Csak Káslernél kell kuncsorogni egy kicsit és mentesülhet az oltatlan tanár a menesztés alól

Megosztás

Ismét egy rendkívül “logikus” lépés a kormánytól. Valószínűleg rájöttek az EMMI-nél, hogy januártól tényleg az eddiginél is nagyobb bajba kerülhet a közoktatás a még súlyosabb létszámhiány miatt, hirtelen lehetővé tettek egy kiskaput, amivel az oltatlan pedagógus mégiscsak dolgozhat. Kásler Miklós és az Operatív Törzs kezébe adták a döntést.

Január 3-tól fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem rendelkeznek oltással – írta a szokásosnál is keményebb hangvételű közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden. A részletekről a Hvg.hu tudósított.

Az Emmi felidézi, hogy „a gyermekek egészségének védelme érdekében” a kormány rendeletben szabályozta az eljárást azokkal a pedagógusokkal kapcsolatban, akik a számukra kötelezően elrendelt oltást nem veszik fel. A rendelet alapján január 3-tól fizetés nélküli szabadságra kerül az a foglalkoztatott, aki december 30-ig nem kap oltást. Az Emmi szerint ez a szabályozás azokra a létesítményekre vonatkozik, ahol kötelezően elrendelték az oltást.

A szaktárca hangsúlyozta, a rendelet azt is rögzíti, hogy az emberi erőforrások minisztere, vagyis

Kásler Miklós – az operatív törzs javaslatának figyelembevételével – mentesítheti a foglalkoztatottat a fizetés nélkül szabadság alól.

„Miniszteri határozat alapján a tanítási év biztonságos megszervezése érdekében az óraadók és a mesterpedagógusok heti óraszáma 20 órára emelhető, a 2022-es esztendőben ugyanakkor óraadóként csak oltott, vagy az oltás alól mentesítő orvosi szakvéleménnyel rendelkező személlyel létesíthető új jogviszony” – írták.

Az Emmi szerint a pedagógusok oltása azért fontos, mert sok emberrel találkoznak, gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel, így „nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megengedhessük, hogy oltatlan pedagógusok tömegei tanítsanak az iskolákban”.

Kapcsolódó cikkek