Pedig éppen ez az egyik “hazugság”, amivel a helyi Fidesz már napok óta megkezdte a propagandát és a röplapokon tagadta, hogy ez így lenne. A kormányhivatal által közzétett dokumentum viszont cáfolja a fideszes röplapot. Azóta sebtében el is tüntették a bizonyítékot és félreértésről beszélnek. Több, mint kellemetlen. Néhány nappal a megjelenése után eltűnt az illetékes kormányhivatal oldaláról az a tanulmány, amely szerint a kínai CATL Debrecenben megépíteni tervezett akkumulátorgyárának vízfogyasztása naponta 40-60 ezer köbméter lesz – vette észre a 24.hu. A tanulmányt a debreceni önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló Debreceni Infrastruktúra…
Tovább olvasomCímke: szennyvíz
Miskolcon magas a koronavírus-koncentráció a szennyvízben, de egyelőre stagnál
Több városban ismét emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán. Ezzel véget ért az elmúlt hetekben jellemző stagnálás. Az NNK szerint emelkedő tendencia figyelhető meg Budapest Központi Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Kecskeméten, Szegeden és Szekszárdon. A mintavételi helyek többségénél a tendencia stagnáló, de sehol sem csökkenő. A többi városban is hamarosan emelkedés várható az elmúlt évek statisztikái szerint. Azt is írták, hogy koronavírus örökítőanyagának koncentrációja minden mintavételi helyen az “emelkedett” kategóriába esik.
Tovább olvasomMiskolcon stagnál a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
Országos átlagban emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az NNK tájékoztatása szerint Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin, Százhalombattán, valamint Győrben, Kaposváron, Kecskeméten, Pécsen, Szegeden, Szekszárdon, Szolnokon, Szombathelyen és Tatabányán is emelkedett a koncentráció. A többi vizsgált településen a tendencia stagnál. Az NNK közlése szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 19 mintavételi hely esetében az emelkedett, három mintavételi helyen – Debrecenben, Salgótarjánban és Zalaegerszegen – pedig a mérsékelt kategóriába esik. A hivatalos tájékoztató oldal információi szerint Magyarországon a múlt héten 18 078 új koronavírusos fertőzöttet találtak, és nyolcvan…
Tovább olvasomTöbbek között Miskolcon is emelkedik a szennyvíz koronavírus koncentrációja
Országos átlagban emelkedést mutat a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációja a múlt heti adatok alapján – közölte a kormány koronavírus-tájékoztató oldala. A Nemzeti Népegészségügyi Központ adataiból az látszik, hogy a mintavételi helyek többségénél – köztük Miskolcon is – emelkedő tendencia tapasztalható, míg 7 településen a mért értékek stagnálnak. Csökkenő tendencia egyetlen városban sincs. A koncentráció 16 helyszínen a mérsékelt, 6 városban pedig az alacsony tartományba esik. Az adatok kb. 8-10 nappal jelzik előre a betegség felfutását, alakulását. A megelőző heti adatokkal összevetve a múlt héten ezernél is többen betegedtek meg, kórházi…
Tovább olvasomGalgóczi: Nyáron lecseng a járvány, de kérdéses, lesz-e hatodik hullám
Hétről hétre egyre kevesebb ember fertőződik meg Magyarországon a koronavírussal, és a fertőzésben elhunytak száma is csökken – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Galgóczi Ágnes közlése szerint hetente körülbelül 10-20 százalékkal csökken az új fertőzöttek és a halottak száma.Hozzátette, az új esetek csaknem 21 százaléka a 65-79 éveseket érinti, ebben a korosztályban még emelkedik is a koronavírus-fertőzöttek aránya. Közölte azt is, hogy Budapesten és Pest megyében regisztrálják a legtöbb fertőzöttet, de Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Zala megyében is emelkedik a fertőzöttek száma,…
Tovább olvasomOrszágszerte emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – írja az MTI a Nemzeti Népegészségügyi Központ keddi közlése alapján. Azt írták, a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos szinten továbbra is enyhe emelkedést mutat. A megyeszékhelyek több mint felében – Budapesten, Kecskeméten, Pécsett, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen – emelkedő tendencia figyelhető meg, csökkenés egyik vizsgált városban sem tapasztalható. A koncentrációk Szekszárd és Veszprém kivételével minden vizsgált településen az “emelkedett” tartományba esnek. Az NNK arra kérte azokat, akik még nem adatták be a koronavírus elleni…
Tovább olvasomTovábbra is magas a miskolci szennyvízben a koronavírus-koncentráció
Országos átlagban az előző héthez képest ugyan kisebb mértékben, de továbbra is emelkedik a szennyvízben az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Csökkenés egyetlen vizsgált településen sem volt mérhető, Miskolcon jelenleg stagnál az egyébként magas koncentráció. Emelkedő tendencia jellemzi a Budapest környéki települések – Tököl, Biatorbágy, Szigetszentmiklós, Budakeszi, Százhalombatta – közös mintáját, valamint Pécs, Székesfehérvár, Szolnok és Szombathely városokat. Ahogy az NNK táblázatából is látszik (lent), a koronavírus-koncentráció minden mintavételi helyen az emelkedett kategóriába sorolható.
Tovább olvasomKomoly mértékben emelkedik a koronavírus koncentrációja a szennyvizekben, Miskolcon is
Egyetlen vizsgált településen sem csökkent, de a legtöbb helyen határozottan nőtt. Nem jó jelek. Emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden. Mint írták, a korábbi lassú emelkedés után, több hetes tendenciát tekintve, “határozott növekedés látható a szennyvizek SARS-CoV-2 örökítőanyagának országos átlagkoncentrációjában”. A vizsgált nagyvárosok közül Békéscsaba, Eger, Miskolc, Pécs, Szeged, Szekszárd, Tatabánya és Veszprém eredményeiben tapasztalható növekedés, csökkenés pedig egyik vizsgált település esetében sem mérhető. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 15 település esetében az “emelkedett”, míg 7 mintavételi helyen a “mérsékelt” kategóriába sorolható.…
Tovább olvasomMegint emelkedő tendenciát mutat a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Ismét enyhén emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn internetes oldalán az MTI szerint. A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben az “országos átlagot tekintve ismét enyhe emelkedést mutat”. A vizsgált városok közül emelkedő tendencia Debrecen, Nyíregyháza, Salgótarján, Székesfehérvár, Tatabánya és Zalaegerszeg esetében látható, míg Szombathelyen enyhe csökkenés tapasztalható – írták. Hozzátették: a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 13 mintavételi helyen a “mérsékelt”, 9 településen az “emelkedett” kategóriába sorolható. (MTI)
Tovább olvasomStagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Stagnál a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden. Bár év végén emelkedett, az NNK szerint 2022 első hetében „nem volt megfigyelhető további növekedés a szennyvízminták átlagos SARS-CoV-1-örökítőanyag koncentrációjában”. A legtöbb vizsgált városban az NNK mérései szerint a stagnáló tendencia jellemző, enyhe csökkenést csupán a Budapest környéki települések közös mintájában mutattak ki. Nyolc minta esetében kiemelkedett az NNK szerint a koronavírus-örökítőanyag koncentrációja, míg 14 minta esetében csupán a mérsékelt tartományba esett. Azonban mind a 22 szennyvízmintában kimutatták a koronavírus omikron variánsát.
Tovább olvasom