Ujhelyi: A Bizottság kevesli a kormány reformterveit

Megosztás

Sem az egyetemi alapítványoknál, sem az igazságügyi rendszerben nem lát valódi előrelépést az Európai Bizottság, ezért ha minden így marad, továbbra sem fogják megnyitni az uniós forrásokat Magyarország számára, számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli információira hivatkozva.

Ez alapján komolyabb intézkedéseket várnak annál, hogy a miniszterek távoznak az alapítványi kuratóriumokból. Az igazságügyi csomagot illetően pedig a kormány által előkésztített dokumentum csak bizonyos elvárásokat teljesítene, ami a Bizottság szerint kevés ahhoz, hogy orvosolják a régóta fennálló problémákat.

Magyarországnak március 31-ig kellene hatályba léptetnie az Európai Bizottság által elvárt módosításokat, köztük az igazságügyi intézményekre vonatkozókat, hogy hozzáférjen a visszatartott uniós pénzekhez.

A kormány egy hónapja hozta nyilvánosságra igazsgügyi módosító javaslatát. A törvénycsomag egy sor jogszabályt átírna, ezzel hárítaná el az EU Helyreállítási Alapjából járó, mintegy 5,8 milliárd euró (kb. 2260 milliárd forint) vissza nem térítendő támogatás legnagyobb akadályát. 

Az Európai Bizottság által támasztott 27 kötelezően teljesítendő elvárás, a „szupermérföldkövek” közül négy tartozik az igazságügyi reformhoz. Amíg ezeket nem teljesíti a kormány Magyarország a 22 milliárd eurós (8580 Mrd Ft) fejlesztési (kohéziós) forrásokhoz sem fér hozzá. 

A kormányzati módosító csomagról hamar kiderült, hogy trükkök sorával akadályozná a független bíráskodás garanciáinak megerősítését.

Forrás: 444.hu, Ujhelyi István Facebook

Kapcsolódó cikkek