A tolvajok elvégezték a munkájukat, a hiányzó aknafedőlap miatt azonban olyan balesetveszély alakult ki a pár száz forintos pluszbevételnek köszönhetően, hogy az egy kisgyermeket is simán benyelne.
Tovább olvasomCímke: veszély
Ijesztő jövőképet festhet számunkra a csütörtöki alsózsolcai tűzeset – frissítve
Kilométerekről is látni lehetett csütörtökön azt az óriási füstfelhőt, ami az egész környéket beterítette. Egy alsózsolcai üzem gyulladt ki, egyelőre ismeretlen okból. Sokan éppen attól félnek, hogy ez már előszele annak, ami egy akkugyár odaépítésénél várna ránk.
Tovább olvasomBorsod: „Veszélyben a bankszámlája, vegye fel a pénzét” – egy miskolci ötmilliót veszített
Időről időre előjönnek ezek a közepesen előkészített, ám a jelek szerint mégis hihető csalások, amely akár több millió forintunkba is kerülhet, ha nem vigyázunk. Egy miskolci éppen azért vesztett el egy kisebb vagyont, mert elhitte a csalóknak, hogy a bankszámláján van veszélyben a pénz.
Tovább olvasomA borsodi mellékutakat használó autósok egyik rémálma, igazi balesetveszély
A sárfelhordásnak is vannak fokozatai. Amikor azonban egyik pillanatról a másikra, teljesen váratlanul 90-100 között hirtelen teljesen sáros útszakaszra érünk, egészen könnyen elveszíthetnénk uralmunkat a jármű felett.
Tovább olvasomMiskolcon is óvatosan a fülhallgatós közlekedéssel! Majdnem nagy baleset történt
Ha a bicikliúton váratlanul hárman is találkoznak, teljesen eltérő sebességű és irányú, de gyors mozgással, abból óriási baleset is történhet. Különösen akkor, ha egyikük a fülhallgató használata miatt nem is tud valamelyik résztvevőről.
Tovább olvasomKikanyarodott a kisbusz, majd hosszasan hajtott a szembejövők sávjában, óriási szerencséje volt – videó
Egyelőre mindenki találgatja, mi lehetett ennek a zavarodottságnak az oka, de mázlija volt főszereplőnknek, hogy senki sem jött szembe. Talán azt gondoltam hirtelenjében, hogy nálunk bal oldali a közlekedés?
Tovább olvasomMegtörtént: hivatalosan is bejelentették, vége a Covid miatti világszintű veszélynek
Közel három és negyed évvel az első, pánikszerű elterjedés után a WHO hivatalosan is bejelentette, hogy a világot már nem veszélyezteti a Covid. Hatmillió áldozat, sokszorosan több fertőzött. De a világ még mindig megosztott abban, hogy mennyire volt valójában ez világjárvány, illetve mennyire hatásosak, vagy éppen károsak a védőoltások.
Tovább olvasomTűzoltással hárították el a közvetlen balesetveszélyt a zálogháznál – képek
Kedden ismét egy balesetveszélyes területtel kevesebb lett Miskolcon, még ha egyelőre csak ideiglenesen is. A Vajda Zálogház előtti terület ugyanis az utóbbi időben már fokozottan omlásveszélyes volt, a támasztófákban már nem maradt sok élet. A sokat kritizált állványzatot aztán az egyik napról a másikra eltűntették.
Tovább olvasomMiért éri meg szoláriumozni?
A szoláriumozás még mindig egy eléggé megosztó tevékenység, mivel vannak, akik bármikor szívesen beugranak egy stúdióba, míg mások egyenesen lebeszélik az embereket erről. De mi az igazság, és miért jó szoláriumozni? Valójában rengeteg előnye van a barnulás ezen módjának, s a következő cikkben most el is merülünk együtt a témában. Tarts velem! Mitől függ az, hogy hogyan vélekednek az emberek a szoláriumozásról? A szoláriumozás különös élményt nyújt számunkra, és ezt csak az képes megérteni, aki tényleg kipróbálta már a legjobb gépeket, csöveket. A Hollandimpex KFT szoláriumgépei között sok különleges darab…
Tovább olvasomKitálaltak Zámbó Jimmyről, aki „úgy iszogatott, hogy a viszkis pohár mellett ott volt a fegyver”
Ez mindenki számára természetes volt, megszokták a látványt, bár természetesen nem örültek neki. Mégis eltűrték. Tornóczky Anitát személyes viszony fűzte a Királyhoz, elárulta, hogyan bánt vele a legendás magyar zenész. Állítása szerint nagyon-nagyon kemény ember volt, és nem tolerálta az ellenkezést. Sőt szemrebbenés nélkül tűrte mindenki Jimmy fegyverének állandó jelenlétét is – írja a Blikk. Tornóczky Anita a #Bochkor című műsorban vendégeskedett, Cserpes Laura, Szécsi Zoltán és Lakatos Márk társaságában. A felvétel során szóba került a Zámbó Jimmy életét bemutató, A Király című felkapott sorozat is, amely kapcsán kiderült, hogy Anita…
Tovább olvasom