Zajlik az építkezés, már látszik a Dayka-átkötés nyomvonala

Megosztás

Van, ahol még a bontás, van, ahol már az építkezés jelei, például a négysávos út nyomvonala figyelhető meg. Miskolc a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére is tovább fejlődik.

A  Dayka Gábor utca meghosszabbítása, vagyis az úgynevezett Dayka-átkötés projekt augusztus végén kezdődött el a beruházás miatt szükségessé vált bontásokkal, és azóta folyamatosan zajlik az építkezés. Az elmúlt hónapokban a kivitelező kicserélte a vízvezetékeket a Petőfi utca, Kálvin János utca és Rácz György utca, a beruházással érintett szakaszán, a munkálatok miatt a környéken folyamatosan változott a forgalmi rend – írja a Minap.

A beruházás eredményeként a Dayka utca meghosszabbításával létrejövő kétsávos váltja ki jövő tavasztól-nyártól a Rácz György utcai közlekedést. Az önkormányzat korábban hangsúlyozta, a fejlesztés célja a belváros és a Szent István tér környezete forgalmi terhelésének csökkentése.

A tervek szerint a Dayka Gábor és a Meggyesalja utcán között szerint egy kétszer egy sávos, zöldsávval és járdával ellátott útszakasz épülhet meg. A kiviteli tervekben négy útszakaszt érint a beruházás: a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Rácz György utca közé esik; a Meggyesalja utca azon szakaszát, mely az új út és a Reményi Ede utca közé esik; magát új kialakítású utat, mely a Dayka Gábor utca folytatása és a Petőfi Sándor utca rövid szakaszát, mely az új útkeresztezés területét foglalja magában.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek