Négy éve mondta ki a bíróság, hogy jogtalanul vette el a gyámhivatal Takács Barbara gyerekeit, de azóta sem sikerült túllépniük a traumán. Barbarát ma is rémálmok gyötrik, a legkisebb fiú nehezen tanult meg járni és beszélni, a nagyobbak sokáig nem is hitték el, hogy az anyjukkal maradhatnak. Barbara csütörtökön (augusztus 5-én) nyilatkozott a megpróbáltatásokról a Klubrádiónak az. Az Útszélen című műsor szívszorító interjúja ezen a linken hallgatható vissza. Az ügy részletei: Barbaráék egy alig kétezer fős borsodi faluban, Kesznyétenben éltek, ahol a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) arra lett figyelmes, hogy…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Elsőfokú riasztást adtak ki, zivatar várható erős széllel, jégeső is előfordulhat
Szombat éjfélig szóló riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a Dunántúl északi és középső részére, valamint az északkeleti megyékre a várható zivatarok miatt. Péntek délutáni veszélyjelzésében citromsárga, elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország egy részére a várható heves zivatarok miatt. A figyelmeztetés szerint főként az ország északkeleti megyéiben, valamint a Dunántúl északi és középső térségében alakulhat ki helyenként zivatar, amelyhez átmeneti szélerősödés (50-65 kilométeres óránkénti sebességgel), jelentős csapadék (5-15 mm) esetleg jégeső (1-2 cm-nél kisebb jégmérettel) társulhat.
Tovább olvasomA sárospataki nyitóhangversennyel kezdődik augusztus 13-án a 30. Zempléni Fesztivál
A sárospataki nyitóhangversennyel augusztus 13-án kezdődik a 30. Zempléni Fesztivál. A jubileumi rendezvény szervezői a jegybevételek 50 százalékát a térségi koraszülöttmentéshez ajánlják fel – hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. Az augusztus 22-ig tartó fesztiválnak Sárospatak, Sátoraljaújhely, Szerencs és Tokaj szabadtéri helyszínei és legszebb műemlékei adnak otthont. Turjányi Miklós fesztiváligazgató elmondta: a rendezvény tíz napja alatt csaknem hetven programmal várják a látogatókat. Komolyzenei és dzsesszkoncertek, táncprodukciók, színházi előadások, irodalmi programok és kiállítások szerepelnek a fesztivál kínálatában. A képzőművészet kedvelői az Art Wise kolozsvári művészcsoport tagjainak alkotásaival öt kiállításon…
Tovább olvasomBorsodban megszűnik a tűzgyújtási tilalom
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye kivételével mindenhol megszűnik a tűzgyújtási tilalom péntektől – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel. A közlemény szerint az elmúlt 72 órában az ország jelentős részén elérte a csapadék mértéke a 15-20 millimétert, egyes területeken pedig ezt jelentősen meg is haladta, ami a tűzveszély csökkenését eredményezte. Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében viszont továbbra is tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében – írták. Fontosnak nevezték, hogy erdőterületen tüzet rakni a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is csak a kijelölt…
Tovább olvasomÁtadták a regéci vár felújított palotaszárnyát
A regéci vár több helyen párkánymagasságig fennmaradt, romos keleti reneszánsz palotaszárnya hagyományos falazási technikával, a pincétől a tetőzetig kiegészítést nyert, és falai között megnyílt a „Főúri pompa a várfalak között” című élményalapú kiállítás. Az európai uniós forrásból, határon átnyúló program keretében megvalósuló fejlesztés részeként újjáépült a palotaszárny, valamint állagmegóvási munkálatokat is elvégeznek több épületrészen. A beruházás 1,9 millió euróból valósulhatott meg. Az előző, 2016-ban zárult projekt eredményeként jelentősen megugrott a turisták száma. Akkor a településen látogatóközpontot építettek, a várban újjáépítették az öregtornyot, valamint büfét, beléptető épületet és vizesblokkot alakítottak ki.
Tovább olvasomMagyarországon 120 éve nem volt ilyen meleg
Az idei június a harmadik legmelegebb, a július pedig a legmelegebb volt 1901 óta Magyarországon, de az augusztus biztatóbbnak néz ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint. Szerdán például többórás napsütés lesz, csak fátyol- és gomolyfelhők lesznek még az égen. Záporok és zivatarok északkeleten fordulhatnak elő, de délután már csak kevés helyen eshet. A hőmérséklet kora délután 25-32 fok között alakul, de északnyugaton néhol csak 22, 24 fok valószínű. Késő este 18-23 fok lesz, írja előrejelzésében az OMSZ.
Tovább olvasom„Nyugat-Európa elveszíti kultúráját és kereszténységét” – mondta Soltész Miklós, Koncz Zsófiával az oldalán
Idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban. Soltész Miklós újságíróknak azt mondta: ezek a programok a nemzettudatot erősítik, a gyerekek megismerkedhettek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével, ellátogathattak Tokajba, Boldogkőváraljára és Vizsolyba is, ahol többek között templom- és várlátogatásokon, valamint élményalapú történelemórákon vehettek részt. Ez a tudás lassan le fog ülepedni bennük és…
Tovább olvasomHivatalosan is létrejött és megkezdte működését a Tokaj-Hegyalja Egyetem
A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az alakuló szenátusi ülésen átvette kinevezését az új intézmény rektora, Bolvári-Takács Gábor, aki azt mondta: „A Tokaj-Hegyalja Egyetem létrehozása Comenius óta a legnagyobb intellektuális beruházás a térségben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy e hatalmas lehetőség kibontakoztatásában szerepet játszhatok. Hogy ezt a lehetőséget a térség egészét dinamizáló, közös sikerre váltsuk, a térség településeivel, oktatási és kulturális intézményeivel, a helyi gazdasági és társadalmi élet szereplőivel egyaránt szoros együttműködés kialakítását tűztem ki célul.” Az egyetem fenntartója a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány, amelynek elnöke, Stumpf István az ünnepi ülésen úgy fogalmazott: „pataki diáknak…
Tovább olvasomBorsodban is bővülnek a bicikliutak: jövő nyárra új kerékpáros kört ígérnek Tokaj-Hegyaljára
Folytatják a kerékpárutak fejlesztését, 2030-ig 15 ezer kilométerre bővítik a kiépített és kijelölt bicikliutak teljes hosszát Magyarországon – számolt be az MTI az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárának Facebook-bejegyzése alapján. Schanda Tamás azt írta, hogy a balatoni és Duna-menti nagyprojekteken túl számos egyéb fejlesztéssel teszik kényelmesebbé és biztonságosabbá a kerékpározást az ország más részein is. Így már idén ősszel elkészül a Győr és a világörökségi Pannonhalma közötti kerékpárút, Tokaj-Hegyalján pedig jövő nyárig új kerékpáros kör épül – sorolta. „Bízom benne, hogy a hazai kerékpáros hálózat bővítése egyre…
Tovább olvasomTűz Tiszaújvárosban, hatalmas, sötét füsttel
A tűzoltók komoly erőket bevetve megfékezte a lángokat. Nagy riadalmat okozott péntek késő délután egy rejtélyes füstoszlop Tiszaújvárosban. A Facebookon rengeteg fénykép-, és videofelvételt osztottak meg a gigantikus jelenségről. A MOL Petrolkémia Zrt. hivatalos tájékoztatása szerint ma kora este tűz ütött ki a műgumi gyár egy tárolási célra használt területén. A tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, melynek köszönhetően sikerült megfékezni a lángokat. Az eset során személyi sérülés nem történt. – Egy helyi Facebook-csoportba lettem figyelmes arra, hogy valaki egy hatalmas füstöt fotózott az ablakából a MOL telephely felől. Egyből fényképezőgépet…
Tovább olvasom