Mese a “szankciós” inflációról – László János írása

A kormány minden eszközt bevet, hogy meggyőzze a magyar közvéleményt: a súlyosbodó megélhetési válság nem az ő hibás gazdaságpolitikája miatt van, hanem kizárólag a háború, újabban pedig a „szankciók” miatt. Van, amikor egy ábra többet mond minden szónál. Jól látható a cikkünkhöz mellékelt rajzon, hogy még Ukrajnában is kisebb az élelmiszerek drágulása, mint Magyarországon. Pedig ott éppen egy súlyos, véres háború zajlik. Az Európai Unióról már nem is beszélve, ahol átlagosan csak egyharmada a drágulás, mint nálunk. A háborúnak valóban súlyos következményei vannak, de az árak szintjén szinte sehol nem…

Tovább olvasom

Friss információk a tragikus motoros balesetről – videóval

Hétfőn mi is beszámoltunk a tragédiával végződő motoros balesetről,amely az M30-as autópálya 24-es kilométerénél történt, most új információk jutottak szerkesztőségünk birtokába. Értesüléseink szerint a baleset áldozata K. Csaba, egy BMW motorkerékpárral hajtott az autópályán, amikor elveszítette uralmát a jármű felett és nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott. A baleset olyan súlyos volt, hogy a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni a férfi életét.  Az interneten kering egy videofelvétel is, amelyen maga a baleset látható. A képsorokból megállapítható, hogy a motoros hosszú métereken keresztül sodródott a szalagkorlát mentén, annak feltehetően többször is…

Tovább olvasom

Állami magángazdaság – Rózsa Péter írása

Igen, van ilyen. Mégpedig Magyarországon. Errefelé igen sok, normális körülmények között összeférhetetlen ügy, dolog, akármi fonódik össze. Hungarikum, ahogy mind-mind a kormány tagjai, vagy azok közvetlen munkatársai dugdossák egymásba a fonalakat. Vegyük sorba: Egy vadásztársaság a Honvédelmi Minisztérium kezelésében lévő, a Nadap és Lovasberény közötti erdő mintegy 700 hektárnyi terület lekerítésére kapott környezetvédelmi engedélyt. A vadásztársaság élén éppen Pintér Sándor korábbi cégét vezető ember áll. Van egy vadászkastély is az erdő mellett, azt meg Tasnádi László egykori – III/II-es kémelhárító tisztből lett – belügyi államtitkár , vagyis szintén Pintér Sándor korábbi embere szerezte meg.…

Tovább olvasom

Gondolják meg, mivel emlékeznek! – könyörög a túrkevei polgármester

Azt kéri a túrkevei polgármester, lehetőleg ne vigyenek műanyag koszorúkat a temetőbe, mert úgyis hulladékként végzik, ezzel pedig a szemétszállítási költséget növelik az emlékezők . Sallai R. Benedek szerint ez rendkívül nagy terhet ró a már amúgy is többletkiadásokkal küzdő önkormányzatra. Túrkeve polgármestere, Sallai R. Benedek arra kérte a helyi temetőbe kilátogatókat, hogy lehetőleg minél egyszerűbben emlékezzenek meg szeretteikre. Lehetőleg ne vigyenek ki műanyag koszorúkat, mert az csak a szemetet növeli a későbbiekben. Mint a város első embere írta: az önkormányzati képviselő-testülete október 13-i ülésén rendeleti szinten fogalmazta meg a lakosság felé azt…

Tovább olvasom

Országszerte felfüggesztik a mobil kormányablakok működését

A tiszapüspöki önkormányzat arról tájékoztatta közleményében a helyi lakosságot, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal a következőkről értesítette őket: „a Miniszterelnökség döntése alapján a hidegebb időjárási körülményekre tekintettel 2022. november 2. (szerda) napjától 2023. március 17. (péntek) napjáig a Mobil Kormányablakok működtetése országosan felfüggesztésre kerül.” A közleményben hozzátették, ügyintézésre legközelebb a törökszentmiklósi kormányablakban van lehetőség, ügyfélfogadási időben. A kormány takarékossági intézkedései között eddig nem volt szó mobil kormányablakok teljes szüneteltetéséről. A Miniszterelnökség eddig csak annyit közölt, hogy 2022. november 2. és 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel…

Tovább olvasom

Hogyan takarékoskodnak a magyar nagyvárosok?

Van, aki Brüsszelt, van, aki a szomszédban zajló háborús helyzetet, más az elhibázott kormányzati intézkedéseket okolja a kialakult energiaválságért. De egy dolog a felelős, és egy másik az, hogyan kezelik a magyarországi nagyvárosok a válsághelyzetet? Miskolc első intézkedési csomagját már ismerjük, de miképpen tudnak takarékoskodni mások? Lássuk néhány nagyváros példáját! Szerző: Doszpoly Roland Békési László közgazdász már 8 éve is szomorú jóslatot tárt elénk Friderikusz (tévés?) műsorában. Ő elsősorban a kormány elhibázott gazdaságpolitikáját emeli ki az energiaválság okozójaként. Az elmúlt két év történései, a COVID világjárvány okozta bezárások, a munkanélküliség,…

Tovább olvasom

Megszólalt az egyik miskolci fürdőből elbocsátott alkalmazott: Vasárnap szóltak, hogy hétfőn jelenésünk van

Október 10-től, hétfőtől határozatlan ideig szünetelteti szolgáltatásait a Miskolctapolca Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő. Az Ellipsum Élményfürdő már október 3-tól bezárt, mert a fürdőkomplexum kivitelezője folytatja a korábban megkezdett garanciális javításokat, ott csak „átmenetileg” nem fogadnak vendégeket. Hogy a helyzet mennyire nehéz, azt mindennél jobban bizonyítja, hogy a fürdőket üzemeltető cég egyúttal a csoportos létszámcsökkentés szándékát is bejelentette a kormányhivatalnál, mely összesen 110 főt érint. Közülük szólaltattunk meg egy alkalmazottat. A város a tagvállalatoknál ajánlott munkát az elbocsátásra kerülő dolgozóknak, a többieket pedig segítik abban, hogy minél hamarabb új állást…

Tovább olvasom

Veres Pál ismét elkapta a Covidot, Varga Andrea és Simon Gábor is beteg volt korábban

Ma reggel tett közzé rövid Facebook bejegyzést a polgármester, miszerint ismét elkapta a Covid-19-et. A bejegyzésben azt írja Veres Pál, hogy szerencsére csak erősebb náthás tünetei vannak, így otthonról folytatja a munkát.A jelenlegi helyzetben nem is nagyon tehet mást sajnos, hiszen a város a megemelkedő energiaárak miatt, amely több tízmilliárdos extra kiadást jelent rendkívül nehéz, szinte megoldhatatlan helyzetben van. Innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk Veres Pálnak! A polgármester teljes bejegyzését itt olvashatja: Nem Veres Pál volt azonban az egyetlen, aki elkapta az utóbbi időben a vírust: Varga Andrea alpolgármester és…

Tovább olvasom

Sokféle tanévkezdés van – Szabó-Tóth Kinga írása

Van például Karoláé. Ó, néni, én már a második nap az igazgatóiban kötöttem ki. Dögunalmas volt az iskola. Nem történt ott semmi. Az a hülye matek. Bedugtam a fülest, aztán jól van akkor. Most komolyan, most mondja már meg, hogy én mit kezdjek azzal?! Nekem egy vágyam van néni. Az öcsémmel szeretnék találkozni még egyszer az életbe’. Öt éve nem láttam. Másik nevelőszülőnél van. Szerelmem? Miket beszél? Nincsen nekem szerelem. Soha többé nem leszek én szerelmes. Ezekkel a barátaimmal itt ni, ezekkel szeretnék én majd összeköltözni, együtt lakni, mint most:…

Tovább olvasom