A miskolci Földes Ferenc Gimnázium is csatlakozott a tanárok polgári engedetlenségi akciójához

Ez egyelőre csak szimbolikus, mert egy tanár nem vette fel a munkát, de a jövő héten nagyobb megmozdulások is lehetnek. Pénteken is folytatódtak a tanárok polgári engedetlenségi akciói az iskolákban, egyre több iskola egyre több pedagógusa tiltakozik így a kormány pénteken megjelent kormányrendelete ellen, ami lényegében ellehetetleníti a sztrájkjogot – tudósított a Telex. Mint írják, ezúttal a fővárosi intézmények mellett immár a miskolci Földes Ferenc Gimnázium is beállt a sorba. A borsodi megyeszékhelyi iskola pedagógusa a Telexnek azt mondta: a pénteki tiltakozásuk még szimbolikus, egy tanár nem veszi fel a…

Tovább olvasom

PDSZ: A vártnál is többen csatlakoztak a pedagógussztrájkhoz

Annak ellenére is sikeres volt a tanársztrájk, hogy az Emmi még néhány nappal ezelőtt is törvénytelennek minősítette. „A reggeli eseményekből is arra lehet következtetni, hogy a sztrájkot minden eszközzel meg akarták akadályozni, számos kollégától érkezett olyan visszajelzés, hogy az igazgató mégsem engedi, hogy elmaradjon az első két óra. Mi azt kértük a tanároktól, hogy ne hagyják magukat, mindent kérjenek be írásban. Szerencsére egyelőre úgy látjuk, hogy a várnál is többen csatlakoztak a sztrájkhoz” – mondta az Indexnek Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja. Az érdekvédő szerint…

Tovább olvasom

A minisztérium „nem szeretne fenyegetni, de a hétfői sztrájknak következményei lesznek” – videó

Amikor az előző évtized elején teljesen kiüresítették a sztrájktörvényt Magyarországon, nagyjából sejteni lehetett, hogy ezt az eszközt nagyjából elveszítik a dolgozók. Azóta pedig csak romlott a helyzet. Hétfő reggel figyelmeztető sztrájkot tartanak a totálisan megalázott pedagógusok, a minisztérium azonban már most „nem akarva fenyegetőzni” jól megfenyegette azokat, akik részt mernek venni ebben. Kétórás, figyelmeztető sztrájkra készülnek a pedagógusok, a minisztérium szerint azonban a demonstráció törvénytelen. „Fenyegetéseket nem fogalmaztunk meg. Azt is szeretnénk azonban leszögezni, hogy egy törvénytelen sztrájk szervezése nem maradhat következmények nélkül” – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az RTL…

Tovább olvasom

Hiába ítélte jogszerűnek a bíróság, az EMMI szerint akkor is törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk

A minisztérium arra hivatkozik, hogy csupán első fokon született még határozat. A bíróság elsőfokú határozata megszületett ugyan január 28-án, de a döntés nem jogerős, így törvénytelen a hétfői pedagógussztrájk – írta közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton a HVG.hu szerint. Az EMMI szerint a szakszervezetek már december 21-én – a kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni, így a szükséges hiánypótlások miatt a bíróság csak január 28-án hozott elsőfokú, nem jogerős határozatot. Hangsúlyozták: a jogszabály alapján sztrájk csak akkor tartható, ha…

Tovább olvasom

Ez így nem lesz ütős: a kormány és az intézményvezetők is keresztbe akarnak tenni a tanársztrájknak

Már eleve a feltételeket is úgy alakították ki a sztrájkhoz, hogy lehetőleg csak nagyon keveseknek legyen kedvük csatlakozni hozzá. Ehhez még hozzájön a kormányzati és intézményvezetői fenyegetés. Nem enged a kormány, továbbra is azt várja a pedagógusoktól, hogy úgy sztrájkoljanak jövő hétfőn az első két órában, hogy valamennyi időt tanítanak is közben – írja a 444.hu. A sztrájkot szervező két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és PSZ ezt nem fogadja el, a bíróságra várnak, amely eldönti, mi számít „még elégséges szolgáltatásnak”, kell-e tanítani a sztrájk alatt. „A kormány most már nem…

Tovább olvasom

A kormány azt gondolja, hogy úgy sztrájkoljanak a tanárok, hogy közben tanítanak is

A legnagyobb lenézés az ügyben talán az, hogy Orbánék egy olyan embert küldenek tárgyalni a sztrájkbizottsággal, akinek nincs is joga megkötni ilyen megállapodásokat, állandóan „felülre” kell egyeztetnie. Nagyjából sejthető, mennyire akar megállapodni a kormány az ügyben, totálisan semmibe veszik a pedagógusokat, a sztrájktörvényt pedig már egy évtizede kiherélték. Nem jutott eredményre a kormánnyal folytatott tárgyalások során a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Pedagógusok Szakszervezetének közös sztrájkbizottsága. Pedig már hónapok óta folynak a konzultációk, a hétfői volt a hetedik alkalom, amikor leültek tárgyalni a pedagógusok követeléseiről és a január 31-ei kétórás…

Tovább olvasom

Ez így rendben van? Romániában ötvenezerrel keresnek többet a kezdő tanárok, mint nálunk

Nem kell a nyugat-európaiakhoz hasonlítgatni a magyar pedagógusok fizetését, hiszen Románia is leköröz bennünket. Azért ez már nagyon gáz. Közel ötvenezer forintos a különbség nem a mi javunkra. Ezek szerint ott életszerű egy versenyképesebb fizetés, mint a Fidesz Magyarországában. Romániában egy kezdő pedagógus a közoktatás mindegyik szintjén (óvodától a középiskoláig) évi bruttó 8969 eurós alapbérrel indul a pályán, ami havi bruttó 243 ezer forintnak felel meg. Ehhez képest Magyarországon a kezdő fizetés évi bruttó 7195 euró, azaz havi bruttó 195 ezer forint. A különbség bruttó 48 ezer, felfelé kerekítve 50…

Tovább olvasom

Csak Káslernél kell kuncsorogni egy kicsit és mentesülhet az oltatlan tanár a menesztés alól

Ismét egy rendkívül „logikus” lépés a kormánytól. Valószínűleg rájöttek az EMMI-nél, hogy januártól tényleg az eddiginél is nagyobb bajba kerülhet a közoktatás a még súlyosabb létszámhiány miatt, hirtelen lehetővé tettek egy kiskaput, amivel az oltatlan pedagógus mégiscsak dolgozhat. Kásler Miklós és az Operatív Törzs kezébe adták a döntést. Január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem rendelkeznek oltással – írta a szokásosnál is keményebb hangvételű közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden. A részletekről a Hvg.hu tudósított. Az Emmi felidézi, hogy „a gyermekek egészségének védelme érdekében” a…

Tovább olvasom

Mégsem kaptak a tanárok semmilyen haladékot az oltásra

A határidő maradt december 15-e, a türelmi idő pedig 31-e. Ha ezen időn belül sem veszi fel az oltást, a következő héten már ne is menjen dolgozni, aki érintett. Természetesen a fizetés sem jár. Ugyan december 15-én lejárt a tanárok kötelező oltásának határideje, aki még nem oltatta be magát, az hétfőn levelet kap arról, hogy ezt december 31-ig meg kell tennie – erről számolt be szombaton az RTL. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ATV kérdésére pontosított: nincs szó újabb haladékról, a kötelező oltásról szóló szabály szerint jár két hét a pótlásra. Vagyis…

Tovább olvasom

Miskolcról indul a pedagógusok országos akciója, a sztrájkot is fontolgatják

Az egyre égetőbb tanárhiányra országos akcióval hívja fel a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete – közölték a Miskolci Tankerületi Központ előtt tartott péntek reggeli sajtótájékoztatóján.  Szűcs Tamás, a PDSZ országos választmányának tagja miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, az oktatásban a legsürgetőbb kérdés most az, hogy „holnap ki fog tanítani”. 2015-ben ugyanezen napon és ugyanitt már demonstráltunk a tervezett oktatási reformok ellen. Majd nem sokkal később megszületett a Herman Ottó Gimnázium nyílt levele, illetve megalakult a Tanítanék Mozgalom – emlékeztetett Szűcs Tamás, a PDSZ Országos Választmányának tagja, regionális ügyvivője. A PDSZ országos választmányának…

Tovább olvasom