Hazánk térségében az elmúlt időszakban, az ilyenkor megszokott, sokéves március közepi klimatológiai átlagtól több fokkal hidegebb hőmérséklet volt meghatározó. Ennek okozója az volt, hogy a kontinensünk nyugati partvidékén, kialakult egy anticiklon mely meggátolta az enyhébb légtömegek érkeztét, sokkal inkább északi-északkeleti légpályákon volt meghatározó Magyarország időjárásának a légköri helyzete. Ebben változást, a következő időszakban tapasztalni fogunk ugyanis jelentős felmelegedés veszi kezdetét, ám szombat délután porszem kerül a gépezetbe, jobban mondva a felmelegedési folyamatba. Akkora egy gyenge hidegfront érkezése prognosztizálható, északnyugati irányból, de ez a front érdemi csapadékkal nem jár majd, csupán…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Tragédia: Szinte egyszerre hunyt el a borsodi település volt és jelenlegi polgármestere
Egyetlen nap különbséggel távozott az élők sorából a két településvezető. Megrendüléssel és mély fájdalommal tudatta Galvács Település Önkormányzat képviselő-testülete, hogy Slezsák József, a község polgármestere március 17-én, 76 éves korában elhunyt. A településvezetőre március 24-én 17 órakor emlékeznek gyertyagyújtással Galvács főterén, utolsó útjára 25-én 15 órától kísérik a helyi temetőben. Galvácson egy nappal Slezsák József halála előtt elhunyt Gregó Lajos is, aki 2006–2010 között volt a település polgármestere. A járásban decemberben is elhunyt egy polgármester Szőlősardóban. Az ottani helyzethez hasonlóan Galvácson is időközi választás megtartására lesz szükség a veszélyhelyzet megszűnése…
Tovább olvasomFogyatékkal élő kislányt molesztált Borsodban, fegyházbüntetést kaphat
Vádat emeltek egy 65 éves férfi ellen, mert szexuálisan zaklatott egy 12 éves fogyatékkal élő kislányt, írja az MTI az ügyészség tájékoztatása alapján. Az egyik borsodi kistelepülésen élő férfit tavaly februárban kérték meg, hogy vigyázzon a család két gyermekére, a mentális és testi fogyatékossággal élő 12 éves kislányra és 4 éves öccsére. A férfi korábban már többször is vigyázott a gyerekekre. A kislány állandó gondozást igényel, bepelenkázva feküdt az ágyon, miközben öccse a szomszéd szobában játszott. A férfi ekkor a kislány ágyára ült, és „szexuális cselekményt végzett”. A férfit a…
Tovább olvasomMegbüntették a Miskolc közelében tiltott eszközt használó vadászt
Pénzbüntetést szabott ki a Miskolci Járásbíróság azzal a férfival szemben, aki hőkamerás céltávcsővel felszerelt fegyverrel próbált vadászni Miskolc közelében. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott egy borsod megyei vadásztársaság tagjaként 2020 nyarán beiratkozott a vadászterületen elhelyezett ún. beírókönyvbe, majd megkezdte a vadászatot. A vadászterületen végrehajtott igazoltatása során a férfinél megtalálták a jogszerűen birtokában tartott fegyverét, melyre egy, a vad elejtését segítő hőkamerás céltávcsövet szerelt fel. Az ilyen távcső tiltott vadászati eszköznek minősül. A bíróság a vádlottal szemben orvvadászat bűntette miatt háromszázezer forint pénzbüntetést szabott ki. A bíróság döntését…
Tovább olvasomJön a tavaszi jó idő, érkeznek Borsodba a motorosok is, nagyon figyeljünk a közlekedésre
A rendőrség figyelmeztet, hogy amint kirajzanak a motorosok, hirtelen megugrik a balesetek száma is. Ahogy a hóvirágok az erdőben, úgy jelennek meg tavaszon a motorosok is az utakon. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti balesetek megelőzése érdekében felhívja a figyelmet a fokozott óvatosságra, az egymás iránt érzett felelősséggel való közlekedésre. A hőmérséklet emelkedése egyenes arányban áll a motorosok számával az utakon. A közlekedés biztonsága érdekében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság motoros járőrei tavasztól újra ellenőrzik a forgalmat megyénk útjain, hogy mindenki hazaérjen. Vezetéstechnikai szempontból sem szabad megfeledkezni arról, hogy tavasszal,…
Tovább olvasomElkészült Magyarország boldogságtérképe, Észak-magyarország nem lett vidámabb
A vizsgálat a 2020-2021-es helyzet bemutatásán túl lehetőséget kínál a jóllét és a mentális egészség trendjének a nyomon követésére. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek – írja a JövőTV. A felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és a spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására, valamint a pszichológiai immunkompetencia, a megküzdési kapacitás és a karaktererősségek vizsgálatára. Magyarországon 2020 április 1. és 2021 március 15. közötti időszakban a teljes lakosság átlagát tekintve mininimálisan csökkent a globális…
Tovább olvasomMiskolcon és környékén járt az Apple kamerás autója
Az Apple az egyik legnagyobb konkurensük, a Google mintájára szintén belekezdett egy világméretű virtuális térkép-hálózat fejlesztésébe, aminek – a versenytársukhoz hasonlóan – része az utcakép nézet is. Az Iphone felhasználóknak készülő alkalmazás autói nemrég eljutottak megyénkbe is, mi Alsózsolcán találkoztunk a járművükel! Az Apple kamerás autóir könnyű kiszúrni, a fehér Subaru Impreza típusú járművek tetején egy impozáns tornyon helyezkedik el a négy kamerát tartalmazó doboz. Most már, bizonyos, hogy az Apple Maps végleg le fogja váltani a Google Maps-et az Iphone-okon most már idehaza is. Azt nem tudni, hogy mikor…
Tovább olvasom„A borsodi szmogra nincs vakcina”: Sürgős intézkedések kellenek! – videó
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja minden alkalmat megragad, hogy felhívja az emberek és a kormány figyelmét a Sajó völgyének tragikus légszennyezettségi helyzetére. Ezen a héten Putnokon a mélyszegénység által sújtott gömöri kisváros megoldatlan problémáiról beszélt Demeter Márta, a párt országgyűlési képviselője. Az alábbi videóban látható sajtótájékoztatón többek között olyan javaslatok hangzottak el, mint mobil mérőállomások telepítése, megfelelő tüzelőanyag biztosítása a lakosság számára (hiszen a szmog a mélyszegénység közvetett következménye is), valamint a közlekedés átalakítása:
Tovább olvasomKoncz Zsófia ígéretet kapott a legrosszabb állapotú borsodi utak rendezésére a parlamentben – videó
Reméljük, nem csak ígéret marad a Fidesz részéről az egész. Azért érdemes figyelni a párbeszéd alákérdező jellegét is. De ne legyünk semmi jónak elrontói, lássuk a minőségi eredményt! Szintén érdekes megfigyelni, hogy alig néhány hónapja választották meg a képviselő asszonyt, de minden borsodi útépítés Koncz Zsófia érdeme lenne? A Facebookon maga számolt be az új fejleményekről egy videó formájában.
Tovább olvasomMeg vagyunk mentve, Tállai András szerint Magyarországon már 1500 milliárd embert beoltottak
Ez tizennyolc órán keresztül kint is virított a képviselő Facebook-oldalán. Csak remélni tudjuk, a többi számadattal nincsenek ekkora aránybeli tévedések. Tállai András, a NAV korábbi elnöke, a Pénzügyminisztérium pénzügyi államtitkára annak öröméből posztolt a Facebookon, hogy Magyarországon jól halad az oltási program, és már 1500 milliárd embert sikeresen beoltottak. Valószínűleg arra gondolt, hogy szombatra Magyarországon a beoltott emberek száma átlépte a másfél milliót, de hát ugye kicsire nem adunk. Viszonylag gyorsan elszabadult a pokol a poszt alatt, a képet javították is, de a hozzászólások továbbra is kritikusak maradtak, ezért a végső…
Tovább olvasom