Tavasszal megígérte a városvezetés, hogy újranyit a Tündérkert – de semmi nem történt

Ismét egy ígéret, amit három hónapja nem követnek tettek. A terület látványosan kezd elgazosodni, már tábla tiltja a belépést, amit kordonokkal és lánccal erősítenek meg. Mikor lesz végre fontos a miskolci turizmus tettek szintjén is?

A témát Juhász Roland bontotta ki részletesebben a közösségi médiában. Aki járt 2021 nyarán a miskolci Tündérkertben, tudja milyen gyönyörű volt. Aztán a mai napig nem teljesen világos indokkal félig megszűnt, bár a növényeket igyekeztek gondozni, a vendéglátóipari egységek bezártak akkor ősszel. Ennek lassacskán négy éve.

Májusban megszületett a hangzatos ígéret, majd arról a döntés. Mégsem érzékelünk semmi javulást, csak most már teljesen lezárták a területet, ahol korábban legalább sétákat tehettünk. Hol van már a Tündérkert?

A májusi, miskolci közgyűlésen döntés született: az önkormányzat – együttműködésben a szabadidőpark eredeti létrehozójával – helyreállítja a Tündérkertet, hogy újra megnyílhasson Miskolc egyik legszebb turisztikai látványossága.

Azóta eltelt három hónap.

A kert zárva.
Tábla jelzi: belépni tilos.
A fotók – amiket a napokban kaptam – is mutatják: elhanyagolt, lepusztult állapotban van minden. Se rendezés, se nyitás, csak pusztulás” – írta Roland.

„Pedig tavasszal még a polgármester is bejelentette, hogy újranyit a Tündérkert. Csakhogy a bejegyzés megvolt, a tett már elmaradt. Ez a kert négy éve zárt be. És négy éve csak ígéreteket hallunk. Pedig régen turisták, családok, fiatalok keresték fel, tele volt a közösségi média gyönyörű képekkel, amik minden városmarketingnél többet értek.

Most viszont: rozsda, lakat, gaz. A kérdés adott:

Miért nem történt semmi három hónap alatt?

És mikor lesz végre fontos a miskolci turizmus, a vendéglátók megélhetése, a közös értékek védelme?

Mert nem is új ötletek kellenének, elég lenne nem hagyni veszni azt, ami már működött. Mi ezt nem nézzük tétlenül. Egy várost nemcsak új beruházásokkal lehet gazdagítani, hanem azzal is, ha gondozzuk, amit már szeretnek az emberek” – fogalmazott Juhász Roland.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek