Rezsiemelés: a válaszolók kétharmadának nőtt a számlája

Rossz helyzetben van a magyar gazdaság, a teljesítménye romlani fog, mindez elsősorban a magyar kormány gazdaságpolitikájának és csak másodsorban az orosz-ukrán háborúnak köszönhető – így látták a helyzetet az Opinio júliusban és szeptemberben megismételt, okostelefon-alkalmazással ezerfős mintán végzett közvéleménykutatásának válaszadói. A rezsicsökkentés-csökkentés miatt a válaszolók kétharmadának nőtt a számlája, de még ennél is sokkal rosszabbat vártak. A szeptemberi kutatásban a rezsiszabályok módosításának hatásaira is rákérdezett az Opinio. Az első érdekes eredmény, hogy szeptember első napjaiban az érintettek 48%-a még nem kapta meg az első rezsiszámláját a változások bevezetése óta. Aki…

Tovább olvasom

Élőlánccal vették körbe a Hermant – az igazgatóhelyettes felmentése ellen tiltakoztak

Hétfő reggel fél 8-tól fekete ruhába öltözött diákok, szülők és tanárok tiltakoztak élőlánccal a miskolci Herman Ottó Gimnázumnál azért, mert a múlt héten a fenntartó tankerület felmentette az intézmény igazgatóhelyettesét, Dezsőfi Györgyöt. A szóbeli indoklás szerint azért született a döntés, mert az igazgatóhelyettes a pedagógusok polgári engedetlenségének az élére állt a múlt héten. A tankerület szerint a hatályos törvényekben a polgári engedetlenség nem definiált fogalom, a munkabeszüntetés veszélyezteti a tanulók érdekeit, az igazgatóhelyettesnek pedig kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésében. Dezsőfi György lapunknak azt mondta: tíz éve az iskola igazgatóhelyettese, szerinte…

Tovább olvasom

Vasas Szerszám Központ: garantált születésnapi ajándékokat hoz Miskolcra a Milwaukee Roadshow

Szeptember 19-én ünnepli első születésnapját a Vasas Szerszám Központ. Az üzletet létrehozó vállalkozás már 23 éve foglalkozik szerszám-nagykereskedelemmel – ezzel a szakértelemmel nyitotta meg tavaly az Újgyőri főtér mellett impozáns áruházát, amely egyben Milwaukee Heavy Duty Center is. Mindenkinek érdemes lesz aznap kilátogatni a rendezvényre, hiszen a házigazda garantált ajándékokkal várja az érdeklődőket. A tavalyi megnyitóról mi is beszámoltunk: mint az cikkünkben is szerepel, hosszú és kitartó munkával vált lehetővé, hogy egy a térségben egyedülálló szaküzlet létesüljön az egykori Vasas Művelődési Központ helyén. A cég most méltóképpen ünnepli meg az…

Tovább olvasom

Budapest „főispánjának” tetszett a szakállas Orbán

A kötcsei polgári pikniket idén rendezi meg 21. alkalommal a Fidesz pártalapítványa, az eseményre hagyományosan fideszes politikusok és a Fidesz-közeli szellemi-gazdasági elit tagjai kapnak meghívást. A fővárosi kormányhivatalt immár főispánként vezető Sára Botond arról beszélt a kötcsei piknikre tartva, örült annak, hogy a kormányfő el tudott menni nyaralni, kipihentnek tűnt a fotókon, és Sárának tetszett Orbán szakálla. Szerinte komoly kihívások állnak előttünk, „isteni áldás”, hogy Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, mert egyedül ő képes jó irányba vinni a dolgokat. A Telex.hu tudósítói látták érkezni többek között Szalai-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, Navracsics…

Tovább olvasom

Bokros Lajos tömeges vállalati csődökre számít

A volt pénzügyminiszter, egyetemi tanár, közgazdász szerint nemcsak a háború, hanem – ahogy fogalmazott – nyakló nélküli, esztelen, felelőtlen túlköltekezés, a monetáris politika elkésett szigorító lépései is hozzájárultak ahhoz, hogy stagflációs helyzet alakult ki Magyarországon, vagyis amikor a növekvő infláció csökkenő gazdasági növekedéssel párosul – írta az Mfor.hu. A szakember szerint a kialakult stagflációs helyzetben a kormány rövid távon csak aközött választhat, hogy recesszióba nyomja bele az országot még nagyobb kamatemeléssel vagy a recessziótól való félelmében nem megy utána a kamatokkal az inflációnak, ami azt jelenti, hogy még nagyobb lesz az…

Tovább olvasom

5-ből 4 magyar úgy érzi, rossz irányba haladnak a dolgok hazánkban

Július közepén a 24.hu hírportálon jelent meg egy cikk azzal a címmel, hogy Öt éve nem éreztük ilyen rossznak az ország gazdasági helyzetét, de máris elavult: az Ipsos nemrégiben kiadott kutatása szerint ugyanis 2022 augusztusában mindössze 16 százalék volt azoknak a magyaroknak az aránya, akik szerint jó vagy valamennyire jó állapotban van az ország gazdasága. Összehasonlításképpen: 2016 májusa óta nem mértek ilyen alacsony arányt, a publikációban található ábra pedig érzékletesen mutatja be a júliusi 20 százalékról 16 százalékra történt esést. Ahogy az előző hónapban, most is vagy kéttucatnyi országban tették fel ugyanazokat a kérdéseket például…

Tovább olvasom

Rusvai Miklós: Aki átesett a covidon, ne oltassa magát

Aki már átesett a koronavíruson, annak nem javasolja újabb oltás felvételét Rusvai Miklós. A szakember az RTL Reggeli című műsorában beszélt arról, hogy a Covidon túlesettek szervezete már bizonyított, hogy képes leküzdeni a koronavírus-fertőzést. Elmondta, hogy szerinte sem a kínai, sem az orosz vakcina behozatala nem volt hiba, mert vakcinaínség volt és akkoriban még nem lehetett tudni, milyen ütemben érkezik majd a többi oltóanyag. A Sinopharm kapcsán megjegyezte, hogy amikor másfél évvel ezelőtt a kínai vakcina piacra került, nem lehetett még sok mindent tudni róla. Szerinte hiába kisebb a Sinopharm hatékonysága, a többi vakcinához…

Tovább olvasom

100 ezerre büntették a nagymamát, aki fuldokló unokája miatt megállt a leállósávban

Nyugdíjának több mint a felére büntették azt a nagymamát, aki Balatonról hazajövet megállt az M7-es autópálya leállósávjában, mert unokája fuldokolni kezdett. Férjével, valamint 7 és 10 éves unokáival a Balatonról jött haza júliusban egy nyugdíjas hölgy az M7-es autópályán, amikor a kisebbik fiú félrenyelt. “A tükörből azt láttam, hogy a kicsi elsápadt. Pillanatok alatt játszódott le az egész, a következő másodpercben már fuldoklott a gyerek” – mesélte a nő az RTL Híradó stábjának. A leállósávban állt meg, és bekapcsolta a vészvillogót. Megnyugtatták a kisfiút, aki ugyan hányt, de nem esett…

Tovább olvasom

Az államtitkár szerint szándék lenne, pénz nincs az egészségügyi dolgozók béremelésére

A nyár végére ígért új egészségügyi stratégia legkorábban október közepén kerülhet a kormány elé – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) pénteki kongresszusán, számol be a Népszava. Takács a megjelentek szerinti legégetőbb problémáról, a bérkérdésről a kormányzati szándékon kívül semmi konkrétumot nem tudott említeni. Az orvosok és szakdolgozók jövedelme közötti különbség a korábbi kétszeresről már 3-4-szeresre nőtt, az államtitkár kormány elé terjesztett javaslatában ennek mérséklését javasolta. Takács szerint viszont ennek egyik feltétele, hogy sikerüljön megállapodásra jutni Európai Unióval. Az államtitkár elismerte, hogy ugyan az Európai…

Tovább olvasom

Nem érdekli őket Orbán vétója, bevezetik a globális minimumadót

A magyar kormány vétója után ugyan uniós szinten egyelőre nem sikerült megszavazni a vállalatokra vonatkozó globális minimumadót, ami júliusban komoly üzengetést váltott ki a felek között – az EP plenáris ülése állásfoglalást fogadott el az ügyben, mire a Fidesz rögtön parlamenti határozattal csapott volna vissza. A vétó miatt az USA felbontotta az adóegyezményét Magyarországgal, a többi tagállam pedig a jelek szerint egyszerűen ignorálni fogja a magyar álláspontot, pénteken ugyanis kiderült, hogy öt nagy ország is bevezeti magának a globális minimumadót, ha Magyarország fenntartja a vétót – írja a Reuters. A francia, a spanyol, a német, a holland…

Tovább olvasom