A Mélyvölgyi Nyitott Pincék – Nyárzáró & Bükki Borok Napja a borokról, a nyitott pincékről, a zenéről és a közösségi élményről szólt. Az időjárás még nem vált őszbe, ám a nyarat az Avason már elbúcsúztatták a hétvégén.
Tovább olvasomCímke: augusztus
Hétvégétől teljesen felborul a miskolci vasútvonal menetrendje, jó másfél hétig egy szakaszon nem is jár majd a vonat
A vágányzári menetrendet most már megismerhettük. Rengeteg helyen szükséges a MÁVBUSZ-ok bevetése a karbantartási munkálatok miatt.
Tovább olvasomMérsékelt, majd kánikulai meleg érkezik a héten, megint lehetnek 35 fokos napjaink, de ez nem tart ki most sokáig
Valószínűleg megyénkben is a döntő többségnek nagyon elege volt már a hőhullámokból, pedig még legalább egyet ki kell bírnunk, ami a hét közepén ér hozzánk. A megye déli részén jóval melegebb lehet majd, mint az északi végeken. Közben csapadék is érkezhet.
Tovább olvasomMagyar Péter máris új országjárásra indul, Miskolcra is ellátogat
Miniszterelnökként ez lesz az első országjárása, mivel az utóbbi hetekben szinte folyamatos Paksra utazásait nem tekinthetjük annak. Ismét a nagyvárosokon kívül kisebb településekre is ellátogat Magyar Péter, állomásai között pedig megyeszékhelyünk is ott van.
Tovább olvasomLibegő épülhet Miskolcon, zuhan a megyei Mediaworks-lapok példányszáma, veszélyben a veszprémi kézicsapat – független vidéki lapszemle
Kecskeméten a helyi fürdő E. coli baktériummal fertőzött vize, míg Miskolcon az állami milliárdokból megálmodott libegő-beruházás került középpontba. Szabolcsban a még az előző kormány által a megyei civil szervezeteknek odaítélt közpénzmilliárdok felhasználása volt a téma. Szolnokon a helyi propagandasajtó működését vették górcső alá, míg Szegeden az egyetemen munkába álló robot asszisztált katéteres rendszert ismerhette meg a független sajtó. Nem volt vidám a helyzet Veszprémben, ahol Magyar Péter miniszterelnök bejelentése keltett aggodalmat: eszerint átvilágítják a helyi kézicsapatot kis részben tulajdonló 4iG-t, ami megnehezítheti a csapat eladását. Debrecenben kiderült, százmilliók landoltak a fideszes polgármester…
Tovább olvasomFideszes csavar – Koncz Zsófiának augusztus 11-én vált indokolttá egy ’56-os megemlékezés az új köztársasági elnök kárára
Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt rótta le tiszteletét a fideszes képviselő augusztus 11-én. Közösségi oldalán megosztott bejegyzése az eseményről azonban nemcsak az emlékezésről szólt. Egy történelmi átkötést használva élesen bírálta az aznap megválasztott köztársasági elnököt, Baka Andrást is.
Tovább olvasomMiskolciak, figyelem! Számos megállót áthelyeznek a városban a következő napokban, fontos munkálatok zajlanak
Lesznek olyan megállók, amiket csak hétfőtől kell új helyen keresnünk Miskolcon, de akad olyan is, amit már szombaton sem találnánk a rendes helyén, ne megszokásból közlekedjünk, érdemes ismerni a részleteket. Hogy meddig lesznek máshol a megállók, még nem tudni.
Tovább olvasomNehéz napok, jó 9-10 napon át velünk marad ez a 40 fokos pokoli hőség – még csak most fog ráerősíteni
A június végi hőhullám is rekordokat döntögetett hazánkban, ez viszont még hosszabbnak és még keservesebbnek mutatja magát, már nem jövő idő az éghajlatváltozás, hanem a jelen. Megyénkben se számítsunk semmi jóra, próbáljuk hűvös helyen túlélni.
Tovább olvasomElmarad a Diósgyőr Rali augusztusra tervezett futama
Augusztus végén került volna sor a rali bajnokság diósgyőri futamára, de úgy döntöttek, nem fogják megrendezni. Bár a szervezők tudják, ezzel a versenyzőknek és a szurkolóknak is csalódást okoznak.
Tovább olvasomJosé González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében – a svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra
2026 nyarán is remeknek ígérkező programajánlat július végétől augusztus elejéig. Ismét garantált a teltház?
Tovább olvasom