A Herman Ottó Gimnázium szeptember 20-án, a gyermekek világnapján újabb figyelemfelkeltő akciót szervez. Közös éneklésre invitálják a miskolciakat, hogy így fejezhessék ki szolidaritásukat Dezsőfi Györggyel, az iskola leváltott igazgatóhelyettesével és minden pedagógussal, illetve diákkal, akik kénytelenek elszenvedni a kormány elnyomását és megfélemlítését. Az Együtt énekel a város a gyermekekért, a pedagógusokért, az oktatásért elnevezésű megmozdulásra mindenkit várnak, aki támogatja törekvéseiket, egy szabadabb és modernebb oktatási rendszert: „az óvodásokat, általános- és középiskolásokat, szakképzésbe járókat, egyetemistákat, pedagógusokat, szülőket, nagyszülőket, családokat, egészségügyi dolgozókat, közalkalmazottakat, köztisztviselőket, vállalkozókat, a városban működő kulturális intézmények, boltok, cégek dolgozóit, munkavállalói…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Pénzbüntetésre ítélte az egyik Borkai Zsolttal jachtozó nőt a bíróság
A hat vádlottból öten jelentek meg a Győri Járásbíróságon a Borkai Zsoltról nyilvánosságra került szexvideókkal kapcsolatban indult büntetőügy tárgyalásán – írja a Blikk. A vádlottak közül az egykori focista, P. József hiányzott csak, aki korábban komoly szívműtéten esett át. A vádiratban zsarolás és más bűncselekmények is szerepelnek. Az ügyészség szerint ugyanis a vádlottak a volt győri polgármester ügyvéd barátját akarták tízmilliós nagyságrendű összeggel megzsarolni, de olyanok is a vádlottak padjára kerültek, akik a videó elkészítésében vettek részt. Így került a tárgyalásra a Borakiékkal kihajózott ikerpár egyik tagja, aki egyedüliként mondott le a…
Tovább olvasomMészáros cégei magasabb árakkal is közbeszerzést nyernek
Mészáros Lőrinc cégei úgy is képesek tendereket nyerni, hogy a közbeszerzések becsült értékénél is magasabb árakat mondanak be – derül ki a Corruption Research Center Budapest adataiból. A 2011 és 2021 között eltelt tíz év során a becsült értéküknél átlagosan 5,05 százalékkal magasabb áron vitték el a Mészáros-cégek a közbeszerzéseket, a részletesebb bontásból az is kiderült, hogy a csúcsidőszak 2017 és 2018 között volt, amikor ez 11,26 százalékkal magasabb összeget jelentett. Ugyanezen tízéves időszak alatt a többi magyar cég átlagosan 4,14 százalékkal ígért alá a közbeszerzés becsült értékének, a 2017 és 2018…
Tovább olvasomA strasbourgi bírósághoz fordulnak a pedagógusok
„A kormány rendeletileg úgy alakította a kötelező szabályokat, hogy lényegében még a tanulók se vegyék észre, ha tanáraik sztrájkolnának a jobb munkakörülményekért. A mostani polgári engedetlenségi akciójukba maga a kormány hajszolta bele a pedagógusokat” – írja közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A kormány a járványhelyzetre hivatkozva február 11-én rendeletben határozta meg a minimálisan kötelező szabályokat. Vagyis arról döntött, hogy a gyerekfelügyeletet és bizonyos tanórákat sztrájk idején is meg kell tartani. A közlemény szerint a kormány egyoldalúan és visszaélve erőfölényével úgy alakította a szabályozást, hogy a szülők és gyerekek gyakorlatilag semmit se vehessenek…
Tovább olvasomTüntetés lesz az abortusz szigorítása ellen
Tüntetés lesz két hét múlva, szeptember 28-án az abortuszrendelet módosítása ellen. Az eseményt a Patriarchátust Ellenzők Társasága jogvédő egyesület (Patent) szervezi, a pontos helyszín még nem ismert, azzal kapcsolatban a Facebook-esemény szerint később adnak tájékoztatást. Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn közzétett rendelete szerint ezentúl az állapotos nőnek be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított leletet, amely rögzíti, hogy a nő számára az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta”, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kötelező lesz meghallgatni a magzat szívhangját. A Patent Egyesület szerint a kormány évek…
Tovább olvasomGondoskodó Miskolc: a város segít a nehéz gazdasági helyzetben
Egy komplex támogatási csomagot jelentettek be ma délelőtt Miskolc vezetői. Ezzel kívánnak segíteni a gazdasági- és energiaválság miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülő családoknak. Az elszabadult energiaárak okozta többletköltségek, a kiszámíthatatlan gazdasági környezet Miskolc önkormányzatának költségvetését is drasztikusan érinti. Ennek ellenére a város vezetése fontosnak tartja, hogy a miskolci családokat segítse, terheiket csökkentse. Erről szól a Gondoskodó Miskolc program, aminek részleteit szerdán, sajtótájékoztató keretében ismertettek a város vezetői a Szent István téren. A program most bejelentett elemei: – ingyenes LED-csereprogramot indított el a város – folytatódik a szociális tűzifaosztás, már arról is egyeztet…
Tovább olvasomA Földes Ferenc Gimnázium is szolidaritását fejezte ki
Mi is beszámoltunk róla, hogy tegnap reggel élőlánccal vették körbe a Herman Ottó Gimnázium épületét és tornacsarnokát, így tiltakozva a az iskola igazgatóhelyettesének felmentése ellen. Az élőlánc aztán tüntetéssé alakult át. Ekkor történt az az eset is, amikor egy miskolci nyugdíjas férfi az ablákából leöntötte a jövőjükért tüntető diákokat. Az eset kapcsán a Demokratikus Koalíció feljelentést is tett. Erről itt írtunk bővebben. A Földes Ferenc Gimnázium épületét is élőlánccal vették körbe . Az akcióval a Herman Ottó Gimnáziummal és Dezsőfi Györggyel kívánt szolidaritást vállalni az iskola, illetve fontosnak tarották, hogy…
Tovább olvasomPintér módosított az abortusztörvényen, kötelező lesz a szívhang meghallgatása
Átírta Pintér Sándor belügyminiszter a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtási rendelet 4. számú mellékletét, vagyis a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot. A hétfői Magyar Közlönyben megjelent miniszteri rendelet értelmében a kérőlap 2. pontja módosul: előírják benne, hogy az állapotos nőnek be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász szakorvos által kiállított leletet, amely rögzíti, hogy: „az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.” A módosítást kiszúró 24.hu megjegyezte: a „magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” a szívhang, vagyis a rendelet ennek meghallgatásához köti az abortusz elvégzését. Ezt…
Tovább olvasomMár most több száz vendéglátóhely zárt be a rezsiemelés miatt
Elbocsátások kezdődtek a vendéglátóiparban a Vendéglátók Ipartestülete szerint: Kovács László az RTL Híradónak elmondta, a vállalkozások nagy részének hat-nyolcszor magasabb gázszámlával kell terveznie októbertől, mert akkor jár le a még kedvező árú, éves energiaszerződése. Ennek a hátteréről a 24.hu írt bővebbebben. Kovács jelezte: már több százan kényszerültek bezárni a várható energiaár-emelkedések miatt, és úgy számolnak, végleg vagy átmenetileg a következő hónapokban akár 10 ezren is kénytelenek lehetnek bezárni. „Ha ezek a kisvállalkozások nem kapnak jelentős és hathatós állami segítséget, akkor félő, hogy sokkal többen kényszerülnek majd bezárni, mint a pandémia következtében.” – mondta Kovács László.
Tovább olvasomElképesztő állapotok az Y-híd építésénél, a lakók szinte úsznak a sáros vízben
Hosszú ideje tart már az Y-híd építése, sokan örülnek neki és gyorsabb közlekedésre számítanak a fejlesztés befejeztével, ám sokan felesleges és kártékony beruházásnak tartják. Az építkezés környezetében élők pedig minden nap megszenvedik a beruházás negatív velejáróit, a nehézkes közlekedést, a hangos munkagépeket, a feldúlt környezetet, most pedig a szinte bejárati ajtóig ér víz- és sártengert. Egy MÁV telepi társasház lakója tett közzé bejegyzést az Út a városba (Y-híd) Érdekvédelmi Csoport elnevezésű Facebook csoportban. A bejegyzés arról számol be, hogy a lakóháztól mindössze néhány méterre hatalmas víz és sár áll. A…
Tovább olvasom