Mi történt? Szijjártó Péter hirtelen visszalépett a pertől, amit a Samsung-botrány ügyében indított a sajtóval szemben – mégis igaz a mérgezés?

Orbán Viktor volt külügyminisztere folyamatosan fel volt háborodva, amikor a gödi gyár mérgezéseiről tudósított a független (akkor még ellenzéki) média, perrel is fenyegette a Telexet. Sajtópert végül nem indított, most a nyár derekán pedig hirtelen a személyiségi jogi pertől is visszalépett. Akkor mégsem cáfolja a mérgezéseket?

Tovább olvasom

Számos város visszavonta a valótlan „Tisza-adó” elleni tiltakozó határozatát, amit Miskolcon is fontolgattak – más települések most is kitartanak

Kisebb és nagyobb városokban, közepes településeken is visszavonták a választás után a korábbi, a Fidesz kampányüzenetét visszhangzó, az állítólagos „Tisza-adóval” riogató közgyűlési határozatot, más településeken azonban még ragaszkodnak hozzá. Miskolcon is napirendre vette volna a fideszes többségű önkormányzat a kampány során, aztán elhalt a kísérlet.

Tovább olvasom

Győzött a lakosság? Visszavonja a zöldfelület-védelmi adót Kazincbarcika polgármestere

Jelentős fordulatot jelentett be szombaton közösségi oldalán Kazincbarcika polgármestere. Szitka Péter közölte: kezdeményezi a sok vitát kiváltó zöldfelület-védelmi adó megszüntetését, felfüggesztik az ellenőrzéseket, valamint áttekintik a már befizetett összegek rendezésének lehetőségeit is.

Tovább olvasom

Harci járművek vonultak át Miskolcon a Szentpéteri kapunál

Nem mindennapi jelenetnek lehettek tanúi a miskolci autósok szombat este Miskolcon, a Szentpéteri kapuban, ahol több harcjármű is megjelent a közúti forgalomban. A lassan haladó konvoj azonnal feltűnést keltett: többen megálltak, fotókat és videókat készítettek, amelyek rövid időn belül ellepték a közösségi médiát. Sokan értetlenül álltak a látvány előtt, hiszen ritkán fordul elő, hogy nehéz haditechnika bukkan fel a város egyik forgalmas útján. Pedig a magyarázat egyszerű.

Tovább olvasom

Visszavonják a letelepedést szabályozó rendeletet Mezőkeresztesen?

A Borsod‑Abaúj‑Zemplén megyében fekvő Mezőkeresztes városa az első olyan magyar település, ahol hatályba lépett a helyi önazonosságról szóló törvény alapján hozott rendelet. Ennek keretében kizárták a helyi lakosokat az ingatlan-elővásárlásból, kizárólag az önkormányzatnak jogot biztosítva. A 444 azonban most úgy ír, könnyen lehet, hogy rövid életű lesz a szabályozás.

Tovább olvasom

Kormos Anett mellett egy cigány asszony is egyértelműen Aranyosi Péter védelmére kelt

Örök kérdés marad, hogy hol van a humor határa és hol megy már át sértésbe egy-egy poén. A miskolci kötődésű Aranyosi most célkeresztbe került, de időnként váratlan helyekről is védőbeszédeket kap. Ezek egyike egy dél-magyarországi cigány asszony.

Tovább olvasom

Így reagált Aranyosi Péter a Karinthy-gyűrű elvételére

Nagy port kavart az elmúlt napokban a hír, miszerint Aranyosi Pétertől megvonták a korábban neki ítélt nívós elismerést. Az indoklásban a rasszista viccek gyakori ismétlése, valamint a gyűlöletkeltés és uszitás szerepelt. A miskolci humorista saját közösségi oldalán reagált a döntésre.

Tovább olvasom

Célba talált a hatalmas lakossági ellenállás? Visszavonták az akkufeldolgozó engedélyét

Ahogy Alsózsolcán, úgy Sóskúton is hatalmas ellenállásba ütközött a lakosság részéről a mérgező anyagokkal dolgozó akkufeldogozó üzem telepítése. Jó ideje húzódik az ügy, most pedig hirtelen visszavonták a környezetvédelmi engedélyt. Enélkül pedig nem végezhető az üzemben akkufeldolgozó tevékenység.

Tovább olvasom

Ózd városa visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét a fideszes pedofilbotrányban játszott szerepe miatt

2014-ben még a Fidesz-KDNP városvezetés szavazta meg a kitüntetést, ám az idei évben nyakig belekeveredett a kormánypárti pedofilbotrányba, az úgynevezett „kegyelmi ügybe”, máig nem teljesen tisztázott, pontosan mi történt, de Balog Zoltánnak bevallottan köze volt hozzá. Janiczak Dávid vezetésével ma megvonták Balogtól a díszpolgári címet.

Tovább olvasom