Balkezes vagy? Akkor használj balkezes háztartási ollót!

Megosztás

Egy balkezes háztartási olló megkönnyíti az életedet, ha balkezes vagy. Nem volt ez mindig így, hiszen korábban az eszközöket kizárólag jobbkezesek számára tervezték. De napjainkban már nem így van: a balkezesség ténye elfogadottá vált.

Balkezes háztartási olló, aminek a létezése ma már természetes

A balkezesek az élet sok területén voltak/vannak hátrányban a jobbkezes társaikkal szemben. Ilyen terület a különféle használati tárgyak és eszközök elérhetősége is. A balkezes háztartási ollót és egyéb, a számukra létrehozott használati tárgyakat ma már könnyebb beszerezni, mint régebben. Például az Extrametál.hu kínálatában is széles a választék balkezes ollókból.

Napjainkban szerencsére már nem kell szembesülnöd azzal sem, ami a történelem során oly gyakran előfordult, hogy a balkezeseket megbélyegezték, boszorkánynak, vagy az ördöggel cimborálónak tartották. Az érintetteket még pár évtizede is megpróbálták átszoktatni a jobb kezük használatára, pedig a balkezesség nem egy tanult, hanem egy velünk született tulajdonság.

A világ népességének 10%-a balkezes – nekik is járnak a megfelelően használható eszközök

A balkezesség lényege a bal testfélnek az akaratlagos mozgások során, a jobb testfélhez viszonyított kifejezettebb ügyessége. Ennek oka a jobb oldali agyfélteke fokozottabban érvényesülő befolyása, azaz a jobb agyfélteke dominanciája: azaz nem fogyatékosság, ahogy azt korábban hitték.

A kisgyermekeket a jobb kéz használatára szoktatja a család, ami a legtöbbjük esetében természetes és magától megy. A balkezeseknél viszont ez némi nehézséget okozhat. Ma már nem szokás a jobb kezességre való átnevelés. Az erőszakos átnevelésnek – amit régebben az iskolák alkalmaztak – súlyos következményei lettek. Magatartási zavarok alakultak ki: gyakori volt az agresszivitás, a dadogás, az írási, olvasási, számolási nehézség.

A balkezes olló tulajdonságai

A balkezes ember számára a jobbkezes világ kényszerhelyzetek sokaságával tűzdelt, ami bizony létező stresszforrásként jelentkezik. Már ha nem tesz ellene azzal, hogy az alapvető balkezes eszközöket megvásárolja magának. Léteznek direkt a számukra készült vonalzók, ollók, íróeszközök, konzervnyitók, metszőollók, dugóhúzók, hámozók, kések, mérőszalagok és egyéb használati tárgyak.

A balkezes ollót neked is mindenképpen érdemes beszerezned, hiszen a jobbkezes ollóval nem tudsz vágni. Az ollóval való vágáshoz ugyanis a finommotorikus képességeidre lesz szükséged, de te nem tudod finoman úgy irányítani a jobb kezedet, ahogyan kellene. A jobbkezes ollók esetében a felfelé nyíló penge a jobb oldalon található azért, hogy azt a jobbkezesek könnyen tudják használni. Neked viszont olyan igazi balkezes ollóra lesz szükséged a hatékony munkához, amelyiknek a pengéi fordítva vannak, vagyis a felső penge a bal oldalon helyezkedik el, és guillotine-ként működve biztosítja majd a tiszta, precíz vágást.

Ha balkezes vagy, akkor könnyítsd meg a mindennapjaidat, és használj balkezes háztartási ollót!

Kapcsolódó cikkek