Kanász-Nagy Máté és Meleg Dániel átfogó cikket publikált az eddig alkalmazott és a zöld rezsicsökkentésről. Vendégcikk következik:
A rezsicsökkentés, vagyis a hatóságilag rögzített lakossági áram-, távhő- és gázár jelentős szerepet játszott a Fidesz 2014-es választási győzelmében. Az aranytojást tojó tyúkot azóta sem vágták le. Sőt újabban ismét büszkén mutogatja a kormány: miközben az áram piaci ára az elmúlt egy évben a négyszeresére, a földgáz ára öt és félszeresére nőtt, a lakosságnak semmivel nem kell többet fizetnie, mint korábban. Jól hangzik, de a látszat néha csal. Az ökopolitika két fontos alapelve, a fenntarthatóság és az igazságosság szempontjából vizsgálva a rezsicsökkentés elhibázott: nem csökkenti az energiafelhasználást, a környezetterhelést és társadalmi szinten a költségeket sem. Mivel nincs benne szociális szempont, a leginkább rászorulóknak alig jelent segítséget, miközben a tehetősebbek indokolatlanul kapnak kedvezményt. A tarifarendszer igazságos átalakításával és az épületszigeteléssel sokkal jobb környezeti és társadalmi eredményeket lehetne elérni.
A rezsicsökkentés egy valós társadalmi problémára adott válasz. A 2010-es évek elején az ország éppen csak kikecmergett a gazdasági válságból, amikor 2012-ben ismét csökkent a nemzeti össztermék. Magas volt a munkanélküliség és az infláció. A társadalom széles rétegét érintette az energiaszegénység, vagyis az, hogy az emberek nem tudták megfizetni a szükséges energiát (például nem tudták teljesen kifűteni otthonaikat) vagy a jövedelmük aránytalanul nagy részét kellett rezsire fordítaniuk. A háztartások többet költöttek rezsire, mint élelmiszerre, amihez az is hozzájárult, hogy az épületek energiahatékonysága jellemzően alacsony volt (és azóta se sokat javult).
Érthető, hogy a kormány tenni akart valamit. Három eszköz közül választhatott: a jövedelmek növelése, az épületek szigetelése és a hatósági ár. Mivel az első kettő összetettebb és csak hosszabb távon érvényesül, a kabineta választások közeledtével a hatósági árak bevezetése mellett döntött. A 2013–2014-ben bevezetett intézkedés összesen körülbelül 25 százalékkal csökkentette a földgáz, a távhő és az áram árát minden lakossági fogyasztónál. A következő országgyűlési választások előtt (micsoda véletlen!), 2018-ban egy újabb lépés történt: a téli rezsicsökkentés, ami egy egyszeri, 12 ezer forintos fűtési támogatást jelentett. Ezúttal a fával, szénnel és PB-gázzal fűtők is jogosultak voltak a támogatásra.
A rezsicsökkentést nem egy tudatos szakpolitikai stratégia egyik elemeként vezették be, sokkal inkább tekinthető választási osztogatásnak. Erre utal, hogy a 2010-es évek elején hatályos kormányzati dokumentumokban, mint például a Nemzeti energiastratégiában nem szerepelt célként, sőt a negatív hatásait említették. A 2020-as Nemzeti energia- és klímatervben persze már központi téma, és a kormány Brüsszelben is gyakran hivatkozik a rezsicsökkentés „megvédésére”. Ez történt 2019 nyarán, amikor megvétózták a szigorúbb EU-s klímacélokat, továbbá 2021-ben is, amikor az Európai Bizottság Irány az 55 százalék! klímacsomagjának részét képező új kvótakereskedelmi rendszert támadták, mert az megnövelné a háztartásokban felhasznált fosszilis energia árát.
A rezsicsökkentés jelentős hatásokkal járt a Miskolci Egyetem kutatása szerint.[1] Az időjárással korrigált lakossági energiafelhasználás addigi kedvező, csökkenő trendjét megtörve megugrott a fogyasztás. Értelemszerűen az olcsóbb energiára nagyobb volt a kereslet. A rezsicsökkentés 2013 és 2015 között 29 PJ pótlólagos energiafelhasználást eredményezett, ami a teljes lakossági fogyasztás 11 százaléka. Zöldszempontból ez rendkívül káros, hiszen a nagyobb energiafelhasználás nagyobb szén-dioxid-kibocsátást jelent. Az olcsóbb energia nem ösztönöz energiatakarékosságra (például a megfelelő belső hőmérséklet beállítására) és rontja az energiahatékonysági beruházások megtérülését. Ha ki akarjuk vezetni a fosszilis energiaforrásokat (márpedig a klímasemlegességhez muszáj), akkor pont fordítva, az árak emelésével kellene kevésbé vonzóvá tenni őket, helyzetbe hozva a megújuló energiaforrásokat.
Zöldszempontból tehát nem megfelelő a rezsicsökkentés. De mi a helyzet az eredeti céllal, az energiaszegénység csökkentésével? A háztartási kiadásokon belül a lakásfenntartás és a háztartási energia aránya a 2010-es 25 százalékról 2017-re húsz százalékra csökkent. Ebben az időszakban összesen hatszázmilliárd forint maradt az embereknél a rezsicsökkentés miatt. Ezt értékelhetnénk pozitívumként, de van egy nagy baj: az intézkedés nem célzott, nem jelenik meg benne semmilyen szociális, társadalmi igazságossági szempont. Ugyanúgy élvezheti az alacsonyabb energiaárakat az, aki a medencéjét fűti, így jóval többet fogyaszt, mint egy mélyszegénységben élő. Ráadásul a rezsicsökkentés a szegények körében jellemző fával és szénnel tüzelést nem érinti, és a tűzifa ára a vizsgált időszakban jelentősen nőtt. E csoport számára létezik ugyan a szociális tűzifaprogram, de ez a rossz konstrukció és az alacsony költségvetés miatt sok rászorulót nem ér el. Megint azokat hagyja az út szélén a kormány, akiknek a leginkább kellene a segítség. Látható, hogy a rezsicsökkentés – bár a gázzal vagy távhővel fűtő szegényeknek jelentett érdemi segítséget – összességében csak mérsékelten tudta enyhíteni az energiaszegénységet, és hozzájárult a társadalmi egyenlőtlenségek növeléséhez. Sokkal inkább tekinthető a középosztálynak nyújtott kedvezménynek, mint szociálpolitikai intézkedésnek.
A rezsicsökkentés árát végső soron valakinek meg kell fizetni. A szolgáltatók a nem lakossági szektorban a költségeik kompenzálására magasabb árakat vezethetnek be, valamint csökkenthetik a hálózat karbantartására és fejlesztésre fordított forrásokat, ami az ellátásbiztonság csökkenését okozhatja.
Sávos tarifák és épületszigetelés
A rezsicsökkentés tehát nem jó megoldás. Akkor mit lehetne tenni az energiaszegénység csökkentése érdekében? A zöldválasz az igazságos, sávos tarifarendszer, a szociális tűzifaprogram átalakítása és az épületszigetelés.
A tarifarendszert (áram, gáz, távhő, víz, hulladék) a fogyasztási és a jövedelmi szintekhez igazodóan sávossá kell alakítani: a kisfogyasztók és a rászorulók kapjanak nagyobb támogatást. A rendszer ösztönzi az (energia)takarékosságot, hiszen minél többet fogyaszt valaki, fajlagosan annál többet kell fizetnie. Igaz, hogy ez a rendszer bonyolultabb, de sokkal igazságosabb, mint a rezsicsökkentés. Ott kell segíteni, ahol erre szükség van, ellenben azokat nem kell támogatni, akik megengedhetik maguknak a magasabb energiaárakat. Esetükben ezek az árak ösztönzőleg hatnak az energiahatékonysági beruházásokra.
A szociális tűzifaprogram ötmilliárd forintos keretét meg kell emelni, és biztosítani kell, hogy minden rászorulót elérjen. A települési népességszám-korlát eltörlése is szükséges, hiszen nagyobb településeken is sok rászoruló van. Az igényfelmérésen és az időben történő kiosztáson is javítani kell. Biztosítani kell, hogy csak jó minőségű, kiszárított tűzifa kerüljön a lakossághoz nemcsak ebben a programban, hanem általánosan is. Ennek érdekében 2023-tól ki kell vezetni a szennyező szén, lignit, és a húsz százaléknál nagyobb nedvességtartalmú tűzifa forgalmazását.
Szakmai szervezetek[2] és az ellenzéki pártok régóta szorgalmazzák, hogy induljon épületszigetelési program. A 2030-ra szükséges harmincszázalékos energiafogyasztás-csökkentés, valamint a párizsi egyezménnyel összhangba hozandó klímacélok máskülönben nem érhetők el.
Az energiafogyasztás negyven százaléka az épületekhez kötődik, és a lakások mintegy hetven-nyolcvan százaléka nem felel meg a korszerű műszaki és hőtechnikai követelményeknek. Ebből következik, hogy az energiahatékonyság területén a lakossági épületszigetelésre kell összpontosítani, itt érhető el a legkönnyebben megtakarítás. Egy komplex épületenergetikai mélyfelújítási programra van szükség, évente legalább háromszázmilliárd forintos kerettel, amely minden évben 100-150 ezer lakás korszerűsítését segíti. Vissza nem térítendő támogatással összekötött hitelt kell bevezetni, amit fel lehet használni szigetelésre, nyílászárók cseréjére, fűtéskorszerűsítésre és megújuló energiaforrásokra. A fűtéskorszerűsítés jelentheti a távhőrendszerre való csatlakozást vagy hőszivattyú, illetve nagy hatékonyságú biomassza-tüzelés telepítését. Lényeges, hogy a programban a leginkább rászoruló, legnagyobb energiaszegénységben élők is részt tudjanak venni, családi és társasházban élők egyaránt. A gyökeres, akár nyolcvan-kilencven százalékos energiamegtakarítás technikailag elérhető, és az ilyen teljes körű mélyfelújítás a legoptimálisabb. A fűtési-hűtési költségeket így a töredékére csökkenthetjük, ez jelenti a hosszú távú, fenntartható rezsicsökkentést és a kiutat az energiaszegénységből. Az ESCO-típusú finanszírozásnak köszönhetően a beruházás megtérüléséig a törlesztőrészleteket a megspórolt energia árából lehet fizetni, tehát a lakóknak nem jelent további anyagi terhet a felújítás, és nem szükséges hozzá önrész sem. Egyablakos, egyszerű ügyintézéssel mindenkinek könnyen elérhetővé kell tenni a programot.
A felújítási hullám több tízezer válságálló, tartós munkahelyet teremthet az ország egész területén, a hátrányos helyzetű térségekben is. Kihívást jelenleg a szakemberhiány jelent, erre is figyelmet kell fordítani mind a tervezés, mind a kivitelezés terén. Az energetikai korszerűsítés komoly szakértelmet igényel. Ezért egy szakmai hálózatot kell létrehozni, amely energetikai tanácsokat ad, és akár jóváhagy minden egyes támogatott korszerűsítést. Így biztosítható, hogy valóban mélyfelújítások történjenek. Egy ilyen hálózathoz jó alapot adna a mára nagyrészt szétesett zöld, civil energiatanácsadói hálózat. Az épületenergetikai programhoz kapcsolódóan elengedhetetlen a környezetbarát építőanyagok (nyílászárók, szigetelőanyagok, festékek) gyártásának hazai felfuttatása és a hozzá kapcsolódó kutatás-fejlesztés.
Jelenleg a nem megfelelő fűtés okozza a legkárosabb légszennyező anyag, a szálló por (PM 2,5) kibocsátásának 74 százalékát. A kistelepülések levegője télen helyenként rosszabb, mint a nagyvárosokban. A fűtési igények csökkentése és a tiszta, megújuló energiaforrásokra alapuló fűtéskorszerűsítés eredményeként radikálisan javulna településeink levegőminősége is. Nem utolsósorban a szigetelési programnak komoly klímavédelmi eredménye lenne. Ha konzervatív módon lakásonként csak negyvenszázalékos energiamegtakarítással számolunk, 2030-ig akkor is 1,5 millió tonna szén-dioxid kibocsátását kerülhetjük el.
Ha szeretné elolvasni az eredeti, teljes cikket, látogasson el az Ellensúly weboldalára!
