Ungár Péter a legnépszerűbb ellenzéki politikus

Mindez a Medián legfrissebb felméréséből derült ki, amiből az is kiderült, hogy a Fidesz támogatottsága jelentősen csökkent, 48-ról 39 százalékra, de ezzel együtt is megnyernék a választásokat, miközben a Momentum és a Mi Hazánk népszerűsége is csökkent, a magyarok kétharmada pedig pesszimista a jövőt illetően. A Medián a felmérést október 15. és 21. között készítette 1000 fős reprezentatív minta telefonos megkérdezésével. Ebből kiderült, hogy az ellenzék oldalon magasan Ungár Péter, az LMP – Magyarország Zöld Pártjának társelnöke a legnépszerűbb politikus, 43 százalékponttal, őt Karácsony Gergely (34) és Dobrev Klára (33)…

Tovább olvasom

Medián: a többség elutasítja a szankciókat

Néhány hónap alatt jelentősen nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akik elutasítják az Oroszországra kivetett európai uniós szankciókat. Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató intézet vezetője egy ukrajnai menekültekről szóló tanulmány bemutatóján osztotta meg az eredményeket. Ezek alapján májusban, három hónappal a háború kezdete után a válaszadók 41 százaléka, októberben pedig már 52 százaléka mondta, hogy nem támogatja a szankciókat. Vagyis úgy tűnik, az emberek többsége már a szankciók ellen van, pedig még be sem indult igazán a kormány plakátkampánya. A fideszesek körében különösen magas, 81 százalékos az elutasítás. Azoktól, akik támogatják…

Tovább olvasom

A Medián felmérése szerint az iskolázottság függvényében csökken a Fidesz támogatottsága

Mindenhol megfigyelhető az összefüggés a közvélemény-kutató intézet szerint. A választás előtti napokban az RTL Klub megbízásából készített felmérést a Medián, amelyből az derült ki, az iskolázottságnak döntő szerepe van abban, hogy a kormánypártra voksol-e valaki. A kutatás vonatkozó részletét a Facebookon osztotta most meg az intézet – írja a 444.hu. „Közhely, hogy a választási eredmények látványosan összefüggenek az ország településszerkezetével: a fővárostól a kisebb települések felé haladva egyre nagyobb a Fidesz-KDNP fölénye” – írják. „Más elemzések a települések iskolázottsági statisztikái alapján kimutatták, hogy a szavazást legerőteljesebben meghatározó tényező az iskolázottság:…

Tovább olvasom

„A közvélemény-kutatóknak komoly önvizsgálatra lesz szükségük”

Ezt a választás eredményéhez legközelebbi felmérést készítő Medián vezetője mondta, a Závecz első embere szerint pedig a Fidesz sem számíthatott újabb kétharmados győzelemre. Még a választás előtti napokban is több olyan felmérést publikáltak különböző közvélemény-kutató intézeket, amelyek szoros csatát vártak a Fidesz és az ellenzéki összefogás között, valamint a parlamenti bejutási küszöb alá mérték a Mi Hazánkat. Ehhez képest újra kétharmadot kapott a kormány, a Mi Hazánk pedig bejutott az országgyűlésbe. Hann Endre, az egyébként még az eredményhez legközelebb találó Medián (ők 50-40-es arányt mértek a Fidesz javára listás szavazatok…

Tovább olvasom