Ujhelyi: A Bizottság kevesli a kormány reformterveit

Sem az egyetemi alapítványoknál, sem az igazságügyi rendszerben nem lát valódi előrelépést az Európai Bizottság, ezért ha minden így marad, továbbra sem fogják megnyitni az uniós forrásokat Magyarország számára, számolt be Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli információira hivatkozva. Ez alapján komolyabb intézkedéseket várnak annál, hogy a miniszterek távoznak az alapítványi kuratóriumokból. Az igazságügyi csomagot illetően pedig a kormány által előkésztített dokumentum csak bizonyos elvárásokat teljesítene, ami a Bizottság szerint kevés ahhoz, hogy orvosolják a régóta fennálló problémákat. Magyarországnak március 31-ig kellene hatályba léptetnie az Európai Bizottság által elvárt módosításokat, köztük az igazságügyi intézményekre…

Tovább olvasom

Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István

“Valami összeragaszthatatlanul eltört” – írta posztjában a párt EP-képviselője. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kilép az MSZP-ből, az erről szóló bejegyzésében megköszönte a párt tagjainak és szavazóinak a politikusi karrierjét – írja az Index. Elmondása szerint tizennyolc évesen lépett be a pártba, és élete kétharmadában volt annak tagja. Ahogy fogalmaz: “nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől”. Elmondása szerint nem egy alkalommal próbálta felrázni az elmúlt években pártközösségét, amivel a párt vezetőinek érdekét sértette. Be kellett látnia, hogy nem tudja áttörni a „belső megkövesedés falát”.…

Tovább olvasom

“Egyértelműen hírt hamisított a HírTV” – videó

Ilyen a fideszes hazugsággyár működés közben – olvasható Ujhelyi István YouTube-videójában. A kormányzati támadómédia hírhamisításának egy újabb fejezetéhez érkeztünk, úgy vágták meg és forgatták ki Ujhelyi István ellenzéki politikus mondatait, hogy az éppen ellenkező értelmet nyert és a Fidesz saját céljaira igyekezett felhasználni. Az internet azonban nem felejt, Ujhelyi megmutatta a vágatlan felvételt is, amiből feketén-fehéren kiderült, hogy a HírTV úgy vágta meg Ujhelyi szavait, hogy az így pont ellenkező értelmet nyert. A Hír TV egyik legutóbbi híradós anyagában azt állították, hogy szembe kerültem saját korábbi állításommal. A Tranziton ugyanis…

Tovább olvasom

Ujhelyi: 22 milliárd értékű vakcinát adományozott el a kormány

Eddig mintegy 22 milliárd forint értékben ajándékozott el ingyen Covid-vakcinákat a kormány más országoknak – ezt Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja közölte online sajtótájékoztatóján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által kapott adatokra hivatkozva. Az MSZP politikusa elmondta: közérdekű adatigényléssel fordult az NNK-hoz, hogy megtudja az eddig beszerzett oltóanyagokból mennyi van még a raktárakban, illetve mennyit tud még lehívni a szerződések alapján Magyarország. Ujhelyi ez alapján azt közölte, „Az elmúlt időszakban mintegy 4,9 millió adag koronavírus elleni vakcinát adott át ingyen a kormány más országoknak. Ez…

Tovább olvasom

Mégsem adja be az EU-s népszavazási kérdést Ujhelyi az ellenzék megosztottsága miatt

Többek között a Momentum és az LMP is ellenezte a javaslatot, amit visszavon az MSZP-s EP-képviselő, de azért a “legfelső fiókjában tartja” azt. Mégsem adja be népszavazási kezdeményezését Magyarország európai uniós tagságáról Ujhelyi István – számolt be róla a Telex. Az „Ujhelyi: fiókban hagyom a népszavazási kérdésemet az ellenzék megosztottsága miatt” című közleményének árulkodó címe szerint a döntést az ellenzék megosztottsága miatt hozta meg. Az MSZP-s politikus szerint a felesleges párhuzamosságokat kerüli el azzal, hogy miután a Jobbik hétfőn beadta a saját népszavazási kezdeményezését hazánk uniós tagságának megerősítése érdekében, ő…

Tovább olvasom

Népszavazást kezdeményez az uniós tagság megerősítéséért Ujhelyi István

Emellett a Jobbik is hasonlót készül bejelenteni, de nem tudni, kapcsolódik-e a kettő egymáshoz. „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt Magyarország Európai Uniós tagsága iránti elkötelezettségéről?” Ezt a kérdést tenné fel a választóknak az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István – számolt be róla a HVG. „Orbánt és rendszerét eddig sem az értékek, hanem kizárólag az uniós pénzek tartották az európai közösségben, vagyis ha a pénzcsap elzáródik, nem lesz, ami az unióban tartsa a rezsim vezetőit” – érvel közösségi oldalán a szocialista európai parlamenti (EP)-képviselő amellett, hogy népszavazáson…

Tovább olvasom

Ujhelyi: Vagy megváltozik a kormány magatartása, vagy elbúcsúzhatunk az EU-s forrásoktól

„Elképesztő, hogy a magyar vállalkozások megvédésére hivatkozik a kormány, amikor megvétózza a globális minimumadót, miközben azt megközelítőleg 300 milliárd feletti árbevétel esetén kell majd csak megfizetni. A Fidesz vétója tehát valójában a multik védelme és kiszolgálása, nem pedig a magyar kisvállalkozók megsegítése” – mondta Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője a Hírklikknek. Megerősített együttműködésnek nevezik azt az uniós jogi eszközt, amelynek segítségével létrehozták például korábban az – egyes tagállamok által elutasított – Európai Ügyészséget, ez teszi lehetővé, hogy ne kötelező, hanem önkéntes alapon lehessen csatlakozni egy intézményhez vagy rendelkezéshez.…

Tovább olvasom

“Elhervadt a szegfű, az MSZP-nek még új nevet is kellene választani, annyira ideje lenne megújulni”

Ujhelyi István is egyértelműen a teljes megújulást szorgalmazza az ellenzék soraiban, köztük kiemelkedően a Magyar Szocialista Párt köreiben. A régi brand megkopott, már nem hoz szavazatokat, már nemigen lehet eladni a választóknak. Ideje drasztikus változtatásokat tenni. Záporoztak ránk a vélemények, elemzések az ellenzék kudarcáról az elmúlt napokban, hetekben, míg az ellenzék tagjai más és más módon reagáltak a vereségre – írja a 444.hu. Most Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is beállt a megújulást szorgalmazók közé. Hosszú bejegyzésben fejti ki, hogy pártját olyan szociáldemokrata közösségként képzeli el, amely kis hálózatba kapcsolódó…

Tovább olvasom

Kötetlen beszélgetés Miskolcon a baloldal újjászervezésének céljával

Az eddigiektől teljesen eltérő formában vette fel a kapcsolatot a választópolgárokkal Ujhelyi István és Varga László. A cél, hogy hatékonyan szervezhessék újjá a súlyos vereség miatt széthullani látszó ellenzéket. Miskolcon le is tették ezen az úton az első alapkövet. Hogyan tovább? – beszélgessünk a közös hazánkról! címmel hirdetett péntekre utcai találkozót Ujhelyi István és Varga László Miskolcon. A politikusok az állampolgárokkal együtt akarták kibeszélni a választási eredményeket és a folytatás lehetőségeit – adta hírül a Minap.hu. Az Európai Parlament szocialista képviselője és a megye 2-es választókörzet korábbi közös ellenzéki jelöltje azzal…

Tovább olvasom

Ujhelyi szerint most a nemzeti rákellenes programmal titkolózik az Emmi

Büntetőfeljelentést tesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sorozatos, közérdekű adatokkal történő visszaélése miatt az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselője – számolt be róla az MTI. A szocialista Ujhelyi István, az EP közegészségügyi bizottságának tagja a Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azon véleményét hangoztatta, hogy a hatalom által az adófizetők pénzéből megrendelt különféle adatok, dokumentumok közérdekűek és közkinccsé kell válniuk. A Fidesz-kormány sportot űz abból, hogy ezeket az adatokat nem hozza nyilvánosságra – fogalmazott. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy a járványkezeléssel összefüggő, az oltottsági, valamint a koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos adatok…

Tovább olvasom