A város jelenlegi pénzügyi helyzetéről és a lehetséges megoldásokról tárgyalt szerdán Tóth-Szántai József polgármester a miskolci közgyűlés frakcióvezetőivel, valamint a Pénzügyi Bizottság elnökével. A polgármester szerint konstruktív megbeszélés zajlott, és a felek abban maradtak, hogy folytatják a közös gondolkodást.
Tovább olvasomCímke: pénzügy
A magyarok közel harmadának teljesen kiürül a kasszája hónap végére
A tartós gazdasági nyomás miatt a magyar lakosság többsége számára a mindennapi pénzügyi túlélés vette át a hosszú távú vagyongyarapítási tervek helyét. A Provident kilenc országra kiterjedő, reprezentatív Financial Wellbeing kutatásának legfrissebb adatai szerint a magyarok 28 százaléka a hónap végére teljesen feléli a jövedelmét.
Tovább olvasomTisza: Bige László támogatása maradt, Wáberer pénzét visszautalták
Nyilvánosságra hozta a tavalyi pénzügyi mérlegét a Tisza Párt, az elmúlt évben összesen 3,21 milliárd forint folyt be a szervezet kasszájába. Ebből az összegből 3,11 milliárd forint származott adományokból, amelyeket a párt tájékoztatása szerint több mint hetvenezer magyar magánszemélytől gyűjtöttek össze, míg a fennmaradó közel 98 millió forintot a saját webshopjuk forgalma biztosította.
Tovább olvasomÚgy tűnik, sokkal nagyobb a baj és a bizonytalanság a DVTK futballcsapatánál, mint hittük
Két hét múlva kezdenék a felkészülést, de még nincs jóvá hagyott költségkeret, nincs játékoskeret, inkább csak a távozókról hallani egyre-másra. Sokan úgy gondolják, hogy ami most körvonalazódik, az még a másodosztályhoz is karcsú lesz.
Tovább olvasomElképesztő okból bukott közel 20 millió forintot egy borsodi nő – jól átverték
A csalók ebben az esetben nagyon megfontoltak, meggyőzőek és türelmesek voltak. Hónapokon át készítették elő az átverést, addigra már olyan szintre került a kapcsolatépítés az ismeretlen „szakemberekkel”, hogy a sértett végül utalt… többször is.
Tovább olvasomAdózás, szabályok, bérek: Borsodban is fontos változásokat hoz 2026
Január 1-je minden évben új szabályok, árak és bérek kezdetét jelenti, ezalól 2026 sem kivétel. Bár földindulásszerű változásokra nem kell számítani, a mindennapokat közvetlenül érintő apróságok sora vár ránk. A 444 gyűjtötte össze, mire számíthatunk ebben az évben.
Tovább olvasomÓzd kicsit szabadul a szorításból, a polgármester szerzett 550 millió forint támogatást
Ez a nemrég kiderült brutális kormányzati elvonás után elengedhetetlenül fontos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városnak, amely eleve komoly problémákkal küzd. Jött egy kis pénz a házhoz a többszörös központi kivéreztetés után.
Tovább olvasomHiába emelkednek a bérek, a megtakarítás továbbra is a gazdagok kiváltsága
Bár az elmúlt években a magyar átlagfizetések jelentősen nőttek, a friss adatok egyértelműen jelzik, hogy a pénzügyi biztonság és a hosszú távú megtakarítás lehetősége egyre inkább a társadalom legfelső rétegeinek privilégiumává vált. Az MNB legújabb Megtakarítási Jelentése és a KSH felmérései is megerősítik a Blochamps Capital korábbi figyelmeztetéseit: Magyarországon a vagyonkoncentráció rendkívül magas, és tovább erősödik.
Tovább olvasomElérkezett a miskolci Fidesz fekete napja? – kétségek és kérdések az áprilisi közgyűlés után
A legutóbbi közgyűlésen az ellenzék azt hangoztatta, hogy „minden bizonnyal elérkezett a fideszes városvezetés fekete napja, hiszen kiderült, hogy korábbi kommunikációikkal és ígéreteikkel ellentétes döntéseket hoznak”. Ezzel az állítással talán lehetne vitatkozni, viszont aki követi a miskolci testület munkáját, az tudhatja, hogy korábban valóban elhangzottak a kormánypárt részéről szónókias gondolatok például a megyeszékhely „családi ezüstjének” védelméről, melynek érdekében a városvezetés elvileg nem kívánta eladni értékes ingatlanait. Ugyancsak ígéretek születtek a városi tömegközlekedéssel, a DAM kihasználatlan területeivel, vagy akár a Bükk Városa Programmal kapcsolatban is, amelyek nem teljesen tükrözik a valóságot.…
Tovább olvasomTovábbra sem érkezett egy fillér kompenzáció sem, Veres Pál részletezte, mennyi is a veszteség
Sok nagyváros mellett Miskolc is a kormányzati intézkedések nagy vesztesei közé tartozik, eszméletlen pénzeket elvont a kormány az elmúlt másfél évben és nagy részük ezután sem a város kasszájába kerül. A kompenzációnak bőven megvan a helye, csak egyelőre nincs sehol. Igen nehéz helyzetben van Miskolc az elvont bevételek miatt, ezért nagyon várja az önkormányzat, hogy a kompenzáció megérkezzen – többek között erről is beszélt Veres Pál, Miskolc polgármestere az ATV Start Plusz című műsorának vendégeként. A városvezető úgy fogalmazott, talán a Miskolchoz hasonló nagyvárosok szenvedték meg a legjobban a járvány…
Tovább olvasom