A kormánymédiában már a történelem „legembertelenebb zsarnokságának” és a gonosz birodalmának nevezik az uniót

Megosztás

Egészen elképesztő kifejezések használatára ragadtatta magát egy erősen kormánypárti nézeteket valló zsurnaliszta a csütörtöki Magyar Nemzetben. Az Európai Unió a poklok pokla és a Fidesz retorikáját a legnagyobb szélsőségekig eltoló cikkíró szerint a legjobb lenne kilépni ebből a borzalmas szövetségből. Hogyan jutottunk idáig?

Erősre sikeredett a központi kormánypárti lap, a Magyar Nemzet csütörtök reggeli véleménycikke, melyet a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének egykori vezetője, a fideszes sajtóban gyakran felbukkanó, profilja szerint Erdélyben élő Borbély Zsolt Attila írt. A döbbenetes részletekről a 444.hu számolt be.

A gonosz birodalma című cikk egyfelől az elmúlt években szinte már megszokott EU-szkeptikus, EU-kritikus fideszes vonalhoz kapcsolódik, amelyről minimum Rod Dreher szerencsétlenkedése óta tudható, hogy mostanában Orbán Viktorhoz is közel áll. Másrészt viszont olyan sarkos állítások vannak benne, melyek kiemelik az eddigi mezőnyből, és melyek akarva-akaratlanul még magasabbra teszik a lécet annak, aki legközelebb valami erőset akar majd írni Brüsszelről a kormánylapban.

Cikkében Borbély ugyanis olyan kijelentésekig jut el, mint hogy

„az Európai Unió épp annyira gonosz, képmutató, farizeus és zsarnoki birodalmat épít, mint a szovjet elvtársak egykor. Bár az alkalmazott eszközök egyelőre finomabbak, a meghirdetett tanok és a valóság között sokkal nagyobb a szakadék a liberálisnak mondott demokrácia esetében, mint a kommunizmuséban.”

A cikkből kiderül, hogy a woke-izmus és a genderterror fenyeget minket az EU-n keresztül, bármit is jelentsenek ezek, majd Borbély elárulja, hogy igazából

„már 2004-ben tudni lehetett, hogy a nemzetközi háttérhatalom egyik kirakatintézményéhez csatlakozunk, de a nemzet- és keresztényellenes tendenciák nem voltak annyira dominánsak, mint ma.”

A szerző látványosan lovalja bele magát saját gondolatmenetébe, hogy a cikk vége felé eljusson idáig:

„a globalista világterror, s benne Brüsszel a történelem legperverzebb, leghatékonyabb, legképmutatóbb és legembertelenebb zsarnokságát építi már hosszú ideje, az utóbbi években elképesztő nyíltsággal gyorsítva a tempón. A Great Reset nem egy öregember lázálma, hanem alig rejtett erők egyre nyíltabb törekvése az Orwell által leírt neokommunista rendszer megteremtésére. Egy megvalósulófélben levő horrorterv.”

A cikkben történik utalás az Ukrajna ellen indított orosz háborúra is, így megtudhatjuk, hogy „a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton (…) büszke arra, hogy egy lyukas zászlót, az 1956-os forradalom szimbólumát adományozta Zelenszkij elnöknek. Az vélhetően elkerülte a figyelmét, hogy Magyarország 1956-ban a függetlenségért küzdött, Ukrajna elnöke viszont azért, hogy hazája a CIA által szervezett majdani puccs után berendezkedő „pusztító világerő” irányítása alatt maradhasson.”

Hogy aztán a cikk végére jöjjön az egyfelől nem meglepő, másrészt a fideszes sajtóban nyíltan csak elvétve előkerülő konklúzió: lehet, hogy lassan jobb lenne nekünk az EU-n kívül.

„A magát baloldalnak nevező politikai bűnszövetség rendszeresen azzal riogat, hogy Orbán Viktor kivezeti Magyarországot az Euró­pai Unióból. Figyelve az eseményeket, csak annyit mondhatunk józan ésszel és magyar szívvel, lehet, hogy közeleg a pillanat, amikor a gonosz birodalmának európai szekció­jából való kilépés mellett több érv fog szólni, mint a maradás mellett.”

Azaz csütörtök reggel a legbefolyásosabb kormánylap kiemelt helyen közölt publicisztikájában, aminek dühét nem is egy konkrét brüsszeli döntés, hanem úgy általában, az egész Európai Unió működése izzította, a szerző pár bekezdésen belül belehergelte magát abba, hogy itt valójában a gonosz birodalma, a valaha volt „legembertelenebb zsarnokság” épül, és lassan inkább szólnak majd érvek a kilépés, semmint a maradás mellett. További részletek a 444.hu cikkében.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek