Ez így rendben van? Romániában ötvenezerrel keresnek többet a kezdő tanárok, mint nálunk

Megosztás

Nem kell a nyugat-európaiakhoz hasonlítgatni a magyar pedagógusok fizetését, hiszen Románia is leköröz bennünket. Azért ez már nagyon gáz. Közel ötvenezer forintos a különbség nem a mi javunkra. Ezek szerint ott életszerű egy versenyképesebb fizetés, mint a Fidesz Magyarországában.

Romániában egy kezdő pedagógus a közoktatás mindegyik szintjén (óvodától a középiskoláig) évi bruttó 8969 eurós alapbérrel indul a pályán, ami havi bruttó 243 ezer forintnak felel meg. Ehhez képest Magyarországon a kezdő fizetés évi bruttó 7195 euró, azaz havi bruttó 195 ezer forint. A különbség bruttó 48 ezer, felfelé kerekítve 50 ezer forint.

A különbség az évek előrehaladtával is megmarad. Magyarországon 10 év munkatapasztalat után havi bruttó 254 ezer forint, 15 év után 273 ezer forint az alapbér, míg Romániában 10 év után 285 ezer forintnak, 15 év után 302 ezer forintnak megfelelő alapbért kapnak a tanárok.

Mindkét országban negyvenórás a munkahét, ebből Romániában 18 órát, Magyarországon 22-26 órát kell kötelezően tanítással tölteni. Ha egy romániai pedagógus a 18 óra helyett 24,5 órát tanítana hetente (mint egy átlagos magyar tanár), akkor a túlóradíjjal kiegészített bruttó havi bére nagyjából 1,5-1,7-szer lenne magasabb, mint egy magyar tanár alapbére.

Magyarországon 2022-től mintegy 9 százalékkal nő a pedagógusok fizetése, így egy pályakezdő pedagógus alapbére bruttó 260 ezer forint lesz, és e mellé jön bruttó 52 ezer forint bérpótlék is. A pótlék ugyanakkor nem számít bele például a nyugdíjalapba. (Telex.hu)

Related posts