Vonzó a város: a Bosch 70 milliárdos fejlesztést hoz Miskolcra

Jó hír a borsodiaknak, hogy a cég óriásberuházást végez Miskolcon, a 70 milliárdból tízet az állam áll, a többit a vállalat. Összesen csaknem 70 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon. A vállalat a folyamatosan növekvő raktározási és elosztási igények miatt több mint 54 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoz létre Miskolcon, emellett pedig több mint 15,7 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére. A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján összesen nagyjából 10,2 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz…

Tovább olvasom

A sárospataki állomáson rázta meg az áram a vagonok tetején a fiatalokat, most újabb információkat tudtunk meg – videó

Nyilatkozott a 16 éves fiatal fiú, aki a történet szerint a vagonra mászó barátját próbálta menteni, akit már elkezdett rázni az áram. De nem tudott rajta segíteni, mert a nagyfeszültség őt is megvágta. Két hónap múlva tért magához, súlyos égési sérülésekkel, barátja elhunyt. „Úgy keltem fel, hogy tudtam, hogy mi történt, és a barátom már nincs köztünk” – ezt nyilatkozta az RTL Híradónak a tizenhat éves Csáky Soma. A tinédzsert tavaly áprilisban a sárospataki állomáson rázta meg az áram, amikor megpróbált segíteni egy barátjának, aki szelfizni mászott fel egy vonat tetejére.…

Tovább olvasom

Nem jó jel: Putyin felmondott egy sereg nemzetközi szerződést az ET és Oroszország között

Az orosz elnök többek között az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményt is semmisnek tekinti részéről. Március 16-ai hatállyal felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal (ET) kötött mind a 21 nemzetközi szerződését. Az erre vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök terjesztette az Állami Duma elé. A felmondott egyezmények között van között van Az ET Miniszteri Bizottsága az Ukrajna ellen indított háború miatt, 2022. február 25-én határozatot fogadott el az ET törvényes szerveiben való orosz képviselet felfüggesztéséről, épp ezért nem meglepő a lépés. Ha szeretne…

Tovább olvasom

Zajlik az építkezés, már látszik a Dayka-átkötés nyomvonala

Van, ahol még a bontás, van, ahol már az építkezés jelei, például a négysávos út nyomvonala figyelhető meg. Miskolc a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére is tovább fejlődik. A  Dayka Gábor utca meghosszabbítása, vagyis az úgynevezett Dayka-átkötés projekt augusztus végén kezdődött el a beruházás miatt szükségessé vált bontásokkal, és azóta folyamatosan zajlik az építkezés. Az elmúlt hónapokban a kivitelező kicserélte a vízvezetékeket a Petőfi utca, Kálvin János utca és Rácz György utca, a beruházással érintett szakaszán, a munkálatok miatt a környéken folyamatosan változott a forgalmi rend – írja a Minap.…

Tovább olvasom

Beismerő vallomás? Varga Judit nem hajlandó találkozni a Pegasus-botrányt vizsgáló bizottsággal

Ez igazságügyi miniszterként meglehetősen érdekes lépés és szinte felér egy beismerő vallomással. Néhány nap múlva népes delegáció érkezik Magyarországra az ügy mélyebb kivizsgálására, Varga Judit pedig sokáig válaszra sem méltatta a hozzá bejelentkezőket. Mit kell ennyire titkolni? Február 20–21-én Magyarországra látogat a Pegasus-ügyben egy 10 tagú EP-küldöttség – közölte az Európai Parlament csütörtökön. Az EP-képviselők az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottság tagjaival, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósága elnökével, Péterfalvi Attilával, újságírókkal és civil szervezetek képviselőivel találkoznak. Azt is közölték, hogy a magyar kormány tagjaitól is kértek találkozót. A Népszava korábban azt írta, hogy Varga Judittal is…

Tovább olvasom

Rutinos kulcsjátékossal hosszabbított a Diósgyőr

Még le sem járt a szerződése, de a klub máris tovább marasztalja a rutinos védőt, Szatmári Csabát. De Lukács Dániel is a következő idényekben a DVTK színeiben az élvonalban szeretne szerepelni. Szatmári Csaba 2021 nyarán érkezett Diósgyőrbe Debrecenből, az elmúlt másfél évben 56 bajnokin lépett pályára, és középső védőként három gólt szerzett. – Örülök, hogy a teljesítményemmel ki tudtam harcolni, hogy már most, az előző szerződés lejárta előtt hosszabbítást kínáljanak a klubvezetők – mondta Szatmári Csaba. – Amióta Diósgyőrbe igazoltam, gyakorlatilag minden mérkőzésen pályára léptem, és azt is pozitív visszajelzésként értelmezem,…

Tovább olvasom

A kormánymédiában már a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az uniót

Egészen elképesztő kifejezések használatára ragadtatta magát egy erősen kormánypárti nézeteket valló zsurnaliszta a csütörtöki Magyar Nemzetben. Az Európai Unió a poklok pokla és a Fidesz retorikáját a legnagyobb szélsőségekig eltoló cikkíró szerint a legjobb lenne kilépni ebből a borzalmas szövetségből. Hogyan jutottunk idáig? Erősre sikeredett a központi kormánypárti lap, a Magyar Nemzet csütörtök reggeli véleménycikke, melyet a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője, a fideszes sajtóban gyakran felbukkanó, profilja szerint Erdélyben élő Borbély Zsolt Attila írt. A döbbenetes részletekről a 444.hu számolt be. A gonosz birodalma című cikk egyfelől az elmúlt években szinte már…

Tovább olvasom

Hodász atya vallomása elindította a lavinát, többen is vállalják azóta, hogy őket is molesztálták a papok

Egyre inkább arra mutatnak a jelek, hogy Magyarországon is élénk és erős probléma az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélés kiskorúak ellen. Hodász András kiállása és Pető Attila botrányosan elsikált ügye után egyre többen állnak fel és jelentkeznek, hogy bizony őket is molesztálták az atyák. Küszöbön a nagy balhé? A Szemlélek című lapot keresték meg többen, miután megjelent Hodász cikke, amelyben arról írt: kamaszkorában molesztálta egy katolikus pap. Nemcsak külföldön gyűrűzik egyre magasabbra a balhé, hanem Magyarországon is. De itt egyelőre a bejelentőt éri retorzió. Meddig? Személyes írásban osztotta meg a Szemlélek magazinban…

Tovább olvasom

„Idén nem emelkedik a gáz, a távhő és az áram rezsicsökkentett ára”

Ezt az energiaügyi miniszter jelentette be. A rendszerhasználati díjjal sem fog senki trükközni, legalábbis ez az ígéret. Csak remélni tudjuk, hogy nem történik akkora pálfordulás, mint tavaly, amikor februárban és márciusban még nagyon szépek voltak az ígéretek, aztán jött a feketeleves. Az áram, a gáz és a távhő rezsicsökkentett lakossági ára sem fog emelkedni egész évben – mondta az energiaügyi miniszter az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában a Portfolio beszámolója szerint. Lantos Csaba azt is közölte, hogy a rendszerhasználati díj sem fog változni idén. A tárcavezető hozzátette, hogy – a kormány korábbi döntésének…

Tovább olvasom

„Az Egyesült Államok robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket”

Egy rendkívül híres és legendás amerikai újságíró vezette hosszasan végig, miért az USA a felelős az ukrán háborúért, vagy éppen a gázvezeték felrobbanásáért. Információi szerint a CIA már 2021-ben elkezdett dolgozni azon, hogy a kellő pillanatban kiiktassa az északi gázvezetéket, ezzel is kicsinálva az orosz gázfüggőséget Európa nagy részén. Annyi tény, hogy feltűnően nagy a csend a gázvezeték szeptemberi felrobbantása óta, egyelőre a világon semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy Oroszország állt volna ennek hátterében. Az orosz–ukrán háború kitöréséért és az Ukrajnában véghezvitt orosz pusztításért viselt erkölcsi felelősség szétterítésének egyik…

Tovább olvasom