Az NB II 26. fordulójában vasárnap délután Aqvital FC Csákvár – KolorCity Kazincbarcikai SC csatára került sor a dunántúli együttes stadionjában. Az egy héttel korábbi, DVTK elleni kezdőcsapat maradt az észak-borsodiaknál, Csábi József vezetőedzőnek semmi oka nem volt arra, hogy változtasson. A Kazincbarcika maximálisan kihasználta a hazai együttes súlyos egyéni hibáit az első félidőben, és komoly előnyre tett szert.(0:2) A Csákvár ugyan a folytatásban többször is visszajöhetett volna a meccsbe, de legnagyobb helyzeteit is elhibázta, így nem kerülhette el a vereséget. A második félidőben a Csákvár nehéz pillanatokat okozott a barcikai csapatnak, hiszen folyamatos nyomás alatt…
Tovább olvasomSzerző: borsod24.hu
Miskolcon tartott nagyrendezvényt Dobrev Klára
“Elhozzuk a reményt elhozzuk az európai jólétet“ címmel tartott rendezvényt Miskolcon Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője. Az esemény a Művészetek Házában került megrendezésre, amelyet a fórumra érkezők teljesen megtöltöttek, voltak akiknek már ülőhely sem jutott, annak ellenére sem, hogy a rendezők pótszékeket is bevetettek. Az esemény előtt a Demokratikus Koalícióhoz közeli médiumok arról tettek említést, hogy Dobrev Klára egy meglepő bejelentéssel is készül. Mint utóbb kiderült, a meglepetés annyira nem volt meglepő, legalábbis az elmúlt hónapok eseményeinek fényében. A rendezvényen színpadra szólította Varga Ferencet, a Jobbik országgyűlési képviselőjét,…
Tovább olvasomHétfőn durva árcsökkenés jön a Lidlben
A Lidl Magyarország március 6-tól, hétfőtől jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található, legnépszerűbb sajtok árát – ezt a boltlánc vállalati kommunikációs cégvezetője közölte a Világgazdasággal. Az intézkedésnek köszönhetően a sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25 százalékkal csökken. Az árcsökkentés következtében A kommunikációs vezető arra is emlékeztetett, hogy a vállalat január elejétől már csaknem 200 termék árát csökkentette tartósan, a célja pedig, hogy a jövőben további árcsökkenést, kedvezményeket tudjon biztosítani a vásárlóinak minél több termékkategóriában. További részletek az árcsökkentésekről a Világgazdaság cikkében olvashatók.
Tovább olvasomKedden szünetel az okmány- és járműügyintézés
Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel vasárnap. Az informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden. A Schengeni Információs Rendszer új verziójának üzembe helyezése miatt a kormányablakokban ezen a napon nem intézhetők például a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, útlevéllel, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek, illetve többek között a gépjármű forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés ügyintézése is szünetel. Továbbá március 6-án, hétfőn csak a délig rögzített…
Tovább olvasomUjhelyi: A Bizottság kevesli a kormány reformterveit
Sem az egyetemi alapítványoknál, sem az igazságügyi rendszerben nem lát valódi előrelépést az Európai Bizottság, ezért ha minden így marad, továbbra sem fogják megnyitni az uniós forrásokat Magyarország számára, számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli információira hivatkozva. Ez alapján komolyabb intézkedéseket várnak annál, hogy a miniszterek távoznak az alapítványi kuratóriumokból. Az igazságügyi csomagot illetően pedig a kormány által előkésztített dokumentum csak bizonyos elvárásokat teljesítene, ami a Bizottság szerint kevés ahhoz, hogy orvosolják a régóta fennálló problémákat. Magyarországnak március 31-ig kellene hatályba léptetnie az Európai Bizottság által elvárt módosításokat, köztük az igazságügyi intézményekre…
Tovább olvasomFinnországnak nincs miről tárgyalnia a Fidesszel
A finn parlament külügyi bizottságának alelnöke, Erkki Tuomioja nem a magyar parlament, hanem a Fidesz-frakció látogatásának tekinti a Hende Csaba vezette fideszes képviselőcsoport közelgő helsinki látogatását, ami szerinte Orbán Viktor belpolitikai játszmájáról szól. „Finnországnak nincs miről tárgyalnia, nincs mit magyaráznia a delegációnak” – nyilatkozta a Demokraatti-nak a szociáldemokrata politikus, aki 2000-2007, majd 2011-15 között külügyminiszter volt. A négyfős kormánypárti képviselőcsoport (melynek Győri Enikő, Németh Zsolt és Schaller Baross Ernő még a tagjai) jövő héten látogat Stockholmba és Helsinkibe. A látogatás oka, hogy bár a Fidesz-frakció a tavaszi ülésszak legelejére ígérte az ígéretek…
Tovább olvasomA kormány megszüntetné a pedagógusok közalkalmazotti jogviszonyát
A köznevelési törvény módosításával megszüntetné a kormány a tanárok közalkalmazotti jogviszonyát, és elvennék a tantestületek jogainak egy részét is. A pedagógus-szakszervezetek szerint a lépés rendkívül hátrányos következményekkel járna a tanárokra nézve. Az RTL Híradó beszámolója szerint a közalkalmazotti jogviszony helyett úgynevezett köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyt hoznának létre. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint a rendelkezés a gyakorlatban: „teljesen új jogállást hoz létre, sem a közalkalmazotti törvény, sem a munka törvénykönyve alá nem tartoznak majd, rengeteg kérdéskörben hátrány éri a pedagógus kollégákat, például a felmentési idő kérdésében, a fegyelmi kérdéskörben. „Tehát látszik…
Tovább olvasomGyarapszik a magyar – tokaji borászatot vett Tiborcz István
Folytatódik Tiborcz István és cégeinek terjeszkedése a tokaji borvidéken, újabb prémium borászat kerül a tulajdonába. Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy 14 állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került a miniszterelnök vejének kezébe, mely kapcsán megyénk is érintett. Ezt a cikkünket itt olvashatja. Ikonikus tokaji borászattal szélesíti befektetési portfólióját a BDPST Group, Tiborcz István cége megállapodást kötött a Patricius Borház Zrt. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról – szúrta ki a 444.hu. A cég közleménye szerint a tranzakcióhoz tartozik a Patricius Borházat körülvevő termőterületek megvétele is. A több mint 20 éve alapított, bodrogkisfaludi székhelyű Patricius Borház az…
Tovább olvasom2035-re minden második ember túlsúlyos lehet
Az Elhízástudományi Világszövetség jelentése szerint különösen meredeken emelkedik az elhízottak aránya a gyerekek, valamint az alacsonyabb jövedelmű országok lakói között – a szövetség elnöke cselekvésre szólította fel a politikai döntéshozókat, mert a túlsúllyal összefüggő betegségek a társadalomra is többletterhet róhatnak. Ha nem történik érdemi előrelépés, a világ lakosságának 51 százaléka, azaz több mint négymilliárd ember túlsúlyos vagy elhízott lesz 2035-ig – húzza alá a friss jelentésében az Elhízástudományi Világszövetség (World Obesity Federation). Louise Baur, a szövetség elnöke „egyértelmű figyelmeztetésnek” nevezte a beszámolót, és felszólította a politikai döntéshozókat: tegyenek lépéseket, hogy…
Tovább olvasomInflációkövető béremelésért tüntettek a postai dolgozók
Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM). A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények. A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc. A Munkástanácsok képviseletében Dobi…
Tovább olvasom