Kanász-Nagy Máté és Meleg Dániel átfogó cikket publikált az eddig alkalmazott és a zöld rezsicsökkentésről. Vendégcikk következik: A rezsicsökkentés, vagyis a hatóságilag rögzített lakossági áram-, távhő- és gázár jelentős szerepet játszott a Fidesz 2014-es választási győzelmében. Az aranytojást tojó tyúkot azóta sem vágták le. Sőt újabban ismét büszkén mutogatja a kormány: miközben az áram piaci ára az elmúlt egy évben a négyszeresére, a földgáz ára öt és félszeresére nőtt, a lakosságnak semmivel nem kell többet fizetnie, mint korábban. Jól hangzik, de a látszat néha csal. Az ökopolitika két fontos alapelve,…
Tovább olvasomCímke: zöld
Ijesztő: nem kell Covid, több százezer embert öl meg a légszennyezettség évente csak Európában
Miért ilyen magas a légszennyezettség Európában? Mert még mindig alig tesznek valamit annak érdekében, hogy visszaszorítsák. Hogyan lehetnek például iskolák olyan utak mellett, ahol naponta majdnem ötvenezer jármű (köztük rengeteg, rendkívül szennyező dízel is) halad át? Ezt egyre többen ismerik fel, ezért nyerhetett teret a zöld politika a kontinensen. De egyre sürgősebb lépések kellenének. Európában évente 400 ezer ember hal meg idő előtt. A szennyezett levegő, amit az európai városokban szívnak magukba, megöli őket. Ez a szám annyira megdöbbentő, hogy ez indította el egy fontos kutatást, az Euronews Witness műsorában…
Tovább olvasomMegugrott a hazai villanyautó-értékesítés: íme a legnépszerűbb elektromos gépkocsik toplistái
A várakozásokat felülmúló mértékben, 41,53 százalékkal növekedett az új elektromos autók vásárlása tavaly. Ehhez minden bizonnyal az üzemanyagok drágulása és a hagyományos személygépkocsik áremelkedése is kellett, persze, a korábbi évekhez hasonlóan jól jött a vásárláshoz adott milliós állami támogatás is. Hazánk piacvezető autós szaklapja, a Vezess legfrissebb összeállítása szerint 2021-ben 4311 új villanyautó állt forgalomba Magyarországon. A cikkből kiderül az is, hogy a tavalyihoz képest 4,8 százalékkal csökkenő, teljes újautós piacon az elektromos személygépkocsik értékesítése 41,53 %-kal bővült. A várakozásokat felülmúló emelkedéshez a szokásos kedvezmények mellett (pl.: állami támogatás, zöld…
Tovább olvasomEzért érdemes zöld podcast műsorokat hallgatnunk
Egyre népszerűbbek a podcastek szerte a világon, akad köztük jócskán olyan is, ami a zöld témákat boncolgatja. Burgmann Nóra írása számos jó lehetőséget mutat a zoldtartalom.hu cikkében. „2020 valóban változást hozott a podcast kínálatban. Egyre több olyan csatorna indult, melyek kifejezetten a környezettudatossággal foglalkoznak. Bár korábban is voltak műsorok, amelyekben egy-egy epizód erejéig érintették a környezetvédelem és fenntarthatóság témáját, de most már olyan kínálattal találkozunk, ahol hétről hétre kedvenc témánkról hallgathatunk újabb epizódokat. Miért érdemes podcast műsort hallgatni? Ha már a környezettudatosság és fenntarthatóság szakértője, akkor fontos, hogy ismerje a többi…
Tovább olvasomGreenpeace-kutatás: Zöld kormányt akarnak a magyarok 2022-től
A magyar társadalom elsöprő többsége egyetért abban, hogy a 2022-ben felálló kormánynak kiemelten kell foglalkoznia a klíma- és ökológiai válsággal, és támogatja az ehhez szükséges fontos környezetvédelmi intézkedések bevezetését. Ez derül ki a Greenpeace megrendelésére, a Policy Solutions és a Závecz Research által készített reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit a Greenpeace oldalán publikálták. A Greenpeace Magyarország megbízásából a Policy Solutions elemző intézet a ZRI Závecz Research közvélemény-kutatóval közösen készített reprezentatív felmérést 2021. október 11-19. között, 1000 fő bevonásával. A felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság csaknem kétharmada (73%) fontosnak tartja, hogy…
Tovább olvasomÍme Márki-Zay Péter zöldminimuma
Dokumentumba foglalták az ellenzéki miniszterelnök-jelölt zöldpolitikai célkitűzéseit, amit az LMP-vel egyetértésben hoztak létre. Kanász-Nagy Máté azzal kezdte a bejelentést, hogy az LMP programja a Zöld Garancia, és az a küldetésük, hogy ebből minél több elemet át tudjanak emelni a közös programba. A Márki-Zay Péterrel aláírt nyilatkozatban vállalják, hogy kormányváltás esetén Magyarországot fenntartható pályára állítják, ennek érdekében komplex szemléletben fogják kezelni a környezetet, a gazdaságot és a társadalmat. Betartják az Európai Unió klímavédelmi törekvéseit. A mostaninál sokkal nagyobb teret adnának a megújuló energiaforrásoknak Magyarország energiamixében. Megvédik a zöldfelületeket, a vizeket és…
Tovább olvasomLomtalanítsunk úgy, mintha a halálra készülnénk
A fogyasztói társadalmakban talán kódolva van, hogy az életmódipar keresni fogja azokat a módszereket, amelyek lehetővé tesznek valamiféle értelmes együttélést a felhalmozott tárgyainkkal, és a felhalmozáshoz szükséges hajszoltságunkkal, meg a folytonos pörgéssel. Ebből a törekvésből nőttek ki a méltán népszerű lomtalanítási trendek, és ez az igény emelte át a nemzetközi köztudatba a skandináv életvezetési bölcsességeket a hyggétől a lagomig – írja a HVG. A legújabb módszer is Svédországból érkezik – a vonatkozó könyv csak januárban jelenik meg angolul, de már most óriási az érdeklődés iránta –, és új fizikai, szellemi…
Tovább olvasomEz a klímaegyezmény is csak a nagy semmibe vezethet?
Ebben is az élen járunk: az Orbán kormány zseniális a semmittevésben, a zöldrefestésben. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szerint igaza van Greta Thunbergnek: ez a klímacsúcs is oda vezethet, mint az eddigiek, a semmibe. Hiába született meg 1992-ben Rióban a klímaegyezmény, ha az elmúlt három évtizedben a különböző csökkentési célok mind a porba hulltak, sőt 2020-ban csúcsot döntött a CO2 kibocsátás. Schmuck a Facebookon tette közzé lesújtó véleményét: „Greta Thunbergnek igaza van. Ez a klímacsúcs is odavezethet, mint az eddigiek, a semmibe. De ez vajon min múlik? 1992-ben civilként ott…
Tovább olvasomA modellek közé lépett egy klímatüntető a Louis Vuitton bemutatóján – videó
Klímatüntetők zavarták meg a Louis Vuitton divatbemutatóját Párizsban. Az Extinction Rebellion egyik aktivistája a modellek közé vegyülve a kifutón egy transzparenst tartott a közönség és a kamerák elé „Túlfogyasztás = Kihalás” felirattal. A szervezésben részt vevő aktivisták az ágazat termelési szintjének azonnali csökkentésére akarták így felszólítani a kormányt, abból az adatból kiindulva, hogy Franciaországban egy főre vetítve 42 ruhadarabot adtak el 2019-ben – írja a Euronews.
Tovább olvasomDíjazzák a legjobb miskolci bringás fotókat
A Bringázz a Munkába egyesület, a Magyar Kerékpárosklub és a Kerékpáros Miskolc Egyesület közös szervezésében hirdetett fotópályázatot, ahol a legjobb kép készítőjét egy nem is akármilyen biciklivel díjjazzák. A fényképek választható témái elég szabadon értelmezhetőek, a lényeg hogy kötődjön a biciklizéshez: Dolgod van a városban? Szeretnél mozogni, és a zárt autó helyett inkább a szabad levegőn lenni? Nem akarsz a parkoló keresésével vesződni, mégis odaérnél mindenhova gond nélkül? Inkább bringázz! Fotózd le, hogy merre jársz, mutasd meg, hogy a te városodban is élmény a tekerés! Örökítsd meg a kedvenc kanyarod,…
Tovább olvasom