Ugye nem lepünk meg senkit azzal, hogy ez is Magyarországon történt? A kivitelező természetesen mossa kezeit, majd később új helyre fog kerülni a vasúti jelzőlámpa. Jövő tavasszal… vagy később. Egészen bravúrosan újították fel a vonatsíneken átvezető járdát Pécelen. Az RTL Híradó riportjában látszik, hogy az új járdát úgy sikerült megépíteni, hogy egyenesen belevezették a sorompó jelzőlámpájába. Ahogy a felvételen is látszik, a járdát konkrétan a jelzőlámpa köré építették úgy, hogy a gyalogosok nem igazán tudnak rendesen elférni mellette. Ennek köszönhetően a helyiek kénytelenek az új járda helyett az autóúton szélén közlekedve átkelni…
Tovább olvasomCímke: sorompó
Borzalmas fotókon a halálos vonatbaleset
Érthetetlen, miért hajtott a személyautó vezetője a sínekre Győrnél, az éppen nagy sebességgel érkező Intercity vonat azonban nekicsapódott és félig maga alá gyűrte az autót. A becsapódás mértéke akkora volt, hogy az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. A képeket látva nem lehettek esélyei a túlélésre. Mint kiderült, egy személyautó ma 11.10-kor Ikrény és Győr állomások között a fénysorompó tilos jelzése ellenére a vasúti átjáróba hajtott, és összeütközött a Grazból Budapestre közlekedő InterCity vonattal. – írja a kisalfold.hu. Fotó: Kisalfold.hu/Huszár Gábor A baleset következtében a személyautó vezetője életét veszítette, a…
Tovább olvasom