Miskolc és Mezőkövesd is érintett, többszörösen is. Mi fér bele a szabad véleménynyilvánításba és mi az, ami már uszításnak számít? Lehet, hogy csak viccnek szánták, de könnyen előfordulhat, hogy közösség elleni uszítás büntető tényállásának bírósági megállapítása lesz a vége annak a bejegyzéssorozatnak, mely ma is bárki által elérhető. Hetek óta kereshető lokációként szerepelnek ugyanis a Google térképén az ország több nagyvárosában jelzett „cigánysimogatók”. A rasszista helymegjelölést négy földrajzi pontra is bejegyezték. Miskolc, Szentes, Debrecen és Mezőkövesd város vált a „cigánysimogatók” bejegyzőjének célpontjává, de a Győr-Moson-Sopron Vármegyében lévő Bősárkánytól 4,5 km-re északra is letettek ilyen lokációs pontot. …
Tovább olvasomSzerző: Tóth Sándor
A Borsodban felbukkanó új pszichoaktív szerek hatása: gyorsabb lefolyás, gyorsabb leépülés
A folyamatosan változó összetétel mellett a szakértők abban is egyetértenek, hogy a korábbi bódító- és kábítószerekhez képest az újabbak sokkal jobban odaütnek a szervezetünknek és jóval gyorsabb a leépülési folyamatunk. Egyirányú út, amit mindenképpen el kell(ene) kerülni. A Miskolc Televízió Kilátó című műsorának a közelmúltban volt vendége Bodnár Gábor, a Miskolc Városi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályának vezetője és Strébl Attila addiktológiai szakember, akik az új pszichoaktív drogokkal kapcsolatos tapasztalataikról számoltak be. A műsorban elhangzott: a rendőrség az új pszichoaktív szerek és kábítószerek között tesz különbséget. Közel azonos mértékben büntetendő az új…
Tovább olvasomIttasan, jogosítvány nélkül kötött el egy fával megrakott teherautót, a rendőrök elfogták, de ezzel még nincs vége
A történet egyik legérdekesebb része ugyanis az, hogy a tulajdonos még ekkor sem tudott arról, hogy ellopták a tűzifával megrakott járművét, a rendőröktől értesült erről. Ez már így kellemesebb probléma lehet, mivel azonnal azt is megtudta, hogy a teherautó és a rakomány is megvan. A Sárospataki Rendőrkapitányság munkatársai aznap közúti ellenőrzést hajtottak végre Olaszliszka belterületén, amikor a járőrök többek között ellenőriztek egy közel másfél köbméternyi fával megrakott teherautót, illetve annak sofőrjét. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a férfinek nincs vezetői engedélye, a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív eredményt mutatott, továbbá…
Tovább olvasomA Fidesz EU-biztosa máris kimagyarázta a kínos beszólást – nem a képviselőkről beszélt
„Hány hülye van még?” – kérdezte a véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonján át jól hallhatóan Várhelyi Olivér. De máris jött a magyarázkodás, nem úgy értette, bocsánatot kér, de nem is az EU képviselőit hülyézte le, hanem a mellette ülővel egy teljesen más beszélgetésből emeltek ki egy mondatot. Bizonyára így lehet, ismét mindenki tévedett… Várhelyi Olivér kedden délután az Európai Parlamentben a felszólalása után, vélhetően abban a hitben, hogy a mikrofonja ki van kapcsolva, az mondta: „Hány hülye van még?” Az esetről a Borsod24 is beszámolt. A kijelentés óriási botrányt okozott az…
Tovább olvasomValentin-napi testbeszéd, avagy a Fidesz után szabadon
Néhány napja a fideszes Hoppál Péter emlegette a testbeszédet Orbán Viktor és az ukrán elnök kapcsán, akkor a kormánypárti politikus által elindított vonatra mi is üljünk fel és nézzünk meg néhány igen látványos testbeszédet az elmúlt időszakból. A főszereplők: maga a miniszterelnök, Orbán Viktor, valamint Mészáros Lőrinc, Várkonyi Andrea. A Valentin-nap a szerelmesek napja, nálunk nagyjából három évtizeddel ezelőtt kezdett meghonosodni. Ezen alkalomból kapták lencsevégre a rendkívül őszintén szerelmes Várkonyi Andreát és Mészáros Lőrincet. Arcmimika és testbeszéd, mindent elmond. Ezen kép láttán teljesen véletlenül idézzük Hoppál Péter néhány nappal ezelőtti…
Tovább olvasomPoénra vették: kamionnal letörték a sorompót, majd kicsivel később a másik oldali rudat is – videó
Az eset önmagában egyáltalán nem vicces, azt éppen a rendőrség tette azzá, hogy az erről készült, kamerás videót megzenésítették és az először letört sorompórudat éppen javítani készülő munkásokhoz pedig félreérthetetlen káromkodást helyeztek el. Az eredeti felvétel egyébként döbbenetes, jó ideje pirosat jelzett már a lámpa, a két kamionos tudatosan ment bele. Zenés rendőrségi videó került fel a police.hu-ra. A felvételen a hajdú-bihari Földes és Báránd közötti vasúti átjárót láthatjuk. 13.35 Egy kamion Bárándtól halad Földes felé. A fénysorompó már pirosra vált, de a sofőr az éppen lecsukódó sorompók között csalinkázik, kevés…
Tovább olvasomRihanna pécsi kesztyűben lépett fel a Super Bowlon
Emberek százmilliói nézték élőben, vagy a képernyőkön keresztül, ahogy az énekesnő, látványos előadása közben pécsi kesztyűt visel. Ráadásul már nem is először vásárolt a magyar termékből. Pécsi Gloves International (PGI) készítette azt a tűzpiros puha báránybőr kesztyűt, amit Rihanna a 2023-as Super Bowl Half Time show-ban viselt – írja Facebook-posztban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara. Mint kiderült, több variáció is készült az énekesnő számára, aki nem először viseli a cég által előállított terméket, így a méret levétele már nem is volt kérdés. Hozzáteszik, a PGI rendszeresen vesz részt olyan együttműködésekben, melyben neves…
Tovább olvasomKellemetlen: a Fidesz magyar EU-biztosa véletlenül lehülyézte a többi EP-képviselőt
Pontosabban nem véletlenül hülyézte le, hanem véletlenül bekapcsolva maradt a mikrofonja, így ezt az egész világ hallotta anélkül, hogy erről Várhelyi Olivér tudott volna. Több, mint ciki. Nem az első fideszes, akinél a bekapcsolva maradó mikrofon ilyen lebukást hoz. Várhelyi Olivért az elmúlt időszakban sok bírálat érte, vizsgálatot is követeltek ellene, amelynek nyomán most az Európai Parlamentben faggatták. Többek közt azt rótták fel neki, hogy miért nem határolódik el erőteljesebben a boszniai szerb vezető, Milorad Dodik szakadár törekvéseivel szemben. Most az Európai Parlament képviselői faggathatták Várhelyit, bárki tehetett fel neki kérdéseket. Úgy tűnik,…
Tovább olvasomHuszonöt éves jubileumot ünnepel a Zrínyi
Ebben az esztendőben lett negyedszázados a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma tagozata. 1997-ben indult el az észak-magyarországi régióban azóta is egyedi dráma tagozatos képzés a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnáziumban. A képzés tartalmi elemeit drámatanárokkal és a tagozaton tanító művésztanárokkal közösen alakították ki. A Miskolci Nemzeti Színházzal való jó kapcsolatnak köszönhetően a dráma tagozatos tanulók rendszeresen gálákon vesznek részt, többen színházi előadásokban is szerepelnek. Jórészt a színháznak köszönhetően sokan a tantermi és beavató színházi foglalkozásoknak is részesei lehetnek. „Büszkék vagyunk arra, hogy azok a diákok, akik a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium dráma…
Tovább olvasomSzokásos: Donáth pert nyert a kormánymédiumok ellen, hazudott a TV2, az Origo és a Ripost is
Már szinte alig telik el hét, hogy ne mondaná ki a bíróság, hogy valamelyik Fidesz-közeli médium valótlanságokat állított és ezzel lejáratott egy-egy ellenzékit. Ezúttal Donáth Anna nyerte meg a perét az említettekkel szemben. De minden megy tovább és ezt is mi fizetjük. Az ország, ahol következmények nélkül tehetünk meg bármit, ha felülről védenek. Lezárult a több éven át tartó pereskedés, amelyet Donáth Anna indított a kormánysajtó több orgánuma ellen, mert azok 2019 nyarán több lejárató cikkben támadták. „Csak a szokásos történet: hazudtak, ahogy mindig is hazudni szoktak, mi pedig nem hagytuk…
Tovább olvasom