Hátborzongató jelenetet fotóztak Sátoraljaújhelynél

Megosztás

A képet, egy közlekedéssel kapcsolatos Facebook-csoportba töltötte fel az egyik felhasználó. Ezen az látható, ahogy egy autós a sínekre hajtott, majd a lezáródó sorompók csapdába ejtették. A fehér jármű sofőrje sikeresen le tudott húzódni az egyik sínpárra, amíg elment mellette a közeledő tehervonat. Ezzel megúszta a tragikus végkimenetelt.  

Még belegondolni is szörnyű, mi történhetett volna, ha a szorult helyzetbe került sofőrt eltalálja a szerelvény.

A MÁV statisztikái alapján egyébként 2022 októberéig, csaknem ugyanannyian haltak meg vasúti átjárós balesetekben, mint 2021-ben egész évben. Ez számszerűsítve azt jelenti, hogy 2021-ben 16-an, még 2022 októberéig 13-an haltak meg ilyen módon. Ennek elkerülése érdekében, ekkor a közlekedésben részvevőket arra kérték, hogy fokozottan figyeljenek a következő szabályok betartására:
– A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
– Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
– A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/h-ás átlagsebességgel szabad áthaladni.
– Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.  

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek