Pofonegyszerű bevételnövelő javaslatok vállalkozásoknak

Megosztás

Bevételnövelés egyszerűen, logikusan, fenntarthatóan. Ez olyan cél, amelyre gyakorlatilag minden vállalkozásnak szüksége van. Függetlenül a cég méretétől, a dolgozói létszámtól és a jövőbeli tervektől.

Pontosan emiatt fogunk most rávilágítani néhány instant tippre, amelyekkel hatékonyan megemelhető a bevételszerzés padlója.

Miben rejtőzik az igazán komoly profitnövelő potenciál a vállalkozások életében?

Sok cégnél erre a kérdésre vonatkozóan kapásból rendszerekben, marketing trükkökben kezdik el keresni a megoldást. Holott nem egy, erre vonatkozó kutatásból kiderül, hogy a bevétel növelésének lehetősége leginkább a már meglévő vevőkben keresendő.

Olyannyira, hogy általánosan a bevételek mintegy 25-40 százaléka köthető a már meglévő vásárlókhoz. A MiniCRM típusú projektmenedzsment szoftverek használatával mindez kiaknázhatóvá válik.

Ebből kifolyólag leginkább azon érdemes tehát elgondolkodni, hogyan is lehetne újabb vásárlásra ösztönözni a meglévő vevőket. Avagy mi mindent célszerű megtenni annak érdekében, hogy az újonnan érkező vásárlók között 10-ből legalább 4 újra vásároljon?

Mi mindent tehetünk az újabb vásárlás ösztönzéséért?

Sok cég alkalmazza azt a gyakorlatot, hogy az első vásárlás mellé kupont biztosít. Ez egyfajta kedvezménykupon, amelyet felmutatva a frissen megszerzett vevő a következő vásárlásának értékéből 10-20% kedvezményt kaphat.

Hasonlóképp bevett gyakorlat az utánkövetés. Aminek a lényege, hogy informatív jelleggel kapcsolatfelvétel történik a vásárlás utáni néhány napon belül. Ami irányulhat az elégedettség felmérésére vagy akár a segítségnyújtásra is a termék, illetve szolgáltatás hasznosítását illetően.

A harmadik népszerű megoldást a hírlevélre történő feliratkozás jelenti. Vagyis, miközben az újdonsült vevő sikeresen gyarapítja a vásárlói adatbázist, egyúttal sikerül kapcsolódási pontot találni hozzá. Így hosszabb távon is elősegíthető, hogy ne merüljünk feledésbe nála.

A bevételnövelés haladóbb szintű megoldásainak hozzáadott értéke

Gyakorlatilag mindegyik fent részletezett módszer lehet a sikeres bevételnövelés kulcsa, amennyiben ezeket sikerül óramű pontossággal és tartósan kivitelezni. A haladóbb szintű kivitel pedig azt is jelenti, hogy automatizált folyamatokról beszélünk.

Vagyis a profit szintjének megemelése nem azon fog múlni, hogy az adott értékesítő elvégzi-e az utánkövetést, felajánlja-e az upsell terméket vagy odaadja-e kupont. Ehelyett mindezt rábízhatjuk egy modern CRM szoftverre is.

Aminél a megvalósítás mindössze azon múlik, hogy stratégiai megfontolásból mit állítunk be szoftveresen. Onnantól kezdve a profit maximalizálására irányuló folyamatok precízen, fenntarthatóan, emberi beavatkozás nélkül fognak megvalósulni.

Kapcsolódó cikkek