A reggeli pára és köd feloszlása után több órás napsütés lehet, 20 fok körüli csúcshőmérséklettel. Szombat estétől az északnyugati megyékben előfordulhat záporeső, de vasárnap napközben már csak elvétve lehet erre számítani – közölte csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat. Pénteken délelőttöl követően sok napsütésre lehet számítani kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Csapadék nem várható, a délkeleti, keleti szelet néhol élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 21, 22 fok körül lesz. Szombaton az éjszakai pára, köd feloszlása után általában több órára kisüt a nap, de egyre több fátyolfelhő…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Egy nap alatt 117 ezer forintot adományoztak lapunknak olvasóink!
Október 5-én szerdán indult el a borsod24.hu adománygyűjtő akciója, azért, hogy a megye független hírportálja tovább tudjon fejlődni. Célunk 1 millió forint összegyűjtése, hogy fel tudjunk venni egy utazó riportert, aki hitelesen bemutatja a magyar vidék valóságát. Magáról az akcióról itt írtunk bővebben. Az első nap számunkra és meglepő lelkesedéssel és pozitív fogadtatással indult. Sok olvasónk jelezte, hogy fontosnak tartja a célt és támogatni fogja a kampányt. Sajnos a nehéz gazdasági helyzet is visszaköszönt olvasóink leveleiben, mert volt aki jelezte, hogy anyagilag nem tud minket támogatni, de egy megosztással és…
Tovább olvasomÁthajtott a mezőkeresztesi vasúti átjárón, hiába a lezárt sorompó
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül folytatott eljárást egy monosbéli 19 éves férfival szemben. A gépjármű vezetője még 2022. augusztus 10-én 10 óra 27 perckor gépjárműjével a záróvonalat átlépve, valamint előtte egy álló autót kielőzve a lezárt félsorompó, illetve a tilos fényjelzés ellenére áthajtott a Mezőkeresztes és Mezőnyárád között található vasúti átjárón. A sofőr szerencséjére a szabályszegés elkövetésekor nem érkezett abban a pillanatban vonat, így nem történt baleset, szerencsétlenségére viszont a tilos manővert egy kamera rögzítette.A hatóság a gépjármű vezetőjének a beazonosítását követően a férfival szemben 60.000 forint közigazgatási…
Tovább olvasomTovább él az örökkévalóságnak az utolsó ózdi csuklós Ikarus busz
Janiczak Dávid polgármester az utolsó példányt sikeresen kimentette a biztos pusztulásból. Így az ózdi múlt egy darabkája tovább élhet Ózdon. Az eseményekről a polgármester maga számolt be Facebook-oldalán: „AZ UTOLSÓ ÓZDON JÁRÓ CSUKLÓS IKARUS AZ NFÉ-BEN ÉL TOVÁBB! A Volánbusz folyamatosan selejtezi a régi buszait, így a 280-as csuklós Ikarusok lassan kikopnak a forgalomból. Ózdon sem jár már a „2-es busz jelképe”, utolsó példányát azonban sikerült megmentenem a pusztulástól. Ezekből a selejtekből szedik ki a másban még használható alkatrészeket, majd mennek a busz temetőbe, azaz végleg elvesznek. Egy ilyen selejtezett,…
Tovább olvasomElindult a Borsod24 adományprogramja, ön is részese lehet az úttörő kezdeményezésnek
Nehéz időket élünk, de könnyen lehet, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban még keményebb kihívásokkal kell megküzdenünk. Hogy minél kisebb veszteségeket szenvedjen a családunk, a vállalkozásunk, a közösségünk, valódi információkon nyugvó döntéseket kell hoznunk, ezeket a híreket pedig csak a független, hiteles médiától van reményünk beszerezni. A mi portálunk ilyen felület, amely missziójának tekinti a valódi tájékoztatást. A minél teljesebb körű tájékoztatás miatt most bővíteni szeretnénk szerkesztőségünket, hogy még inkább segítségére lehessünk a vidéki, magára hagyott társadalomnak. Ehhez kérjük most BAZ megye médiafogyasztó közösségének hozzájárulását. Hogy a százmilliárdokból finanszírozott kormánypropaganda…
Tovább olvasomA háziorvosi praxisok több mint 10 százaléka betöltetlen, Borsodban a legrosszabb a helyzet
Az elmúlt évtizedben tíz százalékkal csökkent a praktizáló háziorvosok száma. A 2022. szeptember elsejei adatok szerint 687 betöltetlen háziorvosi praxis volt Magyarországon, összesen 516 településen. Ez a betöltetlen praxisok számában 6%-os (Budapesten 23%-os) növekedést jelent 2022 januárjához képest. Vagyis a 6454 praxis 11 százaléka betöltetlen – írja a HVG.hu által idézett elemzésében a GKI. A gazdaságkutató kiemeli: a betöltetlen praxisokból 80 több mint 10 éve, 126 pedig több mint 5 éve helyettesítésre szorul. Mindezt annak ellenére, hogy a praxisjog eladható és hitelt is fel lehet venni a vásárlásra. 2010 és…
Tovább olvasomÍtélet született a Mezőkövesdnél történt halálos baleset ügyében
A Mezőkövesdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2020 decemberében súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben egy személy életét vesztette. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő Mezőkövesd külterületén közlekedett, amikor a 3-as számú főút egyik kereszteződéséhez érve nem észlelte a Budapest irányából érkező sértett gépkocsiját, ezért a kereszteződésbe behaladt és balra kanyarodott. A két autó összeütközött, amelynek hatására a sértett autója a szemközti sávba sodródott és frontálisan egy harmadik járműnek csapódott. A sértett a helyszínen elhunyt, a szemből érkező autó vezetője pedig…
Tovább olvasomMegint barna medvét láttak a Bükkben
Barna medvét fotóztak a Bükk nyugati peremén, lakott településtől távol – írja a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület Facebook-oldala. Hozzáteszik, hogy értesítették a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársait a megfigyelésről. A bejegyzés szerint a példány valószínűleg azonos az Egeredő Zrt. által 2022. június 23-án megfigyelt medvével. Akkor egy, a Pes-kő-barlang közelében kihelyezett vadkamera rögzítette az állatot. Nyáron a Pest megyei Aszód környékén is feltűnt egy barna medve, és a Nógrád megyei Acsánál is láttak egy példányt. Ha egy kirándulás alkalmával medvével futnánk össze, a Pilisi Parkerdő és a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának szakemberei szerint a…
Tovább olvasomMiskolc-Hidasnémeti között közlekedik utoljára a legendás Poznańi típusú kocsi
A Rába által gyártott vonatkocsik közel 40 év szolgálat után búcsúznak a napi forgalomból. Egyúttal búcsúznak az utolsó lengyel gyártású, poznańi Bo és Bko sorozatú gyorsvonati, illetve első generációs InterCity kocsik is. Mindkét járműbúcsúztatóra az október 1-2. hétvégén kerül sor – tette közzé a MÁV. A Poznańi Bo és Bko búcsúztatójára a Miskolc-Hidasnémeti vonalon kerül sor a hétvégén. A személykocsik és a vonatok általános díjszabás szerint vehetőek igénybe. A sorozat tagjai elsősorban a belföldi gyorsvonatokban közlekedtek, nemzetközi forgalomra korábban sem voltak alkalmasak. Az elsőosztályú kocsik 9 fülkéjében összesen 54 ülőhely…
Tovább olvasomMiért szabadultak el ennyire az ingatlanárak egy borsodi faluban?
Bodrogkeresztúron gyakorlatilag pesti áron kínálnak egyszerű ingatlanokat is, de mi ennek az oka? Hogyan lehet egy kis borsodi településen százmillió feletti egy semmi extrát nem tartalmazó ház? Az elmúlt évekhez képest többszörös áron árulják az ingatlanokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bodrogkeresztúron. Nem ritka, hogy egy 100 négyzetméter körüli családi házat bőven száz millió forint felett árulnak a Tokaj melletti településen. Az ok a zarándokokban keresendő, akik a csodarabbi sírját látogatják. Eladó 102 négyzetméteres kétszintes családi ház felújítva, ár: 119,9 millió forint. A hirdetést nem egy Pest megyei településről adták fel, hanem…
Tovább olvasom