Pont a sínen állt meg a busz egy átjáróban, a vonat pedig jött

A történet Kecskeméten zajlott, a sofőr leállította a buszt a sínen, mert nem fért el néhány terelőbójától. Az utasokkal teli járművet bezárta, majd komótosan nekiállt helyet csinálni. A sorompó azonban közben rácsukódott az átjáróban veszteglő buszra, a vonat pedig jött.

Tovább olvasom

Sorompórongálót keresnek a tiszaújvárosi rendőrök

A rendőrség ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. február 8-án 14 óra után, egy ez idáig ismeretlen sofőr Tiszaújvárosban, a Tűzoltó utcában járművével egy fény, illetve félsorompóval ellátott vasúti átjáróban a sorompó rudazatát letörte, majd megállás nélkül továbbhajtott. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált az elkövető személyazonosságának megállapítása. A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a…

Tovább olvasom

Heten haltak meg az ötszemélyes Opel Corsában, amikor vonattal ütközött egy átjáróban

A sokadik olyan eset, ezúttal Kunfehértónál, ahol a személygépkocsi vezetője figyelmetlenül hajt a vonat elé. Az autó minden utasa a helyszínen életét vesztette, de az ügy külön érdekessége, hogy az ötszemélyes autóban utaztak heten valahogy. Hét halálos áldozata van annak a reggeli balesetnek, amiben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között – írja a 444.hu. A rendőrség a balesetről korábban azt közölte, hogy a földúton haladó autó sofőrje és négy utasa a helyszínen meghalt, de azóta kiderült, hogy az Opel Corsában heten utaztak, és az ütközést senki sem…

Tovább olvasom

Halálos baleset: vonattal ütközött egy autó Borsodban

A gépkocsi ebben az esetben is a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre, így történt a csattanás. A sérültek a járműbe szorultak, egyikük életét vesztette. Négy ember megsérült, amikor összeütközött egy személyautó és egy vonat Sajónémeti közelében egy vasúti átjáróban – olvasható a Police.hu oldalán. Az ózdi hivatásos tűzoltók a mentőkkel együttműködve feszítővágóval megkezdték a beszorult utasok kiszabadítását. A balesethez mentőhelikopter is érkezett. A helyszínelés és a mentés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták. A Mávinform Facebook-oldalán azt írták, hogy a Miskolc-Tiszai pályaudvarról Ózdra tartó személyvonat ütközött össze egy autóval…

Tovább olvasom

A sorompó ellenére a sínekre hajtott Putnoknál a nő, hajszálon múlt az élete

Csak a szerencsén múlt annak a hölgynek az élete, aki a sorompó zárt állapota és tilos jelzése ellenére a vasúti sínekre hajtott autójával Putnokon, majd az érkező tehervonat elől a szemközti sorompót is megrongálva lehajtott a pályatestről – írja a police.hu. Putnokon, 2022. január 29-én 9 óra után közlekedett autójával egy 53 éves asszony. A sofőr az Állomás utcai vasúti átjárónál elmondása szerint a vakító napfény miatt nem vette észre a sorompó zárt állapotát, tilos jelzését és autójával a sínekre hajtott. A hölgy azonban észlelte a közelgő tehervonatot és autójával…

Tovább olvasom

Napokon belül forgalomkorlátozás és útlezárás lesz Miskolcon, a Bogáncs utcában

A MÁV fogja elvégezni az ütemezett karbantartását a vasúti átjárónál. A Bogáncs utcai vasúti átjáró karbantartási-javítási munkálatait végzi a hónap közepén a MÁV, aminek következtében egy éjszakán át tartó félpályás forgalomkorlátozást kell elrendelni. A félpályás lezárás 2021. november 16-án este 20.00 órától november 17-én reggel 6.00 óráig tart, jelzőőrös forgalomirányítással. Ezen belül egy másfél órás időtartamra teljesen lezárják a Szirma és a Pesti út közötti átkötést biztosító Bogáncs utca vasúti átjáróját. A gyalogosközlekedés lehetőségét a MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft.-nek mindezek alatt is biztosítania kell. Az adott időszakra nézve is a 306-os…

Tovább olvasom