jelentek meg, miszerint a polgármestert egy szexuális kisebbségek jogait védő, valójában nem létező helyi szervezet is támogatja. A viszony a politikus és a kormánypárt közt annyira megromlott, hogy a Fidesz később rendre saját jelöltet indított a rendkívül jobboldalinak számító városban.

Gémesi és gödöllői lokálpatrióta szervezete választási plakátjait az évek során hol horogkeresztekkel, hol buzizó feliratokkal csúfították el ismeretlenek.

Gémesi egyszer egy fideszes politikustól megkérdezte: „Mit kellene tennem, hogy békén hagyjanak? Talán lépjek be a Fideszbe?” Beszélgetőpartnere állítólag nem tudott mit válaszolni erre a kérdésre.

Gémesi 1991 óta vezeti a magyarországi polgármesterek érdekképviseleti szervezetét, a Magyar Önkormányzatok Szövetségét is, így kiterjedt kapcsolatai vannak az egész országban. „Valószínűleg én ismerem személyesen a legtöbb polgármestert Magyarországon, folyamatosan beszélek velük telefonon” – mondta. Ezt kihasználva 2016-ban hozzáfogott, hogy Új Kezdet néven létrehozzon egy jobboldali pártot, ami a Fidesztől szavazatokat elszívva segítette volna a kormányváltást.

„Az Új Kezdet indulásakor összecsinálták magukat. Lett volna 60 jó emberem, polgármesterem, de a Fidesz elkezdte kivásárolni őket EU-s és más pályázati pénzekkel. A végére maradtunk 10-12-en” – mondta Gémesi.

Elmondása szerint kapott olyan baráti figyelmeztetéseket fideszesektől, hogy talán nem a legbölcsebb dolog pártot szervezni. Egy Gémesit ismerő volt kormányzati tisztviselő a Direkt36-nak a polgármester elleni indulatokról azt mondta: „Gémesi átállt az ellenzékhez, és az átállók árulónak vannak bélyegezve”. A polgármester viszont a Fidesz liberális múltjára célozva úgy fogalmazott, hogy „ők balliberálisoznak le most engem, aki már jóval előttük jobboldali volt”.

Az egyre kormányellenesebbé váló Gémesi ebben az időszakban kezdett el a nyilvánosság előtt is beszélni a fenyegetésekről és lehallgatásokról. 2017 tavaszán egy interjúban arra célzott, nem érzi magát fizikailag biztonságban. Egy későbbi tévéinterjúban pedig egyenesen azt állította, hogy a kormány le szokott hallgatni polgármestereket, „nemzetbiztonsági okokra hivatkoznak, és kész”. Gémesi azt mondta, nincsenek és nem is lehetnek konkrét bizonyítékai, de például olyan jelekből következtet erre, mint hogy „olyan információk cserélnek gazdát, amelyek csak zárt körben hangzottak el”. További részletek a Telex.hu cikkében olvashatók.

Kapcsolódó cikkek