Egy a településhez köthető közösségi médiás csoportban számolt be egy felhasználó arról, hogy gyermekbántalmazás szemtanúja volt a városban. A bejegyzés szerzője szerint fényes nappal, a Castello cukrászda előtt látott egy férfit, aki vulgáris szidalmazás mellett tettleg bántalmazta a vele lévő kisfiút.
Tovább olvasomCímke: közösség
Jön a Soho Finálé – Még egyszer a vendégeké a körforgalom
Egy körforgalmon alapvetően csak áthaladunk. A Miskolci Soho viszont időről időre megmutatja, hogy megállni is érdemes itt. Szeptember 18-án és 19-én jön a Soho Finálé: két este, amely a nyár legjobb ízeivel és a rendezvényre jellemző, nehezen utánozható hangulattal búcsúztatja a szezont Miskolc belvárosában.
Tovább olvasomPiros cipőkkel a bántalmazás ellen Miskolcon – csatlakozzon, ha egyetért
Rendezvényt szerveznek szeptember 6-án, vasárnap Miskolcon a BAZ 02 Tisza Szigetek kezdeményezésére. A program egy, a Budapesten megrendezett eseményhez kapcsolódó akció részeként valósul meg, amelynek középpontjában a bántalmazás áldozataira való figyelemfelhívás és az Isztambuli Egyezmény ratifikációjának szorgalmazása áll.
Tovább olvasomNézzünk, mint Rozi…! – Irány a belváros, megint mindenki Miskolcon mozizik
Aki részt vett a Miskolci Belvárosi Kör előző kertmozis akciójában, az pontosan tudja miért érdemes ellátogatni a következő eseményre, aki pedig nem az most megtudja. Ezúttal ráadásul az érdeklődők többre számíthatnak egy egyszerű vetítésnél. A szervezők zenével, helyi példaképeket bemutató kisfilmekkel és természetesen közös mozizással is készülnek.
Tovább olvasomTöbb mint hatszáz közreműködővel érkezik a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztivál
Szeptember 11. és 20. között negyedik alkalommal rendezik meg a Miskolci Ars Sacra Fesztivált, amely idén is gazdag kulturális és lelkiségi programkínálattal várja az érdeklődőket. A tíznapos eseménysorozat több mint 600 közreműködőt vonultat fel, a szervezők pedig mintegy 55 programmal és legalább tízezer látogatóval számolnak.
Tovább olvasomMindannyian mehetünk moziba mindenkivel Miskolcon – szabadtéri filmezés a hétvégére
Újabb ötlettel állt elő a Belvárosi Kör, hogy összefogja a megyeszékhelyen élőket, és egy jó adag kohéziós erőt csepegtessen a közösségbe. A csapat útjára indítja a Belvárosi Filmligetet, hogy egy olyan találkozási pontot teremtsen, ahol a mozi, a kikapcsolódás és a közösségi együttlét egyszerre kap főszerepet.
Tovább olvasomDr. Takács Péter Miskolc utcáin – a helyi Fidesznek is el kell fogadnia a teljes megújulás üzenetét
Kötetlen beszélgetésre látta vendégül július 3-án, pénteken dr. Takács Péter korábbi egészségügyért felelős államtitkár, országgyűlési képviselőt a Miskolc utcáin – DPK közösség. A találkozón a résztvevők az elmúlt időszak belpolitikai eseményeit, a jelenlegi kihívásokat és a jövő feladatait is áttekintették, miközben a közösség vezetői a miskolci jobboldal megújulásának szükségességéről is beszéltek.
Tovább olvasom„Eljött a pont, kötelességem megszólalni” – Miskolc polgármestere nyílt levélben szólt a futball klub tulajdonosaihoz
Tóth-Szántai József a közösségi oldalán közzétett üzenetében szólalt fel a klub jelenlegi helyzete kapcsán. Azt kérte, hogy a diósgyőri egyesület vezetése adjon világos garanciákat. Nyílt levelében a felnőtt labdarúgócsapat körül kialakult helyzettel, az utánpótlás-neveléssel, a tömegsporttal, illetve a szakosztályok működésével kapcsolatos aggályainak adott hangot.
Tovább olvasomTöbb mint tíz tonna hulladék – a rossz idő sem szegte kedvét az idei PET Kupa résztvevőinek
A kedvezőtlen időjárás sem tudta eltántorítani a folyótisztítókat. A négynapos rendezvényen összesen 386 résztvevő dolgozott azon, hogy megtisztítsa a Tiszafüred és Dinnyéshát közötti szakaszt, miközben a verseny a környezetvédelem mellett közösségi élményt és szemléletformálást is szolgált.
Tovább olvasomEmléktáblát kapott a Miskolci Egyetem legendás rádióstúdiója (VIDEÓVAL)
Közel fél évszázadon át volt a miskolci diákélet meghatározó színtere, technikai innovációk bölcsője és későbbi országos médiamunkások ugródeszkája a Miskolci Egyetem egykori stúdiója. Az 1953 és 2000 között működő, legendás E/4-es kollégiumi műhely emléke előtt nemrég ünnepélyes emléktábla-avatással tisztelegtek, amely nemcsak a múltat idézte fel, hanem rávilágított egy különleges, a mai napig összetartó közösség erejére is.
Tovább olvasom