A bódvalenkei polgármester bekamerázná a települést

December közepén Bódvalenkén halálra késelt egy idős asszonyt egy falubeli fiatalember, mert az nem tudott neki pénzt adni. A férfit azóta a rendőrség elfogta, kihallgatta és őrizetbe vette. Az ügy vizsgálata jelenleg is folyamatban van. Rusznyák Elemér – Bódvalenke polgármestere – az idősek védelmében bekamerázná a falut. Pályáztak is rá, ha nyernek, az anyagiak sem okoznak majd gondot. Szerinte ez lenne a legjobb megoldás, hogy ne történhessen többet ilyen eset. A kamerák visszatartó erőként szolgálhatnak. Egyébként a rendőrök folyamatosan járőröznek, viszont polgárőrség nincs a faluban. Az Országos és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei…

Tovább olvasom

„Azért az nem kóser, hogy Borsod harmadik legnagyobb városának zéró támogatást adnak”

Mint arról mi is írtunk, nemrég közzétették azoknak a 10 ezer főnél nagyobb településeknek a listáját, amelyek rendkívüli támogatást kapnak a kormánytól az elszállt energiaárak miatt. A rendelet indoklása szerint a támogatási összegek odaítélésénél az önkormányzatok egy lakosra jutó iparűzési adóerő-képességét és az energiatakarékossági tervüket is figyelembe vették. A lista ugyanakkor ennek ellentmond, hiszen sem lélekszámmal, sem pedig GDP-arányossággal nem magyarázhatóak az összegszerű eltérések – mutat rá a Telex. Arról mi is írtunk, hogy például Miskolc 1,2 milliárdos támogatásban részesül, amely Veres Pál polgármester szerint ugyan segítség, de közel sem…

Tovább olvasom

Kinevezések a megyei rendőr-főkapitányságon

Czinege László rendőr dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át a főkapitány-helyettesi és a két kapitányságvezetői kinevezésről szóló parancsokat. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Balogh János dandártábornok 2023. január 1-jei hatállyal kinevezte Miskolczi István ezredest a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettesnek, míg dr. Bakk Richárd alezredest a Miskolci Rendőrkapitányság vezetőjének. Czinege László rendőr dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány szintén 2023. január 1-jei hatállyal nevezte ki Nagy Gábor alezredest a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság vezetőjének. Czinege László dandártábornok – az ezidáig megbízással szolgálatot teljesítő vezetőknek – a kinevezési parancsokat ünnepi állománygyűlések keretében 2023.…

Tovább olvasom

Borsodban is támad a bárányhimlő

A vírus ellen már létezik védőoltás, de nem volt mindig kötelező. A mostani óvodás-kisiskolás korosztály még szenvedhet a viszkető kiütésektől és a magas láztól. Ők abból a korosztálybók kerültek ki, akiket még nem oltottak. A kötelező oltás 13-16 hónapos korban kapják meg a kicsik. Két vakcina biztosítja a megfelelő védettséget. Három évvel ezelőtt is volt már védőoltás, de akkor még fizetniük kellett érte a szülőknek. Az oltást különösen ajánlják azoknak a tizenéves lányoknak, akik nem estek át a betegségen, ugyanis ha a terhessége első szemeszterében kapja el a bárányhimlőt, akkor…

Tovább olvasom

Belehalt égési sérüléseibe az a 10 hónapos borsodi csecsemő, akit túl forró vízben fürdettek

A kicsi ráadásul nevelőszülők felügyelete alatt tartózkodott, miután eredeti, miskolci otthonából a leszakadt háztető miatt el kellett költözni, őt magát pedig kiemelték a családból és rokonoknál helyezték el. Tragikus és brutális történet Ináncsról. Meghalt az a csecsemő, akit Ináncson a nevelőszülei olyan forró vízben fürdettek meg, hogy súlyos égési sérüléseket szenvedett – értesült az RTL Híradója. A gyermek életét a kórházban sem tudták már megmenteni. A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a nevelőapát és gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást. A 10 hónapos csecsemő úgy került a nevelőszülőkhöz, hogy eredeti családjára rászakadt…

Tovább olvasom

Nem engedélyezte a fideszes polgármester a tanárok tudásmenetfórumát Bükkábrányban

„Hétfőn délután a Bükkalján levő kis település, Tibolddaróc adott helyet a Tudásmenet fórumának: az érdekvédőkkel tartott közös beszélgetésre a környező településekről érkező kb. 20-25 tanár és tanító volt kíváncsi” – mondta el hétfő este a Blikknek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) korábbi elnöke. Szűcs Tamás hozzátette, az eredeti helyszín Bükkábrány lett volna, azonban ott nem tudták megtartani, mert a helyi polgármester – a fideszes Szalai Szabolcs -, nem járult hozzá az összejövetelhez. A volt érdekképviseleti vezető azt mondta, a menet során végig támogató hangulatot érzékelt a falvakban, a településeken a…

Tovább olvasom

Okos kerékpártárolókkal gazdagodott Tiszaújváros

Újabb okos eszközzel bővült Tiszaújváros. Az intelligens, lopásgátló tároló mindenki számára ingyenesen használható. A városi rendelőintézet elé egy öt-, míg a sportcentrum bejáratához egy tíz férőhelyes okos kerékpártárolót telepítettek. Az okos eszköz önzáró, mobil applikációval is nyitható és zárható, nem kell hozzá lakat és elektromos-kerékpár töltési lehetőséget is biztosít. A magyar találmány használata nagyon egyszerű: egy szabad dokk sorszámát kell beírni a billentyűzeten, majd egy tetszőlegesen kiválasztott négy számjegyű PIN-kódot kell megadni kétszer egymás után. Ezt követően a tároló automatikusan kinyílik, amibe behelyezzük a biciklit és rázárjuk a kaput. A…

Tovább olvasom

Kiadta a kormány, melyik település mekkora energiatámogatást kap, Miskolchoz képest Debrecen háromszor annyit

Az önkormányzatoknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen szempontok alapján ítélte oda a kormány a támogatásokat, valamint hogy mikor és hogyan juthatnak a pénzekhez. Összesen 44 milliárd forint energiatámogatást szór ki a kormány a tízezer lakos feletti településeknek – jelentette be hétfőn este a Miniszterelnökség. A hivatalos közlemény szerint a települések azért szorulnak kormányzati támogatásra, mert „a háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek”, a kormány célja viszont az, „hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson”. Azonban a kormány nem ingyen adja a pénzt:…

Tovább olvasom

Megvásárolhatjuk a bükki vidék egyik legjobb borászatát potom 800 millióért

Eladó a híres pincészet, komplett felszereléssel, területtel és a telephellyel együtt. Igaz, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha szeretnénk megszerezni. Az egyik ingatlanos portálra december 25-én került fel egy hirdetés: „Szőlőbirtok és borászat eladó” címmel, szúrta ki a Vince.hu. A szóban forgó borászat az évtizedek óta szőlőtermeléssel és feldolgozással foglalkozó Mezei Pincészet a Bükki borvidék jelenleg legnagyobb borászata, mely 85 hektáron gazdálkodik Tibolddarócon és környékén – a borvidék legjobb adottságú területein. A hirdetésben leírtak szerint az ingatlanhoz tartozik szőlőfeldolgozó, erjesztő, pince (a felépítmények összes hasznos alapterülete 1332 négyzetméter), valamint összesen 34 hektár földterület.…

Tovább olvasom

99 közúti baleset történt BAZ megyében karácsony óta

A rendőrök az téli hónapokban kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után. Borsod-Abaúj-Zemplén megye útjain 2022. december 26-a és 2023. január 1-je között 99 közúti közlekedési baleset történt. A járőrök az adott időszakban 32 ittas állapotban a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük…

Tovább olvasom